Nyitva: 17-orrvérzésig
Kellő ejtőzés után az ember inni vágy, maximális kulturáltsággal - Harangozó Terézzel szólva - fogyasztani néhány pohár sört (valamint másokon annyi jót nevetni), arra indulunk hát, amerre a szervezetünkben sajna kifejlődött malátamágnes deleje irányít. Hej, de gyorsan meg is találjuk Joe bácsi kocsmáját a főutcán. Szívünknek kedves beltér: fa fával és egy kis fával, a falakat borító tapéta pedig mindenféleképpen olvasmányossá teheti bárki estéjét. Tisztelettel jelentjük, a Joe´s Pub maga a MaNcs-mennyország: egész a plafonig és azon is kellemesen aranysárgásra ántikolódott oldalakkal várja a hűséges böngészőket. (Igazi csemegékre is bukkantunk, de erről inkább mindenki maga győződjön meg.) "Joe estét!" - virít a feliraton az est első poénja, napokig felnevetünk, ha eszünkbe jut.
Gyula, a pult ura, számos dolgot nem szenvedhet. Munkaköri leírásából fakadóan mindent meg kell tennie a veseporzás, a vattaköpés, valamint az emberi léptéket meghaladó dajdajozás és az elfajuló kivagyiság ellen. Ez utóbbi egyébként nem igazán jellemző a helyre: fennállásának három éve alatt a búfelejtő szerencsésen megúszta a nagy balhékat -nem kis mértékben Joe bácsi közismert nyugalmának és legendás pedagógusi vénájának köszönhetően.
De nem csak a nyugalom miatt ildomos betérni: a bor itt - ha hiszik, ha nem - szőlőből készült (ezúton is nagy tisztelettel üdvözöljük a legfőbb borszállítót, a leendő apóst), az alapsörök megfelelő hőfokon, kellő szénsavtartalommal érkeznek, a hanzli méretébe pedig még Krúdy sem tudna belekötni. Lényeges apróságok: a Stroh nyolcvanfokos, az Unicum hűtött, a benzines öngyújtót kérésre a pultnál töltik.
Kora este még csak szállingóznak a vendégek, tíz óra tájban határozottan élénkül a forgalom, éjféltájban a tapasztalatlan Joe-járó azt gondolja, nem fokozható a hangulat, nem dagadhat tovább a tömeg - hajnalban aztán mindkét tétel megdől. Néhány kevésbé stabil kuncsaft pedig követi szép példájukat. Bizony mi magunk is láttunk pityókos embereket ott, nem egy vendég felületes ránézésre már-már kapatosnak tűnt, sőt az egyik sötétebb zugban mintha picit becsípett volna a társaság egynémely, magáról megfeledkezett tagja.
Merthogy sötétebb zugok is akadnak: helyenként kissé rablólovagvár-jellege van a korcsmának, a legnagyobb helyiség mellett ugyanis több kisebben is eltűnhet az, akinek arra támad gusztusa. A tánctér mellett valóságos diszkópult szolgálja a lemezlovasok kényét-kedvét. A hipermodern emerikentopforti helyett azonban gyakoribb a pop-rock klasszikusainak pörgetése, ottjártunkkor épp két vendég, DJ Isten és DJ Porszívó adott megalkuvást csak ritkán ismerő - Bon Jovit a szőkének! - hardcore-műsort. Egy picit eltáncikáltunk magunk is, aztán hanyagul a pulton hagytuk félig ivott üdítőitalainkat, és az üres kefíresbögrét ívesen a hátunk mögé dobva, vékony nyomon hazahajtattunk.
- boda-nyulasi -
Árak
Áfium: kalapos csülkös bableves: 460 Ft, kaszásleves: 230 Ft, jóság-bőség-egészség tál 2 személyre: 1600 Ft, töltött pljeskavica: 630 Ft, zöldséges csirkepapucs: 650 Ft, velős tarja cipóban: 750 Ft, mézes csirkemell: 600 Ft, lepények (nyolcféle): 250-450 Ft, pizzák (17 féle): 380-760 Ft
Joe´s: csapolt szalon (kori/pohár): 140/90 Ft, csapolt szalon barna: 180/120 Ft, Heineken (üveg): 400 Ft, folyó bor: 35 Ft/dl, minőségi bor: 70 Ft/dl, kommersz tömény (4cl/2cl): 110/70 Ft, Jack Daniels: 500/280 Ft, Unicum: 250/150 Ft, Joe´s bab: 200 Ft
Áfium
Gasztropince
Pécs, Irgalmasok u. 2.
