Az NKA új irodalmi kollégiumainak megszállásáról

Sértődöttek honfoglalása

  • Vári György
  • 2012. január 16.

Publicisztika

Sikerült végre. Tavaly egy darabig még úgy nézett ki, hogy a sumerológusi vonzalmai ellenére is túlzottan kozmopolita Szőcs Géza miatt mégsem sikerül majd, de idén összejött. Az Írószövetség végre telenyomhatta a Nemzeti Kulturális Alapban sértődött kis kijáróemberkéivel az irodalom pénzeiről döntő kollégiumokat. (Amikor megírtuk tavaly, hogy Szőcs Gézának arrébb kéne már állnia, mielőtt még az ő nevében verik szét a magyar kultúrát, átmenetileg nagyon népszerűek voltunk Szőcs lelkes írószövetségi utálói közt. Ennek vetünk menten véget.) A kollégiumokban az Írószövetség mellett ott vannak még a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) sértődöttjei is, azért, hogy végre megjutalmazhassák magukat sokévi lángoló hazaszeretetükért – úgyhogy kezdődhet is a munka!

Mint azt már megírtuk, sikerült úgy keverni a kártyákat a jelölő szervezetek kiválasztásával, hogy a miniszteri delegáltak névsora végül kevésbé legyen kínos, mint a demokratikusan, választáson beküldötteké. Azaz ugyanaz történt, ami mostanában mindig: mohóság, betartás, a látszat iránti teljes közömbösség. Úgy viselkednek, mint akiknek csak kevés idő jutott, akár egy átvonuló sáskahad: mindenhová benyomulni, és mindent, amit még lehet, minél gyorsabban felzabálni. Semmi méltóság, semmi önmegtartóztatás.

Szentmártoni János


Szentmártoni János

Fotó: MTI

A Folyóirat-kiadási Kollégium elnöke (szavazategyenlőség esetén az ő szava dönt) Bednanics Gábor, a régebben markánsabban, ma kevésbé jobboldali Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) egykori vezetője. A kollégium tagja továbbá a jelenlegi FISZ-elnök, Kollár Árpád, Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke, P. Szabó Ernő, a Magyar Nemzet kulturális rovatának munkatársa, valamint Szenes István az MMA nevű, immáron mindenhonnan kihagyhatatlan köztestületből. Őket „választották” a gondos kezek – nem nehéz kitalálni, hogy ez a névsor csak az előszelekciót követő megegyezések árán jöhetett létre. A fenti személyek némelyikével – félreértés ne essék – semmi baj nem lenne, a probléma az együttes kiválasztásuk. Ezt pedig igazán nem fogják ellensúlyozni a kollégiumban sem a minden bizonnyal kiváló biológusok, sem az egyházzene bizonyára nagyszerű szakértői – és ez persze fordítva is igaz. Ez egy olyan bölcsen döntő szakmai testület lesz ugyanis, ahol a derék biológus küldött az írószövetségi elnökkel fog vitatkozni a természettudományi tárgyú folyóirat-kiadás támogatásáról. Vagy dönt magában, ami még mindig jobb – cserébe pedig nem csap Szentmártoniék kezére, amikor az irodalom pénzét terítik. A túlsúly akkora, hogy még az is belefér, ha a tisztességesebbek némelyikében felhorgad a lelkiismeret.

