- izs -

  • - izs -

- izs - cikkei

Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől

  • - izs -
Már Karinthy is megmondta, hogy férfi és nő nem értheti meg egymást, hiszen mindkettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit. A svéd írónő regénye kevéssel gazdagítja e tudásunkat, de legalább kimondottan szórakoztató módon teszi.

És most merre?

  • - izs -
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy isten háta mögötti kis falu, amit egyetlen, vékonyka híd kötött össze a külvilággal. Ebben a libanoni falucskában békében és viszonylagos nyugalomban éltek, éldegéltek egymás mellett keresztények és muszlimok, (látszólag) rá se hederítve, hogy a világ vagy legalábbis az ország többi muszlimja és kereszténye miket művel egymással.

Fogadom

  • - izs -
Korrekt darab - abból a szempontból biztosan, hogy nem akar másnak látszani, mint ami. S bár néha kifejezetten örülnénk, ha legalább pár percre megpróbálna másnak - mondjuk ötletesnek, izgalmasnak vagy épp szórakoztatónak - tűnni, végül is értékelhetjük azt a rendíthetetlen közlési vágyat, amivel a film készítői tuszkolják előre történetüket.

Állati hideg

  • - izs -
Meglepő dolgokat tapasztalhat, aki a nagy hideg ellenére kimerészkedik a Budapesti Állatkertbe: a hóesésben egykedvűen csámcsognak a tevék, kint grasszál az elefánt, leharcolt karácsonyfát nyúz a jegesmedve, és hiába repkednek a mínuszok, nem ordít a farkas.

Szomorú szerelem

  • - izs -
Aki a cím alapján péksüteményekkel intim kapcsolatba lépő tinédzserek, aberrált háziállatok és kondomszakító poénok fémjelezte műremeket vár, az csalódni fog, nem is kicsit.

Egy a szerver

  • - izs -
Svédországban vallás lett a fájlmegosztás, miután a hatóságok hivatalosan is elismerték a Kopimizmus Egyházát. A nagyjából háromezer hívőt számláló közösség szellemi vezetőjével telefonon beszélgettünk a tiszta hit, a magasztos szertartásrend és a jól működő szerver fontosságáról.

Érthetetlen rendőrségi eljárás

  • - izs -
Rejtély, hogy milyen jogcímen indíthat szabálysértési eljárást a rendőrség azon LMP-s aktivisták ellen, akik szobrok nyakába táblákat akasztottak.

Kövess minket: