Skócia-Magyarország 0-1, életben maradtak a továbbjutási esélyek

  • narancs.hu
  • 2024. június 23.

Sport

Az újpesti Csoboth Kevin utolsó percben lőtt góljával győztünk. 3 ponttal a harmadik helyen zárta a csoportot a válogatott, a következő napokban dől el, hogy ez elég lesz-e a továbbjutáshoz, a többi csoport végeredményétől függ. A meccsen Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett, mentő vitte el.

Mind Skóciának, mind nekünk csak a győzelem volt jó, hiszen a skótoknak így 4, nekünk 3 pontunk lett volna, ezzel pedig mindkét válogatott reménykedhetett a továbbjutásban. 

Az első félidőben a magyar válogatottnak voltak helyzetei néhány jobb lövés formájában. A második játékrészben rettenetes grundfoci, csapkodó játék folyt a pályán, olyan 20 másodpercnél tovább egyik csapat sem igen tudta birtokolni a labdát. A 66. percben egy beívelésnél Varga Barnabás súlyos sérülést szenvedett.

Sokáig ápolták, paravánnal vették körül – drámai pillanatok, percek voltak ezek. Végül hordágyon vitték el. A hírek szerint magánál volt, kommunikált, de mentő szállította kórházba nyakmerevítőben. 

A Telex az MLSZ közleményére hivatkozva 11 óra után azt írta, Varga állapota stabil, a játékost egy stuttgarti kórházban ápolják, és amint van hír az állapotáról, közlik.

Miután folytatódott a játék, egy skót támadás végén McGinn Willi Orbánnak köszönhetően gyanús körülmények között esett el a tizenhatoson belül, de nem járt érte büntető.

A tízperces hosszabbításban aztán egyértelműen jobb volt a magyar válogatott. Több helyzetet alakítottunk ki, ezek közül a legnagyobb az volt, amikor egy akció végén a csereként beállt Csoboth ziccerben a kapufát találta el, de Schafernek és Szoboszlainak is volt egy-egy komoly lehetősége. A másik oldalon Gulácsi védett bravúrral egy lövést.

Már a 100. perc tartott, amikor egy skót szöglet utáni ellentámadás végén Sallai jobbról a középen érkező Csoboth elé gurított, aki egyből a jobb alsó sarokba passzolta a labdát.

 
A mérkőzés hőse az Újpest FC csereként beállt csatára, Csoboth Kevin lett
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 

Az Európa-bajnokságon a  csoportkör végén hatból a négy legjobb harmadik jut tovább; jelenleg a magyar válogatott három ponttal és mínusz hármas gólkülönbséggel (2-5) áll a harmadik helyen. A továbbjutásért a következő napokban izgulhatunk. Ahhoz hogy mégse jöjjön össze, az alábbiak közül kettőnek meg kell valósulnia:

  • Horvátországnak meg kell vernie Olaszországot,
  • az Anglia-Szlovénia meccsnek döntetlenre kell végződnie,
  • a cseheknek pedig le kell győznie a törököket.

Minden más esetben továbbjut Magyarország.

A csoport másik mérkőzésén: Svájc-Németország 1-1. A házigazda németek csoportelsőként, Svájc másodikként jutott tovább. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.