14,5 milliárd forintos állami támogatást kapnak sportegyesületek 2023-ban

  • narancs.hu
  • 2023. február 3.

Sport

A megnövekedett energiaárak miatt a támogatásokkal szeretnék megkönnyíteni a klubok működését. 

Magyar sportegyesületek 2023-ban közel 14,5 milliárd forintos közvetlen állami támogatásban részesülnek, ismertette pénteken Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének az elnöke egy sajtótájékoztatón.  

Tájékoztatása szerint a nyolc kiemelt fővárosi klub 2023-ban 4 milliárd 80 millió forintos sportszakmai alaptámogatást kap, míg létesítményfejlesztés területén – a két újonnan bekerülő egyesületet leszámítva – további 5 697 089 083 forinttal segítik a klubokat. Előbbi összeg 2022-ben 3 milliárd 740 millió forint, utóbbi 3 milliárd 388 millió forint volt. Deutsch Tamás hozzátette, a megnövekedett energiaárak miatt ezzel szeretnék megkönnyíteni a klubok működését.

A kiemelt vidéki sportegyesületek 2022-ben 3 236 850 000 támogatást kaptak, ez az összeg idén 4 milliárd 163 millió forint lesz. Deutsch hozzátette, néhány napon belül várható döntés arról, hogy a már meglévő húsz támogatott klub mellé melyek kerüljenek be, négy-öt lehetséges egyesülettel bővülhet a lista.

A magyar kis- és közepes egyesületeket támogató Hiszek Benned program keretein belül az egy évvel korábbi 247 millió forinthoz képest 500 millió forintra lehet pályázni. Deutsch Tamás leszögezte, így mindent egybe véve 2023-ban 14 milliárd 440 millió forint közvetlen állami támogatásban részesülnek a sportklubok, amelyek ezen kívül még a sportági szakszövetségeken keresztül is juthatnak pénzhez.

 
Őze István, az UTE klubigazgatója, Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke és Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár (b-j) beszélget a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága és a Sportegyesületek Országos Szövetsége (SOSZ) a kiemelt fővárosi és vidéki sportegyesületek támogatásának bővítéséről, valamint a Hiszek Benned Sport Programról tartott sajtótájékoztatója előtt a Hotel Hadikban 2023. február 3-án.
Fotó: Máthé Zoltán / MTI
 

Két új klubbal, a Központi Sportiskolával és a Csepel SC-vel bővül a támogatott kiemelt fővárosi klubok listája – jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón. „A KSI szerepe megkérdőjelezhetetlen, egyértelmű volt az az álláspont, hogy bekerüljön, míg a Csepel komoly hagyományokkal bír, a jelenlegi állapotok azonban szürreálisak, így szeretnénk felzárkóztatni” –  mondta Schmidt Ádám sportügyi államtitkár. 

A kiemelt fővárosi klubok az összeredményesség háromnegyedét biztosítják a magyar sport számára, ebbe a körbe eddig a Ferencváros, az MTK, a Vasas, a Honvéd, az Újpest és a BVSC tartozott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.