Már jól vannak

A központi nyomozóhivatal felállításáról folytatott MSZP-SZDSZ-vitának a látszat ellenére is van tétje. Igaz, ellenzéki vélemények szerint minden le van vajazva: lesz nyomozóhivatal, a szabad demokraták izmozása arra megy ki, hogy ne legyen oly látványos a miniszterelnöki akarat érvényesülése. A Kuncze-féle módosító javaslat esetleges elfogadása eleve benne van a pakliban, állítják, s ezt az ügyet is annak bizonyítékaként emlegetik, hogy a kisebbik koalíciós párt elhatárolódási kísérletei egyre erôtlenebbek. Pedig az SZDSZ számára általában és Kuncze belügyminiszternek meg különösen nem mindegy, hogyan is záródik le ez az ügyecske. Van a dolognak egy olyan logikája - és Horn Gyulának az az ismert kóstolgatós természete -, hogy a kormányzati ciklus fele elérve, a Bokros-féle restrikciós csomag úgy, ahogy beteljesítve, külföldi renomé visszaszerezve (Horn az OECD-tagsággal, IMF-hitellel, javuló fizetési mérleggel, privatizációs bevétellel joggal verheti a mellét: itt történt valami), és a 98-as kampány célegyenesére lassan ráfordulva eljött az ideje egy igazi erôpróbának a kisebbik koalíciós partnerrel. Horn a maga kisszerű módján ügyes fiú: ô határozza meg a témát. Találni egy ügyet, ami az SZDSZ számára elfogadhatatlan, kiélezni a helyzetet, és a szabdemokraták nem tudnak jól kijönni belôle. Mert 1.: elfogadják a nyomozóhivatal felállítását, ez Kunczénak hallatlan presztízsveszteség; a rendôrség legjobb erôit átcsábítják, és a belügyi tevékenység egy hangsúlyos része kikerül a belügyminiszter ellenôrzése alól. Kuncze lemondhat, de ez a koalíció alapját roppantja meg, kitalálhatnak új liberális belügyminisztert, vagy Magyar Bálint lehet koalíciós helyettes, de ez mindenképpen vereség, ergo a helyes döntés a koalícióból való kilépés lehet. De 2.: ha nem fogadják el a nyomozóhivatal létrehozását, akkor is ki kell lépniük a koalícióból - öt magyar parlamenti párt fetrengene, visítozna a gyönyörűségtôl. És akkor ott fognak állni hülyén, két évet kormányozva, két évvel a választások elôtt, hogy hol is legyen a helyük egy bontakozó holdkóros összellenzéki szövetség és az akkor már gátját vesztett, korporatív-korrupt hajlamú egypárti kormány között. A közvélemény meg néz hülyén. A korábbi sűrű koalíciós konfliktusok hozzászoktatták a perpatvarhoz, és Horn ügyesen kommunikálja rendkívüli fôműsoridôs tévéshow-iban, hogy ugyan már, elvtársak, mi akárnánk a szépet meg a jót, glásznoszty is van, a peresztrojka is jól halad, csak ezek a belvárosi zsúrfiúk mindig pattognak. Tisztára, mint tíz év elôtt.

És ez még nem minden. Egyes szocialista párti üzletemberek meg a szocialista párthoz közel álló érdekcsoportok a jogrendszer kínálta lehetôségekkel finoman fogalmazva is vitatható módon élve jutnak gazdasági - következésképpen politikai - elônyökhöz. Innen nézve Horn számára létfontosságú egy ilyen csúcsszerv: az információk egy helyen lennének, és ô határozhatná meg azt, hogy mibôl lesz ügy, mibôl nem. Ha a nép berzenkedik, Horn megnyálazza ujját, unottan beletúr az aktákba, századosom, holnapra egy leleplezés rendel. Elégedett lesz a nép és a frakció, a Párt is kordában lesz tartva.

Holott hát nem mindegy? Legfeljebb néha történik majd valami. Mert amikor a sajtó dokumentumokat is felmutatva ír úgynevezett kényes ügyekrôl, mint például az orosz Gazprom magyarországi szálláscsinálóiról, van ennek következménye? Netán fejek hullanak a porba, nem kompromittálódott szocialista párti vezetôk mea culpázva esküdöznek égre-földre, hogy de tényleg, ez a párt ennek ellenére sem az a párt? Még egyszer: hát nem mindegy?

Ez az a kérdés, amit soha nem szabad föltennünk. Nem vonogathatjuk a vállunkat akkor, amikor szocialista politikusok jogtalan gazdasági elônyszerzése kapcsán elhangzó ellenzéki interpellációkra a válasz csak annyi, hogy egyrészt ezeket a dolgokat nem a Parlamentben kell megvitatni (Pál László MOL-vezér), másrészt, hogy kikérjük magunknak az alaptalan vádaskodást (Suchman Tamás magánosítási miniszter), harmadrészt, hogy nagyon megértem miniszter úrék fölháborodását (Gál Zoltán házelnök az elnöki pulpitusról). Újra és újra számon kell kérni: miért alaptalanok ezek az állítások? Meg azt is: mivégre e stílus?

Utóbbi kérdésre a válasz egyszerű: a birtokon belüliség helyzetébôl fakadó gôgrôl és cinizmusról van szó. Arról, hogy Suchman Tamás miniszter megteheti, hogy következmények nélkül hazudjon akkor is, ha pislog. A kormányülésen a tévé vagyonának auditálásáról azt állítja, hogy az ÁPV Rt.-re nem vonatkozik a közbeszerzési törvény. Elsô körben Horn Gyula is elhajtja, aztán a nyomozóhivatal körüli vitát kihasználva átpasszírozza a szemléletet, hogy az ÁPV Rt. kivételt képez. Akkor viszont a privatizációs törvényt sértette meg a sunyi, mert a nevesincs kft versenyeztetés nélkül jutott a hatalmas állami megrendeléshez. De Suchman nem zavartatja magát - hazudni rendületlenül -, és a miniszterelnök is annyiban hagyja a dolgot: Suchmannak vannak érdemei, Suchman hűséges ember.

Különben is: a parlamenti többség hatalmas, a népszerűség töretlennek tűnik. Most már jól vannak. Most már ezek is kezdik.