A cím Adam túlélési esélyeit jelöli. A huszonhét éves srác a tünetmentes fiatalok gondtalan életét éli, van szép barátnője, jó fej haverja, izgalmas munkája, mikor egyszer csak beüt a mennykő: egy rutinvizsgálat során kiderül, hogy a rák egy igen ritka és nehezen gyógyítható típusa támadta meg a testét, pontosabban tapadt rá a gerincére. Orvosa röviden felvilágosítja az igen kellemetlen kemoterápia és az azt követő életveszélyes műtét mibenlétéről, majd magára hagyja hősünket. A nem épp komikus felütést követő jelenetben – minden jóérzésünk, nagyszerű neveltetésünk és magas fokú empátiánk dacára – már nevetünk. Majd az azt követőben és az azt követőben is.
Hiába, ez van, ha az ember egy oximoronra vált jegyet. A „rákos vígjáték” meglepően jól működik: többnyire vicces és bájos, de a kellő helyeken azért befigyel némi ügyesen adagolt melankólia is. Annak, hogy a tabudöntögetés egy pillanatra sem csap át ízléstelen poénkodásba, tán az a titka, hogy a Fifti-fifti pontosan úgy áll a betegséghez, ahogy a szereplői: Adam és korosabb betegtársai halálos rémületüket viccelődéssel igyekeznek elhessegetni, miközben persze egy percre sem feledkeznek meg nem éppen kecsegtető kilátásaikról. Mindeközben hősünknek nemcsak a rákkal, hanem egy csalfa barátnővel, egy kezdő pszichológus tankönyvszagú tanácsaival, egy konstans csajozásra bujtogató baráttal és egy túlbuzgó anyával is meg kell küzdenie. Utóbbit a mindig fantasztikus Anjelica Huston kelti életre, aki a maga fojtogató szeretetével és elhallgatott magányával simán elvinné a hátán az egész műsort, ám erre semmi szükség.
Csupa jól megírt és hitelesen eljátszott figura csetlik-botlik a vásznon, és hozzák igen szórakoztató módozatokban a tudomásunkra, hogy az élet szívás, de cserébe sokat lehet rajta nevetni.
A Fórum Hungary bemutatója
