Pont így történt Röszke mellett is. Korona, Gyula és fehér ló ugyan nem volt, de ünnepelt a közkormányzóság, és Istvánból is akadt egy: Almásy úr persze nem királya, de elnök-tulajdonosa - immár Gandhiának. Az 1993-ban létrehozott miniállamot (lásd Csakazértisország, MaNcs, június 10.) ugyanis október 9. óta immár hivatalosan is e néven kereshetjük a
jobb világtérképeken
Az új név kikiáltásával egy időben avatták fel a 130 éve született, 51 éve elhunyt - a meghívó szövege szerint ma is "a legkorszerűbb Tanító" - Mahátma Karamcsand Gandhi szobrát, amely illusztris társaságban, Nagy Imre és kalkuttai Teréz anya mellett kapott helyet a közkormányzóság folyamatosan bővülő emlék- és szoborparkjában.
Amikor átlépjük az államhatárt, már szép egyenes vonalban áll a mintegy harmincfős ünneplő közönség, cseng-bong az anonimitását némi okkal-joggal még mindig őrző szintetizátor-szaktanár szerzette himnusz, és szinte másodperceken belül átérezhető: bár híján vagyunk a kínosan túlfeszített protokollnak, mégis emelkedett, ünnepi a hangulat. Almásy elnök tényleg csak három mondatban köszönt, egyet kap a névadó szabadsághős, egyet a természet tényleges védelme, egyet pedig az a tény, hogy a közkormányzóság az ünnep örömére ajándékkal lepi meg a röszkei Kancsalszéli "voda aprónépét. Azután következik
Horinka Renáta,
aki kilencéves, nagyon izgul, de úrrá tud lenni ezen, és az esemény magyar összefoglalója után ékes angolsággal is közkinccsé teszi a legfontosabbakat.
Meglepő talán, de Renáta nem a CNN élő közvetítése kedvéért foglalkozott sokat a kiejtés finomításával: a jelenlévőket utána Ravi Shankar Aisola, az Indiai Nagykövetség tanácsosa köszönti. (Eredetileg úgy volt, hogy maga a nagykövet asszony tiszteli meg a névadó ünnepet: őt azonban bizonyos diplomáciai feladatok Boszniába szólították.) A fiatal tanácsos is jó érzékkel ismeri fel, hogy a röszkei barackos nem a távolságtartó kényszerbeszédek terepe: elsőnek azt tisztázza, hogy - legnagyobb bánatára - semmi köze a világhíres szitárvirtuózhoz, aztán elmondja: nem fog ünnepi beszédet tartani, inkább gondolatait osztaná meg a jelenlévőkkel.
Így is történik, ám előbb álljon itt némi - véljük, nem minden tanulság nélküli - diplomáciatörténeti kuriózum: egy milliárdos lélekszámú és atomhatalomként is közismert ország követsége odafigyel arra, hogy ha meghívást kap egy ilyen eseményre, akkor - nevéhez és feladatához híven - képviselteti magát. Érdekes továbbá, hogy egy tanácsos nem érzi rangjához méltatlannak a hajnali kiballagást a Nyugati pályaudvarra, majd a vonatozást Szegedig, majd onnan cseppet sem zászlós kocsival, cseppet sem gorillák gyűrűjében eljut Röszke határába, és jó négy órát tölt az ünneplők között, ember módjára, közvetlenül és barátságosan. Egy követségi tanácsos, egyedül,
Indiából Gandhiában,
aki búcsúzáskor nem mulasztja el a lelkére kötni a távozóknak: ha Pesten járnak, feltétlenül ugorjanak be a követségre. Mi sem természetesebb.
Ravi Shankar Aisola után a frissen leleplezett szobor ifjú alkotója, Farkas Krisztina mondott - szó szerint - néhány szót, és máris következhetett minden ünnepségek csúcspontja: a fogadás. Aligha kell mondanunk, itt ez is kicsit másképp föstött, mint a szokásos. A kaviárban forgatott lazacba tekercselt szarvasgombás libamáj helyén ezúttal némi padlizsánkrém, barna kenyér, egy barátságos kosárkában alma, körte és - kakukktojásként - retek, valamint a kulináris kihívásokra különlegesen érzékeny Nyulasi kedvenc ételei, a kisperec és a ropi kellette magát. A
Ch‰teau de Courvannya
is mellőztetett: be kellett érni némi ízesített szódavízzel. A hangulat azonban - paralel az időjárással - felhőtlennek bizonyult. Ki-ki kedvére böngészhette a dokumentáció vaskos köteteit, tárgyalhatott Gandhia vezető tisztségviselőivel és polgáraival, látogatást tehetett az Országházban, avagy a most már bizony meglehetősen kopár gyümölcsösben. Apropó, gyümölcs: az elnök úrtól megtudtuk, idén jó termés volt, öt mázsa barackot értékesíthettek az államkincstár javára. Spekulánsoknak és ínyenc brókereknek bonus track: Gandhia pénze, az egy kiló sárgabarack éves középárfolyamán számolt csillám a tavalyihoz képest veszített értékéből.
Almásy úr láthatóan boldog. Bár ő maga még mindig keresi a megfelelő utódot/örököst, minibirodalma újabb lépcsőfokra hágott a reménybeli függetlenség meredek grádicsán. Amikor erről ejtünk szót, szélesen mosolyog: "Itt nem folyik vér, csöndben dolgozunk, miközben mások, odafenn, a nagy pártharcokat vívják. Észre sem veszik, hogy létrejött egy ország. Egy másik."
- boda-nyulasi -
