A történet annyira sorsszerűen kelet-európai, nyomorúságában olyan gyönyörű, hogy muszáj volt utánajárni. Mikanowski magyarul még meg nem jelent könyve, a Goodbye, Eastern Europe (Viszlát, Kelet-Európa) az itt élt és élő népek összefonódó sorsának tragikus krónikája. Minden benne van, amit tudni akartál Kelet-Európáról, de sohasem mertél belemélyedni, mert… hosszú. Az őskortól a rendszerváltásig beszéli el a fél kontinens történelmét, összefüggésekre világít rá, párhuzamokat állít, képes közérthetően elmagyarázni a délszáv konfliktus gyökereit, az orosz-ukrán konfliktust, a lengyelek, csehek, litvánok, huculok, lipovének, moldávok, tatárok, és sok más nép, köztük a magyarok viszonyait. Valahogy összeáll egy egységes kép. És ebben a képben apró pontként találjuk meg Perényi Zsigmond és Eleanor Stone történetét.
Mikanowski főként arra a könyvre támaszkodott, amit Eleanor Stone 1946-ban, már hazaérkezése után írt, Amerikában írt (More Was Lost, magyarul: Több veszett el). Az a bő négy év, amit ebben megörökít, a korabeli magyar politika és élet esszenciája.
1933-tól 1941-ig Roosevelt elnök kinevezettje, John Flournoy Montgomery volt az amerikai nagykövet Budapesten (az időszakról szóló emlékiratait Magyarország, a vonakodó csatlós címmel adták ki). A nevezetes vacsorán ott többek között volt Eleanor (19) és édesanyja, Grace Zaring Stone (Ellis S. Stone diplomata felesége), id. Perényi Zsigmond báró koronaőr és fia, az Oxfordban közgazdász diplomát szerzett ifj. Perényi Zsigmond (36). Ha szépen megkérnénk az amerikaiakat, valami archívum mélyéről talán előkerülne fotográfia erről az eseményről. Az, hogy a fiatalok összekerültek, egyrészt Montgomery nagykövet jó véleményének köszönhető. Mert az idősebb Perényi báró és Mrs. Stone kölcsönösen lekáderezték a nagykövetnél a fiatalokat. Másrészt azonban Mrs. Stone náthája is közrejátszott a kapcsolat létrejöttében, mivel a kedves mama betegsége miatt az elutazás késett. A fiatalok pár hónap kötelezően külön töltött, sűrű levelezéssel enyhített gondolkodási idő után Velencében házasodtak össze. Miután a hazamenetelre megkapták a cseh vízumot, onnan mentek haza Nagyszőlősre a nagyon ősi, nagyon nemes Perényi család barokk kastélyába.
Mikanowski így foglalja össze ezt a kelet-európai történetet: „Eleanor mindössze tizenkilenc évesen került az akkori Csehszlovákiába. Új otthonát számtalan hektárnyi gyönyörű erdő és Közép-Európa legészakibb szőlőültetvényei vették körül. Zsiga, a férje, a kastély bárója volt. Ifjú bárónőként Eleanortól elvárták, hogy irányítsa a betakarítást, gondozza a kerteket, berendezze lakást, felszerelje a konyhát, és számtalan más munkát végezzen, amelyek egy nagy – és pénzszűkében lévő – birtok kezelésével járnak. Ez azonban azt jelentette, hogy egy figyelemre méltó összetettségű emberi környezetben kellett navigálnia.
Olyan területen találta magát, amely eredetileg Magyarországhoz tartozott. Az első világháború után rövid ideig Románia szállta meg, majd csehszlovák fennhatóság alá került. (Jelenleg Ukrajnához tartozik.) A cseh hatalmat a körzetben egyetlen morva zöldséges és egy Hlavaček nevű helyi tisztviselő képviselte, aki kémnek tűnt. A hivatalos ügyeket nem cseh, hanem német nyelven intézték. Eleanor birtokain néhány romántól eltekintve mezőgazdasági munkások többsége ruszin volt, csakúgy, mint a környék parasztjainak többsége. Ortodox keresztények, akik az ukránhoz hasonló nyelvet beszéltek.
