Pedig – ha van egy icipici önérzete – azt biztosan nehezményezi a bundás ragadozó, hogy elsősorban nem tőle, de még csak nem is a tigristől vagy a medvétől, hanem a gyűrűsfarkú makiktól óvnak minket a gondozók. A kis termetű félmajmok ugyanis szabadon garázdálkodhatnak a Madagaszkár házban, cuki küllemükkel azt a téves benyomást keltve a látogatóban, hogy jó ötlet megsimogatni őket. Az emberek közelségét jól, az érintésüket viszont meglehetősen rosszul viselő makik jobb esetben menekülőre fogják a dolgot, rosszabb esetben ellentámadásba lendülnek – már többször kellett a barátkozni vágyó látogatók vérét feltörölni a madagaszkári padlóról.
Ottjártunkkor kicsit féltünk, hogy a gyűrűsfarkú (véresszájú) makik támadási hajlamát esetleg tovább növeli a tény, hogy a hidegre való tekintettel nem használhatják a szabadtéri kifutójukat, de Hanga Zoltántól, az állatkert szóvivőjétől megtudtuk: a bezártság nem készíti ki az állatok idegeit. Az állatkert lakói állítólag teljesen hozzászoktak a bentlakásos életmódhoz, és olyankor sem esnek depresszióba és/vagy egymásnak, amikor huzamosabb ideig nem mehetnek a friss levegőre. Furcsamód még a hidegtől masszívan irtózó, a trópusokról származó állatokra sem hatnak az időjárás viszontagságai – persze a kényes hüllőket, rovarokat és halakat eleve zárt helyen tartják, ám elméletileg annak, hogy télen igen alacsony a napsütéses órák száma, hatnia kéne bizonyos élettani folyamataikra. De semmi. Hanga szerint ennek az az oka, hogy az állatkert lakói több generációra visszamenőleg nem a vadonban születtek, minek következtében „eléggé tudják, hogy mi a dörgés”.
A külső helyszíneket bejárva meglepődve tapasztaltuk, hogy nemcsak olyan állatok flangálnak nyugodt szívvel a kifutóikban, mint a hófehér tundrafarkas vagy a gyönyörű szibériai tigris, hanem a kenguruk többsége is szabadtéren ugrabugrál, sőt néhány elefánt is kidugta az ormányát fűtött lakosztályából. Ennek fényében már nem is tűnt annyira menőnek a magyarországi telet alig palástolt megvetéssel kezelő jegesmedve – tán a hideget jól viselő konkurensek magas számából eredő frusztráció tette, hogy látogatásunk idején hatalmas beleéléssel tépett, nyúzott és marcangolt egy exkarácsonyfát.
Lestrapált fenyőfát más állatoknál is láttunk, de mint kiderült, nem valami furcsa posztkarácsonyi partiról, hanem egyszerűen arról van szó, hogy valamivel szórakoztatni kell az állatokat, nehogy belebolonduljanak az unalomba. Bár valóban nincs sok dolguk – elvégre az élelmet tálcán kapják, a területüket pedig nincs kitől megvédeni –, úgy tűnik, egyesek jól viselik a téli semmittevést: a gorillák a padlófűtést, a vízilovak a termálvizet, a vérmakik pedig a radiátorokon való elnyúlást élvezik látványosan.
