Az egyedülálló nõ nyomora sokáig csak a feministák, a pszichológusok és a házasságszédelgõk fantáziáját mozgatta meg. Gyökeres változást Bridget Jones felbukkanása jelentett, az addig titkolnivaló és szégyenletes helyzet Helen Fielding könyvének sikere után manifesztálódott, a remény-telen maximalizmus és ennek nyomán az önsajnálat - természetesen nemcsak a nõk körében - divatos viselkedéssé vált, és ebbõl, az érintetteket leszámítva, mindenki hasznot húzott. "Mert megérdemlem!" A kozmetikai cég szlogenje telitalálat, hiszen a szingli a lehetõ legjobb fogyasztó. Mindegy, mirõl van szó, csokiról, kozmetikai cikkrõl vagy éppen könyvrõl.
Ne áltassuk magunkat, Rácz Zsuzsa lektûrje is - a szerzõ szándékai ellenére - elsõsorban termék volt, sikeres fogyasztási cikk. A viharos siker nyomán pedig az lett volna a meglepetés, ha az Állítsátok meg Terézanyut! nem jut el a moziba. Igaz, Rácz történetét olvasva nehezen volt elképzelhetõ a könyv megfilmesítése egy az egyben, ám mivel egy termékrõl van szó csupán, valószínûleg senki nem várta, hogy a készítõi majd szigorúan betû szerint járnak el. Miután pedig a könyv szerzõje kiszállt a produkcióból, biztosra vehettük, hogy Bergendy Péter rendezõ és Rigó Béla forgatókönyvíró könnyít egy kicsit a dolgon. Feszesebbé, pörgõsebbé teszi Kéki Kata történetét; ebbõl - ha nem párosul olyan vérlázító gátlástalansággal, mint amilyen például a Hippolyt, a lakáj vagy a Meseautó volt - akár egy kellemes film is kerekedhet. Egy fogyasztható termék, hiszen ha valaki, hát éppen a komoly reklámfilmes tekintélynek örvendõ Bergendy tudhatja, hogyan kell az árut eladni. Ráadásul a dolog már nem is volt annyira rizikós: néhány évvel ezelõtt a szintén a reklámfilmek felõl érkezõ Herendi Gábor a Valami Amerikával bizonyította: lehet vállalható közönségfilmet is készíteni. Csupán némi lelkiismeretesség, munkakedv és a kereskedelmi médiában elhülyült sztárok mellõzése szükséges hozzá.
Mindezek a feltételek a Terézanyuban is adottak, a film mégsem mérhetõ a Valami Amerikához. Bergendy ugyanis - pályatársával ellentétben - nemhogy vállalná a múltját, inkább kézzel-lábbal igyekszik tagadni. Azt sulykolja veszettül, hogy õ filmrendezõ, nem pedig iparos (mintha lenne különbség), így aztán szó sincs klipes megol-dásokról, gyors vágásokról, pergõ sztoriról, dögös zenérõl. Még egy nyomorult slágerrõl sem. De másról se nagyon. Úgy tûnik, mindent egy lapra tett fel, arra, hogy a címszereplõ, Hámori Gabriella menynyire bájos teremtés.
Valóban, aki az ifjú színésznõ szemének ragyogásától, teli szájú mosolyától, magától értetõdõ természetességétõl nem alél el, egészen biztosan fehér botot szorongat a kezében. Hámori zavarba ejtõen szép, egészen kivételes jelenség, egyszerûen tökéletes. Csupán az a bökkenõ, hogy Kataként arról kéne meggyõznie engem, lófejû nézõt, hogy õ csupán egy bizonytalan, frusztrációktól szenvedõ, depresszióra hajlamos, hétköznapi lány, aki ráadásul kétbalkezes.
Eleinte persze nincs szükség semmiféle meggyõzésre. Tátott szájjal, elvarázsoltan bámuljuk a csodát, Hámori még sírás közben is ragyog! Egy idõ után azonban hiányérzetünk támad: jó lenne látni a filmet is. De hiába a többi - egyébként remek - színész igyekezete, a címszereplõ leragyogja õket a képrõl, szinte észrevétlenek maradnak. Pedig a szereposztás valóságos sztárparádé, a közelmúlt szinte összes hazai film- és szín-házi csillaga, "nodi Eszter, Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Csányi Sándor, Schell Judit, László Zsolt, Hujber Ferenc, Trill Zsolt - mellett olyan nagyvadak is kaptak (epizód)szerepet, mint Haumann Péter, Molnár Piroska, Végvári Tamás. Akadnak ugyan jutalomjátékocskák, "nodi "lófej" Lujzája, Hujber "menedzser típusú" Fonyója, ám ahogy egyre lassabban telnek a percek, egyre gyanúsabbá válik: a film helyett csupán egy több mint kétórás mosolyra váltottunk jegyet.
Nem lenne ezzel semmi baj, a mosoly is termék, ha piacra kerül, de mint mondtam, a rendezõ mintha szégyellné múltját. Ahelyett, hogy azt csinálná, amihez ért, inkább a lelkére veszi a filmet, "komolyra" fordul - és belebukik. Következetlen történetvezetésre (van, hogy szinte snittenként változnak az évszakok), kiszámítható poénokra és arcpirító közhelyekre telik az erejébõl. A naplemente a szõlõhegyen vagy a telihold az ipari övezetben még nem fáj annyira, de a szupermarketben elájuló Kata mellett tovagördülõ bevásárlókocsit, a Balaton-felvidéken gyertyafényben laptopoló hõsnõt, a jégpályán egymásra találó szerelmespárt már nem tudom megbocsátani.
Persze mit számít ez, amikor nemrégiben arról olvashattunk, hogy a szponzorok százmillió forinttal segítik a Terézanyu promócióját? A forgalmazó kétszázezres nézõszámmal lenne elégedett. Ezek után vajon izgat-e bárkit is, hogy film született vagy csupán egy lelkes félreértés?
- legát -
A SPI bemutatója