Csak revánsvágy

Thímár Attila, a Könyvkiadás Kollégiumának elnöke szintén az Írószövetség tagja, Falusi Márton pedig egyenesen elnökségi tagja. Thímár a Kortárs, míg Falusi a Hitel szerkesztője: mindkét lap az Írószövetség szellemi holdudvarához tartozik. Ott van továbbá Bertha Zoltán (Írószövetség) – tőle  idézünk is egy 2008. februári elégikoesszéjéből: a „morális és pszichikai lumpenesedés, a páriatömeggé, puszta »plazazombi«-masszává züllés irama eddig elképzelhetetlen sebességre váltott; a kulturális nemzeteszmétől az »emelkedő nemzet« Németh László-i és 56-os eszményeitől való távolodás ugyancsak természetes napi valósággá fajult”. Máshol ezt írja: „a megmaradásakarat érvényesítésének a stratégiája a magyarság régi és mai legjobbjainak a tanítása szerint döntően a keresztény gyökerű kulturális, szellemi, erkölcsi nemzetfogalomra és nemzetszervezési eszmékre építhető”, ezért „a magyarság ma sem térhet ki a kollektív erkölcsi-szellemi és létigazságok együttesével hitelesített önvédelmi élethalálharc elől – és a számvető önvizsgálat elől sem”. Továbbá az „oktatás, az iskolakultúra, a humánszféra és általában az erkölcsi-szellemi minőség lesüllyesztése, az állam kivonulása kötelességei köréből, elzárkózása egészségügy, iskolák, egyházak megfelelő támogatásától: ez zajlik egyrészt. (...) Másrészt pedig folyik a szövetséges magántőke állami pártolása.” Utóbbi témakörökben (iskola, kórház, szövetséges magántőke állami pártolása) 2010 áprilisa óta Bertha tudtunkkal nem reklamál, ám bizonyára (ő is) roppant objektív döntnök lesz. Az MMA-küldött Szemadám György a biztonság kedvéért szintén tagja az Írószövetségnek is. (Mindez ugyanabban az egy kollégiumban.) Rajtuk kívül egy könyvtáros lesz még illetékes az irodalom pénzeinek kiosztásában, és e társaságnak egy immunológussal, valamint a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Karának professor emeritusával lesz majd módja eszmét cserélni orvostudományról. Ezenkívül van még egy jogász a Professzorok Batthyány Köréből is, hogy a képmutatás vádja ne érhesse a szakmai szervezetek döntését bölcsen kiegyensúlyozó Réthelyi minisztert.

A Szépirodalmi és Ismeretterjesztő Kollégiumban Mezey Katalin képviseli az Írószövetséget, valamint, mulatságos módon, az írószervezetek konszenzusos jelöltje, Reményi József Tamás. Utóbbi bekerülése a végtelen miniszteri nagyvonalúság eredménye. Rajtuk kívül még Antal István rádiós szerkesztő folyhat bele az irodalom ügyeibe, továbbá jelen lesz a tudományos nyelvvédelem fáklyavivője, Balázs Géza, és a történészi energiáit jórészt a csendőrség rehabilitálására fordító Szakály Sándor elnök is. Igaz, utóbbi legalább ért ahhoz, amit csinál – ahogy jó eséllyel az ebben a kollégiumban ténykedő geográfus és rajztanár is. Azaz messze itt állunk még a legjobban.

Több pénzt kapott az NKA idén, cserébe pedig csak azt a feladatot kell teljesítenie, hogy azt megfelelően ossza el, nehogy pocsékba menjen. Ami azt illeti, már annak is lehetne örülni, ha valamilyen kultúrpolitika, kultúraeszmény támogatásáról volna szó – az se baj, ha valami szörnyű ellenszenveséről. Ha volna ilyesmi. Ha a fentebbi, Bertha-féle nemzetközi nagytőkés „izé” szólna valami többről, mint ami nem „mink vagyunk” – ahogy a kozmopolita posztmodern ízlésdiktatúra kegyeltjei sem. De nem: ez csak revánsvágy, és az a vele együtt járó, mély meggyőződés, hogy mindez nekik jár, csak idáig elvették a libsik és a kommancsok (legyünk méltányosak: akadnak köztük, akiknek tényleg juthatott volna kicsit több elismerés). A kár pedig jelentékeny lehet, amit mindez a magyar irodalomnak okoz majd, ha a tagok nem lesznek végül belátóbbak, mint azok, akik delegálták őket. Ennek az esélyét egészen nem lehet kizárni. Érdemes lesz figyelni rájuk.

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.