- boda-nyulasi -

Péntek délután van, készülődünk hazafelé: ugyan mi is lehet kellemesebb ilyenkor, mint harmadszor is módszeresen átrendezni a csomagtartót, a bólogató kutya helyére bepréselni még két dobozt, riadtan konstatálni, hogy még mindig a kocsi oldala mellett figyel néhány szatyor és egy különösen rosszindulatú ládikó, aztán megadóan nekilátni megint, új szisztémát találni ki és így tovább, majdnem a végtelenségig. Nem vagyunk egyedül: mellettünk például egy kisbusz terhelési határait próbálgatják hasonló embertelenséggel, és egyáltalán - e napokban sokan távoznak kereskedelmi mennyiségű holmival az esseni vásárcsarnokból. Mindenki tép haza, hogy ott folytassa, ahol néhány perce abbahagyta a játékot.

Zsana és Bordány között, egészen pontosan valahol Üllés tájékán már a sírással küszködünk: itt válik bizonyossá, hogy ha kicsivel is, de lekéssük az államalapítást. Nem tréfadolog ám ez. Gondoljunk például István királyunkra: a főpapok bekészültek, a nemezkendős szolgák rég végeztek az államalapító kiszidolozásával, a háttérben Vikidál fenekedik, a nap címszereplője már ott léptet a BIT-001 farszámú fehér lóval, Schröder és Klima csöndes fegyelemmel várakozik a bal szélső jurtánál. Csak a krónikások nincsenek sehol: a HuNcs maroknyi stábja a puszta közepén görcsöl egy méretes dugóban, aztán, bár tajtékosra hajtják soványka gebéjüket, mégis lemaradnak a nyitó mondatokról.

Kis Subi éppen hatodszorra nem akarja elhinni, hogy a padokból és asztalból álló alkotmány egy zsombékos: továbbra is csak padokon és asztalon szökell a színpadon. Ciceró - megengedjük - talán idegesebb a kelleténél: nem csoda. Öt hét múlva bemutató, az együttes a hivatásos táncélet legfiatalabb tagjaként a Budapesti ´szi Fesztivál keretében a Merlin Színházban debütál. A próba egyébként gyötrelmes, még a látványába is beleizzadunk.

Emberi számítás szerint meglehetősen kicsi a sansz arra, hogy valaki csak úgy lekanyarodik a Szekszárdot Siófokkal összekötő főútról. Ha mégis lekanyarodik, nyilván nem fordul a falucska utolsó utcáján jobbra, és nem zötykölődik a kukoricás mellett vagy három kilométert. Pedig ha valaki mégis így tenne, hamarosan megérkezne Nomádiába.

Az ember úgy a tizedik próbálkozás táján már a legszívesebben sikítva baszarintaná a földhöz a rézlemezkékkel gazdagon díszített kartonkardot, később az a kósza ötlet is felmerül benne, hogy az ismét nevetségesre sikerült készséggel lekaszabol néhány öntelten mosolygó alkalmi fegyverkovácsot, einstandolja szablyáikat, és maga zabálja be az összes kövön sütött lepényt az egyik halomsír tövében. Amikor aztán a rajzfilmekből ismert felpirulás már a homlokáig ér, jön a gyerek, na né, milyen ügyeske, egyik kezében csiszolt csont ékszer-kezdemény, a másikban rézdrótból csavargatott karkötőt szorongat, és felszólítja aput, irány poncolni.

Ha máshogy már nem vagyunk képesek arcoskodni egy illusztrisabb társaságban, végső mentsvárként mindig ott a lehetőség, hogy a megfelelő pillanatban előhúzzuk a nagyágyút, és közömbös arccal elejtsük: a múlt héten leugrottunk néhány napra Kánba (ejtsd: Cannes), és micsoda véletlen, épp a filmfesztivál kellős közepébe sodort minket a jó sors. Csak akkor kell villámgyorsan egy távolabb álló, régi jó ismerőst észrevéve lefalcolnunk, ha a háziasszony csacsogva rákérdez, igaz-e, hogy Mickey Rourke fényes nappal beakasztott Kim Basingernek a Cote d´Azurön, egy halászbárka aljában (igaz!).

Fájdalommal kell jelentenünk, a kutyakozmetikáról szőtt szép álmok elszálltak: nemrégiben megismert hősünk, Maxi (MaNcs, június 10.) a jövőben a Plaza helyén, mind a kilenc négyzetméteren bőrdíszműboltot nyit - a megtörhetetlen tulajdonos szerint még bőrtangát is lehet majd kapni. Múltkori dolgozatunkban főszereplőnknek a munka világában tett kiruccanásait taglaltuk, és méltánytalanul csekély teret szenteltünk családi és egyéb kapcsolatainak. Jöjjön tehát most ismét Maxi mint humán individuum, nem kevésbé pedig különféle professzorok és adjunktusok hihetetlen, de igaz történetei.

Ideig-óráig tarthatja még magát az a vélekedés, miszerint a passzátszelet is a fővárosban kezelik, alaposabb elemzők azonban teljesen helyesen látják, hogy - a "világon minden komoly dologban részt vett/vesz egy magyar" alapvetéshez hasonlóan - kis hazánk minden fontos programjában és történésében ott áll valahol a háttérben egy dunaújvárosi jellem. Egyre jogosabb igény, hogy a település nevében is méltóképpen hordozza hosszú ideje betöltött funkcióját - úgyhogy kérnénk a nekünk szóló leveleket már most így címezni: MaNcs-Kommandó, Dunaújváros - Mykene (ejtsd: mikéne), Kiscsillag söröző, poste restante.

"Itt az ideje, hogy valahol végre lefékezzük az >>üdvözítőányzóság 1993 októberében született alkotmányának preambuluma. Almásy István elnök-tulajdonos tevékenységével a honi sajtó meglehetős terjedelemben foglalkozott: a miniállam-alakulatot leginkább egy hóbortos elme kisded játékaként írták le. Mivel pedig mi nagy barátai vagyunk a hóbortos elmék kisded játékainak, nem is lehetett kétséges, hogy előbb-utóbb elkeveredünk Röszke határába, és a háromezer négyzetméteres barackos mélyére ásunk.

"1974-ben voltam kegyes napvilágot látni Esztergom városában. Ezt követően -mivelhogy látták bennem a jövőt - elhatározták, hogy ha meghalok, kitömetnek, de legalábbis fejjel lefelé temetnek el, ne tudjam magam kikaparni. Három-három év bölcsőde és óvoda után, már Dunaújvárosban felvettek egy patinás, a felső tízezernek fenntartott intézménybe, a Kőrösi Csoma Sándor iskolába. Rendkívüli előmenetel után - tizenegy tárgyból kilenc kettes és két hármas - az épületkivitelezői hivatást választottam."

Pécs, Hungária út, páros oldal, az Uránia mozival szemközt

Leghagymázasabb kábulatunkban sem jutna eszünkbe a sportszakírók babérjaira törni: náluknál pontosabban senki nem tudhatja, hányadik perc hányadik másodpercében, hányadik méter hányadik centiméteréről történt a mi a csoda, miképpen és miért. Azért mégiscsak elindultunk a szlovén fővárosba, hátha nekünk is csurran-cseppen valami. A mérkőzés kronológiájáról tehát csak címszavakban szólunk most: lesz viszont bőven - csak itt, csak önöknek - tényfeltárás, vér-veríték-könny, lélekboncolás és hepiend. Gyengébb idegzetűek lapozzanak: mi is majdnem megbolondultunk.