Eleanor úgy találta, hogy a ruszinok »megbízhatatlan, álmodozóan fatalista« nép, akik »hisznek a vérfarkasokban és a drakulákban«, és túlságosan szerették a denaturált szeszt. A ruszinok iránti ellenszenve részben egy szerencsétlenséghez kapcsolódhatott. Zsigával a hegyekben autóztak, és férje véletlenül elütött egy tehenet. Dühös ruszin férfiak csoportja vette körül az autójukat, válogatott sértéseket kiabáltak nekik. Ekkor egy apró termetű, fehér szakállú öreg zsidó férfi ugrott oda, és tökéletes brooklyni angolsággal azt mondta: »Nézze, hölgyem, jobb, ha elmennek innen. Ezek a fickók átkozottul kemények.«
A vinohradivi zsidók nem csak annyira voltak jelen az életükben, hogy New Yorkra emlékeztették Eleanort. Megvolt a helyük a helyi társadalom szövetében is. Amikor Eleanornak alapvető cikkekre volt szüksége, a morva boltoshoz ment, de ennél a szintnél egy kicsit is különlegesebb dolgokért Friedhez, a Perényi család házi zsidójához kellett fordulnia. Évszázadokon át minden magyar nemesi nemzetség tartott a ház körül ilyen hasznos személyt. Fried hivatalosan kárpitos volt, valójában azonban szinte mindenhez értett; bármit meg tudott valósítani, akár üzletkötésétől volt szó, akár a szalonba kellett ritka szőnyeget beszerezni. Tudott magyarul, de úgy gondolta, hogy ez déclassé, és inkább németül beszélt Eleanorhoz, bár ezt a nyelvet ház úrnője alig beszélte.
Ahogy munkájának megnevezése is mutatja, Fried a házhoz járt, de voltak olyan munkák, amelyeket még ő sem tudott elvégezni. Amikor Eleanor elhatározta, hogy téglafallal veszi körül a kertjét, nagy meglepetésére rájött, hogy ezt csak a romák tudják megtenni. Kelet-Európa más részein a romák többek között rézművesként, lókereskedőként és jövendőmondóként dolgoztak, a Kárpátoknak ebben a szegletében azonban három fő foglalkozásuk volt: a hegedűjáték, a pöcegödör-ásás és a téglaégetés. Miért? Mert ez ott mindig is így volt.”
Amit Eleanor a saját szavaival leírt az akkori életről, középszerű dzsentriregény is lehetne, de nem az.
Minden sorában a férje iránti szeretet és a környezete iránti őszinte kíváncsiság van.
Segít irányítani a birtokot, megtanul magyarul, berendezi a házat, bútorszöveteket hozat, kamrát rendez, kompótot főz, a személyzettel beszélget. Időnként utazgatnak. Pesten a Papánál laknak, az idős Perényi Zsigmond bárónál (volt belügyminiszter, koronaőr, Kárpátalja kormányzói biztosa, aki a nyilas hatalomátvételkor lemond felsőházi elnökségéről). Megismeri Kárpátalját, Zsigával időnként utazgatnak, rokonokat látogatnak, vadásznak.
És saját sorsuk együtt változik a terület hányatott sorsával.
Amikor a csehek helyett egy időre a rutének veszik át az uralmat, a helyi nagyember szemet vet a birtokra és el akarja cserélni a sokkal gyengébb sajátjával, ami viszont a magyar határon túl ragadt. Csak a történelem akadályozza meg, hogy az ügylet hatalmi pozícióból létrejöjjön. Mert visszajönnek a magyarok. Háromszor ássák el értékeiket, és ássák ki amikor elmúlni látszik a veszély.
Három év alatt három országban éltek, pedig ki sem mozdultak Nagyszőlősről.
Katonákat szállásolnak el és menekült lengyel nőket ápolnak. Meglátogatják őket Eleanor szülei, a párizsi attasévá kinevezett papa és az írónő anya, aki a náci Németországból való szökés témájú, később megfilmesített Escape című regényét a fasizálódó Magyarországon élő lányára való tekintettel álnéven írta.
Aztán a báró urat behívják katonának. Eleanor gyakran megy hozzá Kassára vizitára, és tölt vele szerény szállásán édes hétvégéket; nézik a kassai hóesést, beülnek a főszékesegyház padsoraiba, az állomáson megölelik egymást és aztán egyedül hazavonatozik Nagyszőlősre. Zsigmond gyakran kap szabadságot, ilyenkor otthon a birtokon a jövőről tanakodnak. A jövő pedig az, hogy komisz idők jönnek. A szerető férj ezért 1940-ben hazaküldi feleségét Amerikába, hogy ott szülje meg gyermeküket. Eleanor goodbye-t int Kelet-Európának.
Eleanor 1946-ban megjelent könyve azzal ér véget, hogy Pearl Harbor után már nem kapott Zsigmondtól levelet. Majd hat héttel a győzelem napja után érkezett levél, amelyben Perényi báró úr elmondja, hogy a nagyszőlősi kastélyt elvették a szovjetek, ő a háború alatt csatlakozott egy ellenálló csoporthoz és éppen Kecskeméten van. Egy öltönye maradt, két pár cipője, semmi több, de jól van, idegei rendben.