Nyitva: 11-01
A vándor, pláne ha nem az American Expressekből rakott csinos máglyácskán melegíti a sóletkonzervet, ritkán merészel csak úgy betévedni egy belvár étterembe teletömni a bendőjét. Legendák szólnak persze mindenféle kifőzdékről, melyek direkte a centrumnak is a centrumába települtek, s ahol nagyon olcsón nagyon sokat lehet, ám e szirénhangok hallatói többnyire elfelejtik megmutatni sztorijuk illusztrációját. Az már igazabb, hogy van olyan centrális fekvésű hely a földtekén, ahol egy csillárnyi helyi baszináért méretes vagy - gyakrabban - sznobisztikusan apró adagok társaságában, ám legalább jó, hangulatos körülmények között mehet csődbe a gyanútlan megéhezett.
A legmerészebb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy e két halmaz metszheti egymást. Végképp nem sejtettük, hogy e közös halmaz nem üres, s hogy egyik elemét Pécsett találjuk meg. A Széchenyi téren ténferegve bárki könnyen rábukkanhat arra a tíz-egynéhány lépcsőre, mely egyenest az Áfium étterembe vezet le. A pincehelyiségbe toppanva azonnal, szagról szembeszéllel is egyértelmű: a miénk. A szerelmespárok elvonulhatnak valamely hátsó zugolyba két fogás közt egymást babrálni sub damaszt, nagyobb társaságok pedig választhatják a méretesebb középső fertályt a munkavacsorához. Aki járt már például a szegedi Mojo klubban (vagy valamelyik másikban), annak nem lesz térkép a táj: a berendezés itt is festőien eklektikus. A dekorációval sincs baj: helyenként szobabelsőt álmodott a produkció díszlettervezője - legjobb példa tán a politúros rádióval, anno dacuból származó képekkel, pianínóval körített pécsi szalon (értik!?!), a pultnál a tiltott jelképiség határait alulról súroló komcsi blokk várja a nosztalgiavonat utasait és az alapszervezeti titkárból csúcsmenedzserré lett szélkakasembereket, máshol ötletesen belőtt tükrök, fotók és csendéletek adják a körülményt.
Az evéshez. Amihez -az Áfium adagjait tekintve - nem árt egy tekintélyes gyomor. A rusztikus étkek kedvelőinek bevezetőként jó szívvel ajánljuk a kalapos csülkös bablevest (természetesen nem egy nyúlszőr fejfedő borítja) vagy a kaszásleves fantázianévre keresztelt, pirított sonkával, szalonnával tálalt, tejföllel bolondított opust. A leves után nem mertünk belecsapni a kétszemélyesnek hirdetett, sejtésünk szerint nagycsaládosoknak javallt, nevében némiképp a francia forradalom jelszavára hajazó jóság-hűség-egészség tálba: bölcsen tettük. A töltött pljeskavica (vegyes darált húsból készült pogácsák szalonnával, juhsajttal) és a velős tarja cipóban (pontosan egy jókora vekniben) majdnem kifogott rajtunk, és a zöldséges csirkepapucsból is maradt annyi, ami egy csirke lábára lötyögősen ráment volna. Csak erősíti a Szindbád-feelinget, hogy a kiszolgálás egyszerre felhőtlenül családias, bizalmaskodástól mentesen oldott-vidám, viszont mindenekfölött pontos és gyors. És az sem tesz épp rosszat az emésztésnek, ha időnként megjelenik egy szakképzett jazzista, aki mindig a helyhez és éppen adott hangulatához passzoló, klasszikus bármuzsikát csal elő a már említett pianínóból. Hátradőlhetünk.
- boda-nyulasi -
Budapest XIV., Állatkerti út 2.
Nyitva: 12-23-ig
Újra itt a nyár, és meleg az idő, csak komcsik ne lennének. Mi polgárok úgy ellennénk egymás között, mint aranyhalak a nagy Balatonban. Nos, aki a tévéből hallja ki az idők szavát, az tavaly nyártól, szemfülesebbje már a választási kampányidőszaktól a Népligetből a Városligetbe helyezte a hétvégi helytelenkedéseinek terepét. (Az aktuálpolitikára még visszatérünk.)
