Ha máshogy már nem vagyunk képesek arcoskodni egy illusztrisabb társaságban, végső mentsvárként mindig ott a lehetőség, hogy a megfelelő pillanatban előhúzzuk a nagyágyút, és közömbös arccal elejtsük: a múlt héten leugrottunk néhány napra Kánba (ejtsd: Cannes), és micsoda véletlen, épp a filmfesztivál kellős közepébe sodort minket a jó sors. Csak akkor kell villámgyorsan egy távolabb álló, régi jó ismerőst észrevéve lefalcolnunk, ha a háziasszony csacsogva rákérdez, igaz-e, hogy Mickey Rourke fényes nappal beakasztott Kim Basingernek a Cote d´Azurön, egy halászbárka aljában (igaz!).

{k199928_20;b}Ha máshogy már nem vagyunk képesek arcoskodni egy illusztrisabb társaságban, végső mentsvárként mindig ott a lehetőség, hogy a megfelelő pillanatban előhúzzuk a nagyágyút, és közömbös arccal elejtsük: a múlt héten leugrottunk néhány napra Kánba (ejtsd: Cannes), és micsoda véletlen, épp a filmfesztivál kellős közepébe sodort minket a jó sors. Csak akkor kell villámgyorsan egy távolabb álló, régi jó ismerőst észrevéve lefalcolnunk, ha a háziasszony csacsogva rákérdez, igaz-e, hogy Mickey Rourke fényes nappal beakasztott Kim Basingernek a Cote d´Azurön, egy halászbárka aljában (igaz!). Kánba, az aprócska baranyai faluba (MaNcs, április 1.) normál esetben érvényes útlevél nélkül is beléphetünk. A filmfesztivál idején ugyan piros-fehér csíkozású, Zoll-Douane felirattal vadított sorompó jelezte a határt: az őrizet azonban lazának bizonyult, a három nap alatt még kiutasítani sem kellett senkit.

Nem óhajtunk újra a kivagyiság bűnébe esni, de mi bizony elhagytuk a járt utat a járhatatlanért. Már egy héttel az akció előtt

átvarrattuk arcunkat,

majdnem kopaszra borotváltuk egymás fejét (később részletezendő konspiratív okok miatt egyikünk tonzúrát viselt), faszán lefogytunk, és - ha lehet - még a korábbinál is tökéletesebbre szálkásítottuk tekintélyt parancsoló izomkötegeinket, majd egy hollywoodi designer boszorkánykonyhájában Nyulasi patakparti mohaággyá, Boda nyikorgó kerekes kúttá alakult. S hogy miért volt szükség erre a nem hétköznapi álcázásra? Nem, nem káni barátainktól féltünk: időben hírét vettük azonban, hogy a jeles eseménysorozat feldolgozására készül egy meghatározó honi médiatényező - ne találgassanak tovább, bizony hogy a Fókusz. Mit tehet ilyen kényes helyzetben egy moha meg egy kút? Mit sem lazítva a kamuflázson, szépen elkezdtünk sodródni az eseményekkel. Tervünk tökéletesen bejött, észrevétlenek maradtunk: szinte már kihúztuk magunkat, amikor az adásban elhangzott, a magyar sajtó részéről csak az RTL Klub volt jelen.

De hagyjuk a médiacsatározás dagadt ruháját másra, kanyarodjunk vissza a falu szélére, a sorompóhoz. Az, kérnénk, csak játék. Mint három szép napig nagyjából minden: már ami a külsőségeket illeti. A szervezőknek ugyanis - szerencsére - eszük ágában sincs elhinni és elhitetni, hogy valami halálkomoly, nagybetűs, kultúrhistóriai mérföldkövet szoborgatnak, úgy látszik, évről évre most már. Az itt lévőknek bőségesen elég, hogy - a szokott-átlagosnál kicsit bővebb létszámmal - egy újabb hétvégére kapcsolhatják ki

a nagy darálót,

tűnhetnek el kedvenc dombhajlataik között. Nincsenek misszionáriusok, ideológusok és nagy megmagyarázók: Kánban ismét csak történnek a dolgok, olajozottan, lazán és jól. Aligha véletlenül van így.

A külsőségek terén ugyanis minden létezhető komolytalanság megengedett-kötelező (a klubmozinak otthont adó tűzoltószertár szerényen a Filmpalota nevet kapja a keresztségben, a szabadtéri vetítés helyszínének bejáratánál három darab kétdimenziós világsztár ad folyamatosan zsíros fotótémát az odavetődő honi paparazzóknak, feliratok, dumák, miegyéb): az elvi kérdésekben, a fő szándékban azonban nincs humorizálás. A minimálprogram csak annyi, jöjjön össze néhány tucat hasonszőrű, vetítődjön le pár kultfilm, az üresjáratokban szóljon némi blues (Pécsi Magasfiúk Dalárdája Katona Tomikával, aki egyre kevésbé Tomika, viszont egyre virtuózabb gitáros a maga 15 évével), egyen-igyon, érezze jól magát mindenki.

És jöjjön vissza valami abból a régi jó mozi-feelingből, amit a multiplexlátogató nagyközönség az összes hájtekk-dolbi-szarránd firlefránccal együtt sem fog már soha megtapasztalni (és szerény sejtésünk szerint Cannes-ból is hiányzik): amikor az elszakadt film összecelluxozásával öt perceket pepecselt

a részeg mozigépész fia,

amikor a film vége előtt időben, diszkréten csengettek az egymást szeretőknek, amikor üzéreknél vettük a jegyet egy-egy kapósabb opusra, s az izgalom és drukk páráját még nem nyomta el az odörizált légbefúvás - amikor a mozi még MOZI volt. Ezért, hogy Schren Gábor fesztivál-vezérigazgató topmanager, aki - noha állítása szerint életében először látott vetítőgépet - a tavalyi projektoros kísérlet után most beszerzett egy 16 milliméteres masinériát. A szerkezet koráról legyen elég annyi, hogy a péntek esti fesztiválnyitó darab, a Hyppolit, a lakáj ősbemutatóján 1935-ben csak azért nem ezt a gépet használták, mert enyhén elavultnak számított. Kánban viszont, mint tudjuk, szeretnek reszkírozni: időnkénti manuális és folyamatos lelki rásegítéssel gond nélkül pörgött le a két este filmtermése a matuzsálemen. A nyitónapot az esti vetítés előtt latin táncház színezte

a falu epicentrumában,

azaz a Böfi büfénél, a másnap délelőtti sportversenyeken kizárólag elvhűségből nem vettünk részt (mellesleg már az augusztus 20-i Kán-Szentkatalin örökrangadóra formaidőzítünk). Azoknak a gyerekeknek, akik már nagyok voltak a pálinkás kenyérhez, de kicsik a sörhöz, játszóházat és matinét hoztak össze a figyelmes organizátorok. Folyamatos kultúr- és helytörténeti programként mindenki előtt nyitva állt Ornódi László Kánról Kánban készített fotókiállítása.

A vasárnap délelőtti száradás és ejtőzés, valamint Pálfi Irén csillagos ötös babgulyása után Moha feltápászkodott ágyáról, Kút is felkerekedett, és elindultak új kalandokat, új álcákat keresni. Majd elmeséljük, merre. (Egyetlen esetet kivéve, kedves Para-Kovács, ha ezt a befejezést, ezzel a zárójellel együtt bármilyen oknál fogva kihúzod.)

- boda-nyulasi -

Vetített filmek

Hyppolit, a lakáj

a többire sajnos nem emlékszünk