Gabe Gurnsey: Diablo
A londoni Factory Floor négy éve inaktív. Előbb trió, majd duó felállásban készített remek lemezeket a letisztult posztpunk-kraut-indusztriál-acid-techno vonalon.
A londoni Factory Floor négy éve inaktív. Előbb trió, majd duó felállásban készített remek lemezeket a letisztult posztpunk-kraut-indusztriál-acid-techno vonalon.
A varázsos hangú Romy Madley Croft gitáros mellett az őt tökéletesen kiegészítő Oliver Sim énekes-basszusgitáros és Jamie xx, a kivételes muzikalitással bíró elektronikus zenekészítő…
Izlandi és kínai szülei vannak, Reykjavík és Washington D.C. között ingázva nőtt fel, de mostanában leginkább Los Angelesben alkot.
A hetvenes évek első felének páratlanul izgalmas New York-i zenei színtere dobta a felszínre a Blondie formációt is, amely kiváló érzékkel vegyítette a bájos ártatlanságot, a könnyed romlottságot, a végtelen popszenzibilitást és a szabályokat lazán áthágó, bizonyos távolságból punknak tűnő mentalitást.
Nehéz elhinni, de a Christian Death-t még 1979-ben alapította az akkor 16 éves Rozz Williams, aki 24 éve nincs közöttünk.
A német elektronikus tánczene alkalmi szupergroupja (Sascha Ring, avagy Apparat, illetve Gernot Bronsert és Sebastian Szary) a járvány alatti kényszerű bezártságra is reflektál új albumán.
A 15 éve aktív brit zenekar számára kisebb megpróbáltatással járt, amíg össze tudták rakni az ötödik lemezük anyagát.
A pár éve működő formáció, a 2021-es Müpa Jazz Showcase szakmai fődíjának nyertese népzenei motívumokat, irodalmi nyersanyagot is asszimiláló, improvizatív zenét játszik. Jazz, autentikus muzsika és csipetnyi rock találkozik, ráadásul az arányok, a megvalósítás formái, az egyes hangszerek és persze Bakos Bettika sokszor hangszerként kezelt vokáljának szerepe is kompozícióról kompozícióra változik.
Hálásak lehetünk, hogy még köztünk élnek és alkotnak a kora nyolcvanas évek legendával övezett szintipop időszakának hősei.
Volt egyszer egy Norvégia csupa jóravaló polgárral, meg néhány zűrös hátterű fiatallal, utóbbiaknak fura vízióik voltak a világról és meglehetősen extrém elképzeléseik arról, miben rejlik a zenei szépség (sokszor pont a rútságban).
A napjaink globális popzenéjét átható, egzotikumra kihegyezett multikulturalizmus néha egészen remek dolgokat dob a felszínre.