Nem biztos, hogy most már annyira sürgôs lenne eldönteni, hogy a magyarországi szervezett bűnözés összefonódott-e a politikával (tehát a politikusokkal, tehát, hogy például a keresztapa gyűrűjét az esküvôkön és egyéb rendezvényeken szájukkal illetik a pártok vezetô tisztségviselôi és a többi). Ha eddig nem ment, most már talán el sem kell kezdeni kideríteni az igazságot, erre a kis idôre.

Pedig a miniszterelnök valamit megint jobban tud mindenkinél. Horn Gyula régóta működik publikumérzékeny alkálielemekkel. Amikor szenzorai észlelik, hogy hálás közeg elôtt áll, és hallgatósága nem elégszik meg azzal, ha csüngô ajakkal - fitymáló arckifejezést öltve mintegy - olyanokat dörmög, hogy "orópajiainteg rácijó" vagy hogy "a zellenzek figyelmebe ajanlom", áramkörei rövidre zárnak, lefut a segédprogram, ami a szavakat elválasztja a nyáltól, és a miniszterelnök szórja az igét. Nem mintha személye annyira érdekes lenne, de mégis: legutóbb neki jutott az eszébe, hogy a szervezett bűnözés elérte a politikai életet.

Neki ezt valóban illene tudnia, akkora frakcióval, "borzalmas tagsággal", miegyébbel a háta mögött. A titkosszolgálat - már amikor nem vállalkozókat, újságírókat tart szemmel szóbeli megbízás alapján - elvileg naponta kellene készítsen jelentést a miniszterelnöknek, és, mivel állítólag politikusokra is figyelt, valóban fel kellene tűnjön neki, ha a szervezett bűnözôk közel merészkedtek a politikusokhoz, netán behálózták, befolyásolják ôket. A miniszterelnököt azonban megint cáfolják, a belügyminiszter szerint a szervezett bűnözôk és a politika között továbbra is szakadék tátong (lapzártakor egy langyos közeledés-érdeklôdésben kiegyezhettek a felek). Nem elôször történik meg, hogy politikusok, rendôrök, újságírók és botcsinálta klimatológusok nem tudnak megegyezni abban, hol is tartanak azok a bűnözôk, akik nem szenvedhetik a fejetlenséget. Minden, amit e tárgykörben mondani tudnak, már nemegyszer elhangzott: a bűnözôk még nem ante portas, de érdeklôdnek, és bármikor bekövetkezhet. Mintha nem egy nagyon hosszú, bonyolult folyamatról lenne szó, hanem valaki - a Bosnyák tér ura például - a homlokára csapna, na, szasztok, mentem beszivárogni a politikába. Örökzöld, hálás probléma, valakinek mindig eszébe jut rákérdezni, valaki mindig aggódik, az ügyeletes meg takaríthat utánuk. Majdnem olyan konkrét dilemma, mint a Jozefstadtban burjánzó prostitúció, a csecsen maffia vagy a pitbull-viadalok, vagy bármi, ami három napnál tovább foglalkoztatta a közvéleményt.

Annyi teteje is van. Nem mintha tétje nem lenne, de amíg a rendôrök és a politikusok csak üzengetnek egymásnak, egymást sakkban tartva mintegy, addig ki nem derül semmi. Addig a maffia - ha jobb dolga nem akad - akár be is épülhet a politikába.