Eleanor fia 1940. decemberében Washington DC-ben született meg. Peter S. Perenyi – akinek a nevében az S. a Zsigmondot jelöli – amerikai külügyi szolgálatban dolgozott, az Amerikai Magyar Világ című lap 1975. áprilisi száma szerint „magyarul nem tud, de szereti hallgatni a magyar szót, magyar muzsikát. Lisztről most már sokat tud, a mama könyvéből”. A családi levéltárat a Yale Egyetem könyvtárának adományozta. Az anyagban a katalógus alapján ott vannak Perényi báró levelei, és egyéb iratok a háború előtti és háborús Magyarországról. Eleanor és Zsigmond 1947-ben váltak el, ekkor a férj rövid időre Amerikába utazott a válási papírokat elintézni. Fia ekkor hét éves volt. Még háromszor találkoztak: legközelebb Peter 20 éves korában ment el a Svédországba disszidált apját meglátogatni Stockholmba, aztán 1963-ban Koppenhágában voltak együtt, végül 1965-ben az apa halála előtt nem sokkal szintén Svédországban. Báró Perényi Zsigmond betegségének tudatában 1965-ben hazajött Budapestre meghalni.
Perényi Zsigmond 1944-ben még Kárpátalján volt, a nagyszőlősi gettó zsidó lakosainak próbált élelemmel segíteni. A háború után nincstelenül tengődött Kecskeméten. 1948-ban újra megnősült, felesége a nagyszőlősi Alexander Teréz magántisztviselő lett, akinek irodalmi munkássága is ismert. Élni akarok címmel verseskötete jelent meg 1931-ben az Atheneum kiadónál Kassán. Ő fordítja Ilja Ehrenburg A gettó vége című könyvét, ami 1946-ban jelent meg magyarul.
De ő maga Alexander Teréz is holokauszt-túlélő, a vészkorszakról szóló megdöbbentő vallomása így kezdődik: „Nem vagyok tetovált, csak gross-roseni regisztrált számom van: 84182. Egy életen át sajnálni fogom, hogy nem tetováltak, nem égették alsó karomra a bélyeget, amely mementó legyen: ezt tették velünk... 1944.V.19-én egy pénteki napon délfelé vagonírozták be az első transzportot a nagyszőllősi gettóból. A transzport mintegy 4000 főből állott. Az utca, ahol laktam, beleesett az első transzportba, megszöktem, de valaki feljelentett és egy órával a szerelvény elindítása előtt, este hét órakor egy Dudás nevezetű nagyszőllősi polgár és két csendőr, nevüket nem tudom, jöttek értem és kivittek az állomásra.” Auschwitz, Birkenau, Zittau táborokban volt, ötszáz meztelen nő között állt Mengele előtt. Perényi Zsigmondtól 1949-ben Budapesten született fia, János, aki diplomata lett, és Nagyszőlőstől Rabatig címmel adta ki visszaemlékezéseit 2015-ben. Féltestvérével is járt Nagyszőlősön, Peter örökös híján 2015-ben közjegyzői okirattal jelképesen rá hagyta a nagyapjuk 1946-ban írt végrendelete szerint még egyetlen unokaként örökölt kastélyt és tartozékait.
A nagyszőlősi fiatal báró Perényi hatvannégy évet élt. Koronaőr apjával és 1849-es mártír nagyapjával közös sírban nyugszik a fiumei úti sírkertben. Emléke legyen áldott.
Eleanor Amerikában sikeres író lett, a Harper’s Bazaar és a Mademoiselle szerkesztője. A More Was Lost után több regényt és egy Liszt-életrajzot írt. Legsikeresebb műve Green Thoughts: A Writer in the Garden címen a kertészkedésről és az életről szól, és a nagyszőlősi birtok kertjére is emlékezik. A korona visszaadásakor, 1978-ban azt nyilatkozta a Magyarság című lapnak, hogy koronaőr apósától maradt eredeti fényképek alapján az a véleménye, hogy az amerikaiak nem az igazi koronát adták vissza Magyarországnak, legalábbis egy vörös zafír ékkő hamisnak tűnik. A házasságáról szóló könyvet Több veszett el címmel a Kortárs Kiadó adta ki magyarul, Vajda Tünde fordításában, 2003-ban. Nem találtuk nyomát, hogy bármilyen visszhangja lett volna. Eleanor könyve magyar megjelenését még megérte. 2009-ban halt meg, élete végéig a Perenyi nevet használta. A sírkövén ékezettel írták.
A nagyszőlősi Perényi-kastély még megvan. Jelenleg ukrán hivatal működik az épületben, nem látogatható.
