Utóbbi középpontjában Paige és Leo olthatatlan, múlhatatlan, hőálló, időtálló, golyóálló és még ki tudja, milyen szerelme áll, ami - láss csodát! - mégis megbomlik, amikor a lány egy autóbaleset okozta kómából felébredve nem emlékszik az ő szeme fényére, élete megédesítőjére, álmai netovábbjára. A kényelmetlen szituációra Leo természetesen angyali türelemmel, mérhetetlen megértéssel és túlcsorduló szeretettel reagál: a bánatos képű fiatalember a semmiből előkerült apósa és anyósa sznob fintorgását, Paige volt vőlegényének nyomulását, sőt a lány öltözködési stílusának megváltozását is megadóan tűri (bár ez viseli meg a legjobban). De vajon elég lesz-e Leo kitartása és türelme, hogy Paige ismét rátaláljon? Lehet, hogy a lány a régi életét választja, és végképp hátat fordít az ő hercegének? Esetleg elképzelhető, hogy apró, zöld űrlények szállnak le Paige szüleinek a kertjében és lézerfegyvereikkel kiirtják az egész szánalmas kompániát? Sajnos nincs ekkora mázlink; mindahány szereplő életben marad, és rutinosan tempóznak előre a nyáltengerben, melynek gigászi kiterjedéséért és szédítő mélységéért nyilván valami hollywoodi szirupszelep meghibásodása vagy egy giccstároló felrobbanása tehető felelőssé.
Forgalmazza a Fórum Hungary
