Koncert

A Besenyő család bosszúja

Laibach

  • - minek -
  • - bbe -
  • 2007. február 22.

Zene

A szlovén kultúra zászlóshajója és egyik legfontosabb exportcikke, a Laibach hosszú szünet után 2003-ban tért vissza a WAT című albummal, amely jórészt a zenekar ideológiájához igazított, alapvetően elektro-techno típusú tánczenéket tartalmazott.

A szlovén kultúra zászlóshajója és egyik legfontosabb exportcikke, a Laibach hosszú szünet után 2003-ban tért vissza a WAT című albummal, amely jórészt a zenekar ideológiájához igazított, alapvetően elektro-techno típusú tánczenéket tartalmazott. Az elektronikus tánczenével való szimbiózis korántsem új fejlemény a zenekar pályafutásában: korai repetitív-indusztriális korszakukból egyrészt sokat tanult a későbbi zenekészítő generáció (sőt, némely akkori zenéjüket ma is be-beépítgetik bizonyos dj-mixekbe), másrészt a Kapital, s bizonyos mértékben a NATO elkészítésével maguk is bebizonyították, hogy értenek az új idők új (már amennyire új) ritmusaihoz. Amennyiben a WAT gátlástalan, habár tréfásan didaktikus és militarista elektrodiszkónak nevezhető (tessenek csak megnézni a Tanz Mit Laibach, vagy a Das Spiel Ist Aus szó szerint vérbő videóit) úgy a tavaly elkészített, himnuszfeldolgozásokat tartalmazó Volk ehhez képest egy sokkal konkrétabb (bár nem feltétlenül gyümölcsözőbb) koncepció szerint készült.

Javarészt ezen adaptációkat mutatta be a zenekar szombat este a túlzsúfolt A38 izzadt közönségének, amely többnyire megadóan beletörődött abba, hogy a színpadból csak a szerencsés kevesek láthatnak egy-egy falatnyit. Amíg a Laibach szépen letudta a leckét, és elővezette a saját értelmezésű angol, amerikai, török vagy éppen kínai himnuszt, bőven elgondolkodhattunk azon, mi értelme is van az ő esetükben átemelt vagy öröklött zenei formákról beszélni. Ám azt meg kell jegyezni, hogy a produkció első fele határozottan emlékeztetett a Massive Attack úgy tíz évvel ezelőtti korszakára, márpedig - esztétikai koncepció ide vagy oda - talán mégsem annyira jó, ha minden második szerzeményről a Risingson jut az eszünkbe.

Mindez módfelett visszafogott színpadképpel és vizuális résszel egészült ki: a képi illusztrációk mindenekelőtt a takarékosság jegyében születhettek, míg az élő produkció dinamizmusáról kizárólag Milan Fras Laibach-vezér gondoskodott, aki lendületesen, megállás nélkül menetelt fel és alá, s közben fáradhatatlanul hörgött a mikrofonba. A kétoldalt rejtőző két szintis jótékony homályba burkolózott, s csak néha bukkant fel a színpad sarkában egy-egy vékony hangú vendégvokalista. A jórészt egyenletesen, talpig svarcba, s lehetőség szerint bakancsba (egzotikusabb esetben cserkészingbe és antantszíjba) rendeződő publikum jobbára áhítattal figyelte a produkciót, s csak néha hallatszottak profán hangok, mint például azon laikus versenyzőé, akit Milan Fras emblematikus-absztrakt repülőssapkája valahogy egyre csak Besenyő Pista bácsi fejfedőjére emlékeztetett.

El kell ismerni, a Volk feldolgozásai között vannak ihletett darabok is: mint például a Slovania, amelynek alapja a Hej Slovaci (a Tiso-féle Szlovákiától Jugoszláviáig számos ország himnusza), s kétségtelenül megüti a régi sztenderdek szintjét. A nép mégiscsak a WAT fent már méltatott slágereire indult be, és sűrű ugrándozás kíséretében végül beleolvadt a stroboszkóp villódzó fényébe. A ráadás egy megdöbbentő megamix volt a Nova Akropola, az Opus Dei, a Kapital és a NATO legnagyobb slágereiből - játék és muzsika nagyjából tíz percben, ahol a lelkes nyertesek utolsónak vehették ki kabátjukat a ruhatárból.

- minek -

A38 hajó, február 17.

Nem vicc volt

Lehet, csak utólag látom bele a Laibach korai művészetébe a háború előérzetét; művészi magyarázatát és intuícióját mindannak, ami csak később, a 90-es évek elején fog megtörténni. A színház, amit a nyolcvanas évek közepén Trbovljében, egy szakadt kis bányavárosban kitalált pár fiatalember, s a zene hozzá, meg a látvány zavaró volt, mellbevágó, érthetetlen. Náciszerű egyenruhákban, fasiszta jelképekre emlékeztető díszletek között, ipari és katonai ritmusokra, tűzben és füstben a "Volk", a "nemzet" és az "állam" megszületéséről és emelkedéséről bömböltek, masíroztak és verték dobjaikat. Szlovénul, németül és angolul. Bár egy percig sem gondoltam, hogy a csoport effektíve fasiszta propagandát művelne, az irónia hiánya szembetűnő volt. A Laibach nem volt vicces. De akkor mi a franc volt ez? Humor nélküli paródia? Talán. Vagy inkább elidegenítés mesterfokon. Itt a holnap - borzadjatok!

A Laibach abban a történelmi pillanatban indult, amikor a balkáni nemzetek - megannyi félkész képződmény - nekiálltak saját államot és ezt a saját államot kiszolgáló történelmet és politikát szervezni maguk mögé. Az 1987-es Opus Dei c. album legismertebb darabja a Live is Life című diszkósláger német nyelvű átköltése. A bugyuta kis dalocskából baljós katonai induló lett - a tömegkultúra egyszer használatos semmiségéből a pusztítás, az önpusztítás, a halálimádat himnusza. "Jeder Augenblick der Zukunft / ist ein Gedanke an vorher." "And everyone lost everything / And perished with the rest." A jövő minden perce a múlt egy emléke. A német völkisch ideológia szellemi és földrajzi perifériáin, évszázados lemaradással, de a XX. század végi tömegkultúrát használva alapanyagnak újjászületik a régi kollektivizmus. Groteszk, torz, rettenetes. Úgy a színpadon, mint a valóságban; a politikai gyűléseken, a pártprogramokban, a szószékeken; majd a harctereken, a koncentrációs táborokban, a kivégzőhelyeken. "Eine Rasse und ein Traum, ein starker Wille." Nincs a kortárs ká-európai kisállami fasizmusoknak pontosabb és ijesztőbb művészi képe a Laibach korabeli összművészeti produkcióinál.

- bbe -

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.