Hiába csillog a könyv borítóján neonban úszó álommotel a Chrysler high-tech retromobiljával, a világ túlságosan veszett ahhoz, hogy ilyen egyszerûen megváltozzék: Nicholas Cage kígyóbõr zakóját, Laura Dern korai Madonna-szerkóit, Willem Dafoe odvas fogait nem lehet csak úgy elfelejteni. Az 1990-ben készült film, David Lynch utolsó, még földi logikával követhetõ, a mester spirituális perverzitásban való alámerülését közvet-lenül megelõzõ mûve vérrel, verejtékkel, vuduval. A baljós - ám hepienddel záruló - mozi alapanyaga, Barry Gifford munkája tizennégy év után jelent meg magyarul, Greskovits Endre fordításában. Ami a legfontosabb: Lynch filmjéhez képest Sailor és Lula szerelmi ámokfutása, nyomukban az irodalmi terveket dédelgetõ magándetektívvel, a titkos gyilkos mamával könnyû, nyári olvasmány, és ezzel helyben vagyunk: ha ugyanis sikerül a lehetetlen, és függetlenítjük magunkat Lynchtõl, egy másik amerikai filmkópé, John Waters ugrik be. Gifford könyvében az alakok sokkal inkább a rózsaszín flamingók ultralight-perverz kisvárosi hülyéi, mint Lynch szupernehézsúlyú pszichopatái. És hogy még teljesebb legyen a kavar: a filmmel ellentétben Marietta, Lula aggódó mamája nem is "titkos gyilkos", hogy csak egyet említsünk a sok-sok eltérõ részlet közül.
Mégsem intézhetjük el a dolgot annyival, hogy a könyv más, mint a film. Elõször is: nem könyv, pontosabban nem irodalmi mû, legfeljebb vázlat. Mintha Gifford egy poros konyhában hadonászna a légycsapóval, néha célba talál, de ettõl még a végeredmény, noha szórakoztató és élvezetes, meglehetõsen soványka. Az alakok üresek, mint a sörösüveg visszaváltás elõtt, a kulcsjelenetek - például az üzlet kirablása, ami Sailor vesztét okozza - elnagyoltak, ellenben csak úgy hemzsegnek benne a vicces, ám kétségtelenül öncélú részletek, például a magándetektív, Johnnie Farragut novellái.
Lynch filmje a bizonyíték, hogy a Veszett a világ "átkozottul" jó alapanyag, Barry Giffordnak azonban nem volt türelme ahhoz, hogy kellõképpen elbogarásszon vele, így csupán ígéretet tett egy igazán ütõs lektûrre. Ügyes iparosként leszállított egy szórakoztató, olvasmányos írást, a többit a zsenire bízta. Leginkább azért érdemes elolvasni, mert kedvet csinál, hogy újra felfedezzük a filmet, amelynek megtekintése után a kötetet visszatehetjük a helyére: a ponyvára.
- legát -
Ulpius-ház Kiadó, fordította: Greskovits Endre, 2004, 176 oldal, 2480 Ft
