Magyarországon húsz éve tombol már a borsznobéria, de semmi okunk panaszkodni, Amerikában már kétszáz éve. És nézzék, emberek, mi lehúztunk negyvenöt évet egy diktatúrában, melyet ugyan "a húzd meg, ereszd meg" módszerével igazgattak gazdái, de azért mindenhol a hiányra alapoztak. Mondjuk, pont jelen tárgyunk szempontjából járhattunk volna jobban is, hiszen a béketábor országai közül a jó minőségű ételek és italok leginkább az NDK-ban és Csehszlovákiában voltak - olcsó pénzen - elérhetők. Nincs azon mit szépíteni, hogy egy borára időtlen idők óta, olykor már eltúlzott mértékig is büszke ország gyakorlatilag valami bor nevű moslékkal töltekezett (itta el az eszit). S amikor végre feltűntek a minőségi követelményeket is maguk elé állító szőlő- és bortermelők (bedőlt végleg a szovjet piac), jelenlétük viszonylag hamar előcsalta azt a 10 millió borszakértőt, aki addig is köztünk járt rangrejtve. Ah, úgy 1991-ben de cefetül jól jött volna egy ilyen kislexikon...
Vagy tudja a fene, nem olyan biztos. Annál is kevésbé, mert Magyarország még húszévnyi rohamos fejlődés után sem Amerika. S David Kamp és David Lynch univerzumának a legközepe a Napa völgyében van, Kaliforniában, ott a 29-es út két partján: amit jó, ha néha a moziban látunk. Bár a szerzők plasztikus miniportrékat rajzolnak a tengerentúli boros szcéna protagonistáiról, s nem is kell olyan feszített figyelemmel olvasni a könyvet ahhoz sem, hogy kirajzolódjon előttünk valamiféle borhistóriai vonal, s ha bevágnánk az egészet, meglehet, nem tűnnénk teljesen reménytelen esetnek, amikor legközelebb befizetünk egy szőlészeti és borászati utazásra Kaliforniába. És persze mégis teljesen reménytelenek lennénk, hiszen felmentést adni magunknak az inkább szomorú, mint vicces sznobériánk alól éppen csak a nehéz gyerekkorunk miatt adhattunk - szigorúan saját használatra. Ezzel házalni a felsülés ódiuma nélkül aligha lehet. Azt pedig, hogy micsoda mondjuk a tannin, hát éppenséggel volt honnan megtudnunk eddig is.
Kamp és Lynch műve (Ross MacDonald mértéktartó illusztrációival) elsősorban egy jófejségi szándékoktól fűtött, társaságbeli fogyasztásra szánt kiadvány, aminek forgatásával az olvasó ideig-óráig képes fenntartani maga körül azt a látszatot, hogy ő nem is akkora üresfejű sznob, hisz' lám, menynyire képes önmagát is kívülről szemlélni, s amint módja nyílik, jót kacag is önmagán. Ja, nyilván. Amikor aztán egyedül marad, rögtön a borkóstoláshoz egyedül elképzelhető testtartást igazítja magára. A könyv előszavát úgy zárják a szerzők, hogy remélik, a megszerzett ismeretek elegendőnek bizonyulnak az olvasóiknak ahhoz, hogy telivér borsznobbá fejlődjenek. Ha meg nem, akkor jó lesz a könyv poháralátétnek...
Jó lett. Attól írhatna valaki helyi használatra is ilyet.
Fordította: Herczeg Ágnes és Bajnócy Zoltán. Athenaeum, 2010, 144 oldal, 2490 Ft