Nos, legyen bár feltételezve, de nem megengedve a szituáció: a polgár fizetést kap, nem nagyon várt honorárium áll a házhoz, s e tényről, mondjuk egy léha postás útján b. családja is tudomást szerez. Vagyis egy decens becsületsüllyesztőben tető alá hozott állatias lerészegedés esélye elillan, hát nem sok kigázolás marad. A polgár felölti legpolgáribb pofáját, amivel tavaly simán kiesett a ki hasonlít jobban Kabos Gyulára verseny területi selejtezőjéből, és felveti családjának, hogy induljunk ejtőzni a Lizsébe tán. Miután elmegy az orvos, akit az ijedt asszonka a rémes felvetés után hítt urához - és a nevezett bérféleségből jutalmazott szolid paraszolvenciával -, nincs visszaút, korunk hősei, az aprónép alattomos vezetésével bedekkerszerűen szívják végig a Vidám Park, a szakajtónyi bóvliárus, a délutáni nagycirkusz, a csónakázótó (te jó isten!), az állatkert és a harmincöt tonna kutyaszar nyújtotta lehetséges élvezetek mindegyikét, nos, akkor már csak egy könnyű vacsora marad hátra. A polgár nem megy a Sörsátorba, Lakodalom Lajost a tévében nézi. Nem megy a Hermina út további gyöngyszemeibe sem, az egyébként névtelen, de az érthetőség kedvéért itt Gombának nevezett építészeti rémálomba, hangulatos kültere és gyermekét megnyugtatóan lekötő go-kartja dacára azért, mert az ott felszolgált üzemi koszt jellegű izé mégiscsak komcsivircsaft, a Közlekedési Múzeum mellett álló vasúti kocsiba meg azért, mert nem győzné kivárni, míg Táborfalvára ér.
De akkor mi a faszt csinál a polgár? Húzná haza családját ezerrel, mert kezdődik a kereskedelmin a hétvégi kiadás. Megy is minden, mint a karikacsapás, de a család olyan, hogy pont a Gundel előtt keményít be. Hátrébb az agarakkal, piócák - szól kedvesen a polgár, s derűs rúgásokkal próbál hatni övéire. Kihasználva a meglepetés erejét, a kezdeti siker egészen a szomszédos bejáratig is röpítheti pereputtyát, de onnan már nincs kigázolás.
Az a Bagolyvár.
Na, ide is az asszonnyal kellett jönni, fut át a polgáron az örök vérforradalmár sóhaja, mert konstatálja, hogy aki a helyére kísérte, aki a rendelést felvette, aki a másik asztal körül motoz, aki a konyhából csak éppen kitekint, mind megannyi csinos, kedves, fiatal nő. Ám mire mindez világossá lesz, a gyerek már asztalon keresztül földhöz vágás útján megsemmisítette a teli kóláspoharat. Ez máshol nagyon ciki szokott lenni, itt viszont simán elhitetik a vendéggel, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga, s ez eléggé nem is dicsérhető. Egy elegáns hely, ahol nem feszengünk; voltaképpen ilyen nincs is, ím mégis van.
A szerviz Gundel (még a szalvéta is), a borok Gundel, tán még a konyha is, az árak Gundel per három, a végösszeg a végén.
A némileg keresett, ám nem túl csicsás berendezésű fedett egységből kettő (2!) kerthelyiségbe juthatni, és az egyikből az állatkertbe is be lehet lógni, bár az ilyet mindig utólag veszi észre az ember.
Ja, a koszt. Jó.
A levest (egyik gomba, másik zöldség, de sokkal szebb nevük van, és különben is mindennap más az étlap) kétfülű csészében hozzák, egy időben sok ilyen volt jobb családoknál, az is lehet, hogy Herendi, de a polgár nem ellenőrzi, mert tudja, ha felfordítaná megnézni a billogot, kiborulna a lé. Ami nem sok, de nagyon finom, nem is arra szolgál, hogy degeszre lakjunk vele, megterít a főfogásnak.
A bécsi borjú bőséges és illúziókeltő, ám a krumpli hasáb és gyaníthatóan mirelit. Fene tudja, megy-e hozzá a házi káposztasaláta, de kár lenne elhagyni, különben is ahány ház, annyi szokás, és a polgár csak tavaly óta praktizál.
A bor száraz és fehér és Gundel és tokaji és tökéletes, de lábas hűtőkészségben hozzák, és pont a családfő háta mögé dugják, tölteni akrobatikázás nélkül lehetetlen, de nem is kell, a lányok szemmel tartanak, pohár nem állhat üresen, ezt azért elengedtem volna.
A fagylaltkehelyre a kölök kidől, csak turkálja, bár ragaszkodott hozzá, így arról is csak jó hírekkel szolgálhatok.
Az ásványvíz Bonaqua, ami nem az, de lehet olyan is, aki szereti.
Nos, ennyi. Ötös alá, nem sok ilyen van. A mulatság ára két felnőtt, egy gyerek viszonylatban tízezer forint. Ez elég drága, de csak azért, mert polgári politikust például jóval olcsóbbért kapni (konkrétan egy tál lencséért, hogy ki ne csússzunk a vendéglátóból).
Még valami: a cimbalmos a cimbalmával cimbalmozik minden este, diszkréten.
Polgártársak! Én mindenkit rábeszélnék, egyszer-egyszer talán csak belefér!
- tarpataky -
