- ts -

Mit kapunk, ha a 2001-es Bridget Jones naplójának rendezője hét év kihagyás után belefog egy londoni illetőségű poszt-9/11-es (valójában poszt-7/7-es) dráma szerkesztésébe? Nos, szolidabb és kulisszahasogató szimbólumok hagymahéjaiba csomagolt halk panaszszót, finoman meghintve egy kis összeesküvés-elmélettel (a receptúra konstansával). Arról van ugyanis szó, hogy a mindennapi terrorveszéllyel a legalkalmatlanabb pillanatokban is szembenéző (titkos munkaalkoholistának tűnő) férj újbóli távollétét egy kétségbeesésből elkövetett félrelépéssel feldolgozni próbáló fiatal anyuka a heti futballmeccsen elveszít mindent, ami számít neki - nyilván afféle isteni büntetésként, fentebb leírt helytelen magaviseletéért. Valami ilyesmi történik Londonnal is Sharon Maguire víziója szerint; hibásan áll a kultúrák különbözőségéhez, meg úgy általában a világ szociális kérdéseihez, s megkapja a magáét (levegőbe röpül a lelátó, a halottak száma meghaladja az ezret) - ám egyikük sem ezt érdemelné.

Alig kell pár napot aludnunk, s a mozikba kerül egy cseh film, az lesz a címe, hogy Nem félünk a farkastól. Hogy miért épp ez, az még a jövő titka, hiszen a hírek szerint valamit a Piroska és a farkas meséje körül kapirgál. Ám akinek éppenséggel Martha és George tragédiája hiányzik, már most örülhet: Elisabeth Taylor nagy filmszerepében Paprika Steen látható (olykor, vissza-visszatérőn) a vásznon, illetve a színpadon, pontosabban: itt is, ott is - esetleg még énekelhetett vagy rajzolhatott is volna valami szépet, ám arról bűnös módon megfeledkeztek az alkotók.

Csak a hecc kedvéért tegyük fel, hogy a tárgyalt ügydarab egy az egyben, szőröstül-bőröstül tárja fel a tényvalót, s mutatja meg hátulról, amit rendszerint elölről adatik meg szemlélhetnünk: a Maunika-show-t vagy Józsibarát műsorát, Balázst vagy az anyám kínját. Minden stimmel, minden szó szentigaz, pontosabban, ha nem igaz, hajjak' meg. Akkor mi van? Nos, a legjobb esetben is téves címzés, lefelejtett irányítószám. Készült egy népszerű ismeretterjesztő film, infotainment, hah, dramatizált elemekkel, játékfilmes eszközökkel (2x hah). Egy tényfeltáró magyar mozi a magyar "kibeszélőshow-k" igazi arcáról. Jaj, és vajon ki a manót érdekel az?

És arra a képre ki emlékszik, amikor az alig élő, félig alvó Jane Fonda a hátán cipeli a teljesen alélt, de legjobb esetben is holtfáradt Michael Sarrazint, és úgy csinálnak, mintha éppen táncolnának? Nyugi, én sem.

Pietro Germi pályája az olasz neorealizmussal indult - nem volt iskolateremtő, nem találta ki, nem forradalmasította, de ott volt mindig, ahol kellett, ott minden kilométerkőnél, és amikor eljött az ideje, cipelt egy nagy koszorút is a temetésére. A széles körű elismertséget az irály egyik emblematikussá emelkedő darabja, a Szicíliai vérbosszú (In nome della legge) hozta meg neki, 1949-ben.

"Wenn das Geld im Kasten klingt, die Seele in den Himmel springt" - mondotta Johann Tetzel dominikánus szerzetes, s könnyű elképzelni, milyen pofát vágott hozzá. Bár a kora kilencvenes évek New Yorkja sokban nem hasonlítható a kora tizennegyedik századi Anhalthoz vagy Brandenburghoz, ám attól még Abel Ferrara ugyanabban utazott, mint a jelzett középkori kópé. Máig leghíresebb munkája, a Mocskos zsaru (1992) aligha más, mint celluloidra írt búcsúcédula. Menetjegy a menynyekbe egy mozi áráért.

Az a jó abban, hogy a filmművészet rajta tartja kezét a világ lüktető ütőerén, hogy mindig naprakész válaszokat kapunk a minket érő kihívásokra. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de én szeretem a kihívásokat.

Emlékeznek önök A kardforgató nő (Mekurano Oichi jigokuhada; 1969) vagy éppenséggel a Fogjátok el Oichit, élve vagy holtan! (Mekurano Oichi inochi moraimasu; 1970) című filmre? Mindegy, gondoltam, hogy nem. És ha megmondtam volna, hogy utóbbi az előbbi folytatása volt, és viharos gyorsasággal jutott el anno a honi forgalmazásba? Azt hiszem, akkor sem. Nyilván megvan az oka ennek (semmiképpen se magukban keressék).

Ismerik önök E. C.

1962-ben még nyáron tartották a berlini filmfesztivált, most meg épp most van - ennyit változott világ, nem többet. Mindezt azért fontos leszögezni, mert egy közel ötvenéves film (akár újbóli) megnézéséhez kell némi bátorság.