- legát -

Noha pár perc a Keletitől, a vadromantikára hajlamosaknak inkább a Népszínház utcából induló 37-es villamost ajánljuk.

A roki a magyar szórakoztató összejövetelek ugyanolyan nélkülözhetetlen kelléke, mint a vörösboros kóla, a kötelező lerészegedés és az alkalmi ismerőssel folytatott lángolás a mosdóban.

Ha elmebeteg császár, véreskezű uralkodó vagy napszemüveges tábornok kerül szóba, sokan felsóhajtanak: áldott ember lett volna, ha nincsen az asszony! Persze, a rémséges diktátorfeleség - aki az uralkodás idején csupán repialak a tribünön - általában csak a bukást követően kerül előtérbe, és gyakran előfordul, hogy a közvélemény hajlamos minden mocskot a nő nyakába önteni.

Noha tavaly is tolongtak a régi hõsök a "visszatérés" feliratú ajtónál, a legemlékezetesebb come back Morrissey nevéhez fûzõdik. A The Smiths egykori énekese hét év szünet után jelentette meg új albumát, és ezzel valóságos õrület-be kergette Nagy-Britanniában a kedves hallgatókat.

Ha azt halljuk, meg nem valósult, leginkább valami kudarcba fulladt, dédelgetett álom ugrik be. Valami fantasztikus, ami helyett egészen más, sokkal rosszabb, kevésbé minőségi jött létre, ha egyáltalán. Hosszasan sorolhatnánk mind-azokat a fővárosi ábrándokat - az 1920-as években megálmodott metrótól, a Madách térről induló sugárúton át a budai trolibuszhálózatig -, amelyek csupán a tervezőasztalon születtek meg, de talán még hosszabban azokat, amelyek megvalósulása csalódást keltett.

Ahogy a szociális ellátás, a filmgyártás sem tud mit kezdeni a hajléktalanokkal. Egy komolyabb karakter - koldus, utcagyerek, utcai zenész - megformálásához már bizonyos szakmai ismeretek szükségesek, ezért a klosárnak a vásznon legtöbbször csak a statiszta igen gyúlékony szerepe jut. De Ragályi Elemér elsõ filmjében fordul a kocka: a Keleti pályaudvar mocskában fetrengõ ágrólszakadt (Kern András) krétai luxusszállót örököl, és mivel a jogos birtokbavétel egy percet sem várhat, hõsünket görög ügyvédek szállítják, csak úgy melegében, mocskosan, büdösen a napfényes szigetre. A stewardessnek egy flakon légfrissítõt kell felhasználnia.

Noha fotókiállításon vagyunk, a termet a tervezõasztal meg a hozzávaló kiegészítõk uralják: a böhöm fémlámpa, az áramvonalas karosszék és természetesen a dokumentáció. Semmi kétség, az ötvenes-hatvanas évek fordulójáról származó ismeretlen építész irodájába csöppentünk, az asztalon Terézváros részletes térképe mellett egy józsefvárosi dokumentum, a Nagykörút-Üllõi út sarka hever: ilyen volt, ilyen lett fényképek. Az elsõn egy üres grund, a másikon ugyanez egy új épülettel - Lottóház? - kiegészítve. Hogy biztosak legyünk a dolgunkban, a képek bal szélébe "beleharap" a Corvin mozi.

Milyen lehet a vasútállomás ott, ahol egy szappanoperai amorózó a mûvelõdési ház igazgatója (Gyere ki a müvház elé!, Magyar Narancs, 2001. szeptember 27.), alkalmanként pedig Sisi-hasonmásversenyt (Játék a kastélyban, Magyar Narancs, 1998. augusztus 27.) rendeznek?

Sorozatunk elsõ részében - mielõtt nekivágnánk a nagyvilágnak - az egyik legjelentéktelenebb fõvárosi állomást kerestük fel, és persze meglepetést arattunk.

Az egyedülálló nõ nyomora sokáig csak a feministák, a pszichológusok és a házasságszédelgõk fantáziáját mozgatta meg. Gyökeres változást Bridget Jones felbukkanása jelentett, az addig titkolnivaló és szégyenletes helyzet Helen Fielding könyvének sikere után manifesztálódott, a remény-telen maximalizmus és ennek nyomán az önsajnálat - természetesen nemcsak a nõk körében - divatos viselkedéssé vált, és ebbõl, az érintetteket leszámítva, mindenki hasznot húzott. "Mert megérdemlem!" A kozmetikai cég szlogenje telitalálat, hiszen a szingli a lehetõ legjobb fogyasztó. Mindegy, mirõl van szó, csokiról, kozmetikai cikkrõl vagy éppen könyvrõl.

Hiába csillog a könyv borítóján neonban úszó álommotel a Chrysler high-tech retromobiljával, a világ túlságosan veszett ahhoz, hogy ilyen egyszerûen megváltozzék: Nicholas Cage kígyóbõr zakóját, Laura Dern korai Madonna-szerkóit, Willem Dafoe odvas fogait nem lehet csak úgy elfelejteni.

Az ifjú rendezõ már elsõ nagyjátékfilmjében, a Macerás ügyekben nagyon bátornak mutatkozott, amikor lírát pengetve, az eget azúrkékre festve, egy vidéki lakótelepre számûzte az örök szerelmet. Talán meg sem fordult a fejében, mekkora kockázattal jár az ilyesmi, talán tudatosan hagyta a fenébe az öszszes lakótelepi sztereotípiát, nem érdekes. A lényeg, hogy tehetségének, lelkesedésének, de mindenekelõtt ártatlanságának köszönhetõen, hibái ellenére is, nagyon szerethetõ, bravúros mûvet alkotott. Zavarba ejtõ, elgondolkodtató darabot, ami sokkal több, mint ígéretes pályakezdés.