- bbe -

Az amerikai katonai hierarchia legalját látjuk ebben a filmben. Tartalékos katonai rendőröket, félcivileket, akiket mindenfajta szakirányú felkészítés és megfelelő felügyelet nélkül vezényeltek az iraki hátország egyik legiszonyúbb pontjára, az Abu Ghraib börtönbe. Az alkutyákat. Szörnyű prolikat. Azok közül se mindet: a főnök, a legbrutálisabb alak (legalábbis a megszólalók szerint), egy Graner nevű pofa, aki a hadbíróságon tíz évet kapott, és még mindig ül, nem szólal meg. Főkutyából talán egy akad, Janis Karpinski, az iraki börtönök parancsnoka, aki állítja, ő semmiről nem tudott, amikor inspekciózni ment a börtönbe, mindent rendben talált. - bbe -

vidám programmal érkezett a múlt szerdán, a híres gitárművész új formációjának új albumával. (Ami még meg sem jelent.) A dalok akár ismerősek is lehettek volna, de megbízhatóan csak a Sometimes I feel like a motherless child-ot sikerült nyomban azonosítani.

Danilo Kis életművével enyhén szólva nem lehet egy könyvtárat megtölteni. A két rövid, ám fenomenális, csodálatos novellásköteten kívül (Borisz Davidovics síremléke, A holtak enciklopédiája) van még nekünk az Anatómialecke (a pamflet-világirodalom gyöngyszeme); néhány dráma, egy kisregény, egy ifjúkori poéma és sok érdekes, művelt alkalmi darab (interjú, beszéd, kisesszé, tárca, néhány vers - elegyes dolgok változatos irodalmi témákról). No meg a három önéletrajzi kisregény: a Korai bánat, a Kert, hamu és a Fövenyóra.

Amikor Lukasenka elnököt időnként jelentős, 80, 90, netán 110 százalékos többséggel elnökké választják, esetleg népszavazást tartanak jogköreinek kiszélesítéséről a nem túl távoli Belaruszban, a világsajtó szomorú hangon emlékezik meg az ottani nép felvilágosulatlanságáról. Jó, a választások nem voltak tiszták, de hát volt ellenjelölt, nem? A terror, katonai junta, zsarnokság szavak ritkán hangzanak el. Jurij Hascsevackij észt gyártású, másfél órás filmje viszont kevés kétséget hagy afelől, hogy a Lukasenka-rezsimre a legerősebb kifejezéseket kell használnunk. - bbe -

Szokatlan műfajú kis kötet ez, mintha a Száz híres regény lett volna a minta: vagy egytucatnyi ifjú szerző (profi olvasó) számol be élményeiről pár flekkes könyvismertetőkben.

Katyn mai megítélésének ügyében nincs rossz oldal. Nincs épelméjű ember, sem Lengyelországban, sem máshol, aki - legalábbis erkölcsi értelemben - vitatná, hogy mi történt, vagy bármiféle igazolást keresne legkevesebb 16 ezer lengyel hivatásos és tartalékos tiszt meggyilkolására. (Ez nb. igaz az "orosz félre" is, avval együtt persze, hogy ilyenről aligha beszélhetünk, a történelem magyarázata ott sem a "hivatalos szervek" privilégiuma. És igaz avval együtt is, hogy bár az orosz kormány már 1990-ben elismerte, és bocsánatot kért a bűntettért, az értelmezés fontos nüanszaiban súlyos nézeteltérések vannak a lengyel és az orosz kormányok között.)

A kisregény megjelenése idején, 1933-ban az ifjú Simenon már sikeres és jómódú krimiszerző volt, a háta mögött a Maigret-regények első sorozatával. A "félirodalomból" - merthogy a Maigret-ket annak gondolta - ekkoriban a magasabb műfajok és a magasabb irodalmi szférák felé tört, ekkor tett először kísérletet arra, hogy a felügyelő figurájától megszabaduljon. A londoni férfi mindazonáltal le se tagadhatná szerzőjét: a tájfestés, a hétköznapi élet megannyi rettenetes, kilátástalan részletének, s az emberi törekvések hiábavaló tragikumának takarékos, mégis plasztikus ábrázolásmódja visszaköszön megannyi Maigret-történetből.

A titok legmélyéig még e nagyszerű, felkavaró, megrázó dokumentumfilm végén sem jutunk el. Talán azért nem, mert túl sok idő telt el: és nem is az 1978. november 18-i guayanai tömeges öngyilkosság, vagy inkább tömeggyilkosság, hanem a szektavezér, Jim Jones gyermek- és kamaszkora óta.

Lapzártánkkor, kedd délután megnyugodni látszanak a kedélyek. A Bronzkatonát felállították új szolgálati helyén, a tallinni katonai temetőben, az orosz Duma helyszíni delegációjának vezetője kijelentette, nem tervezik megszakítani a kapcsolatokat Észtországgal, és újabb zavargásokról sem érkezett hír.

Senki, aki a Hitler-titok megfejtése után ácsingózik, ne reméljen semmit ettől a könyvtől. Ha az elolvasása után valaki úgy is érzi, megtudott róla valamit, közlöm vele: semmit sem tudott meg.

A szlovén kultúra zászlóshajója és egyik legfontosabb exportcikke, a Laibach hosszú szünet után 2003-ban tért vissza a WAT című albummal, amely jórészt a zenekar ideológiájához igazított, alapvetően elektro-techno típusú tánczenéket tartalmazott.