Öt évvel a Ti Amo című albumuk után elkészítették az Alpha Zulut – a járvány alatt a látogatóktól elzártan kísértetiessé váló Louvre-ban komponálva és rögzítve –, s ez a legjobb lemezük a 13 évvel ezelőtti, bombasztikus Wolfgang Amadeus Phoenix óta. Philippe Zdar, az első három Phoenix-album producere 2019-ben meghalt, de szerteágazó munkássága még mindig inspirációt nyújt a négy zenész számára. Igyekeztek, hogy mindössze tíz számba és 35 percbe sűrítsék össze áradó ötleteiket, így egymást követik a fülbemászó, egyben lazán lüktető számok. A szintetizátorok, dobgépek és a gitárok összjátéka „kortalanul” retró, ám kortárs módon érvényes megszólalást szült; Thomas Mars hangja még mindig szinte kisfiús, a keserédes dalokat pedig átszínezi az utánozhatatlan francia elegancia. Ezeket hallgatva szinte egy képzeletbeli táncparketten érezhetjük magukat, ahol eklektikus new wave-szintipop-posztpunk-diszkó szettre nyomja, aki bírja. Kapunk hozzá még egy tökéletes duettet a Vampire Weekend-es Ezra Koeniggel: a Tonight 1982-be repít minket, majd visszahoz, hogy utána egy újabb simogató szintimelódiának adja át a helyét (The Only One). A fináléra reciklálták a 2020-as Sofia Coppola-filmhez készített Identicalt, amely e hosszabb verzióban még hipnotikusabb hatású, és amúgy is méltó lezárása egy minden ízében szórakoztató albumnak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
