Pingvinháton világot

Madagaszkár 3

  • - izs -
  • 2012. június 14.

Film

Egy jó filmet egyetlen mondatban el lehet mesélni – ha eme (a legenda szerint Hitchcocktól származó) bölcseletből indulunk ki, akkor a Madagaszkár sorozat úgy, ahogy van, szőröstül-bőröstül (de elsősorban mégiscsak szőröstül) zseniális, hisz nem csupán egyetlen rész, hanem az egész trilógia történései összefoglalhatók valahogy így: a New York-i állatkertből elszökött oroszlán, zebra, zsiráf és víziló mászkál összevissza a nagyvilágban. Oké, még hozzá lehetne tenni azt is, hogy teszik mindezt relatíve vicces körülmények között. Mert a Madagaszkár filmek, bár sehol sincsenek például a Toy Story sorozattól, azért Dreamworks-viszonylatban meglehetősen jól sikerültek. A stúdió kicsit úgy áll a filmkészítéshez, mint a madagaszkári makikirály a technóhoz: ha egyszer beőrült, képtelen leállni, és baromira nem érdekli, hogy senki más nem élvezi már a bulit. Gondoljunk csak a szuperül indult, de csúfos véget ért Shrek sorozatra vagy a Jégkorszak háromra, ami már a nézőnek volt kínos (de nyáron jön a negyedik rész, ami talán tisztára mossa az őskori prémesek hírnevét – vagy nem).


A Shrek három (és pláne a négy) fiaskója után kicsit félve ültem be a Madagaszkár legújabb részére, tartottam attól, hogy megutálom az első két epizódban megkedvelt (szabálytalan időközönként és érthetetlen okokból két lábon közlekedő) négylábúakat, vagy csak szimplán halálra unom magam – de egyiket sem tettem, sőt: eddig talán ez a rész tetszett a legjobban. Nem mintha sokat árnyalódott volna a már a nyitó epizódban sem túl színes főszereplők jelleme: inkább csak annyi történhetett, hogy a mese készítői felismerték Alex és barátai személyiségének határait, és inkább nem velük, hanem minden és mindenki mással foglalkoztak. Az Afrikától Rómán át Monte Carlóig megannyi (a Dreamworkstől szokatlan igényességgel összepixelezett) helyszínen játszódó mese a korábbiaknál jóval több és karakteresebb szereplővel, no meg jobban kidolgozott poénokkal operál – de a prímet persze most is, mint mindig, a megátalkodott pingvinek és az őrült makik viszik. Az mondjuk kicsit zavaró, hogy egyetlen budapesti mozit leszámítva csak 3D-ben és szinkronizáltan lehet megnézni az állati kalandokat – nem rosszak a szemünket majd kiszúró látványelemek, de nem érnek annyit, mint a Ben Stiller, Chris Rock és Sacha Baron Cohen előadta hangjáték, amikor az oroszlán, a zebra és a gyűrűsfarkú maki civakodnak olyan alapvető kérdéseken, hogy a zebra fekete alapon fehér vagy fehér alapon fekete csíkos-e.

A UIP – Duna Film bemutatója

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.