- ts -

1999 áprilisában a coloradói Columbine-ban két kamaszkorú diák vérfürdőt rendezett az iskolában - talán a legismertebb borzalom a sok közül. Michael Moore híres Kóla, puska, sült krumpli (Bowling for Columbine) című mozgóképes röpiratának is ez az alapsztorija.

Amerika messze van, tán ezért gondoljuk, hogy rendes ország. Annyira az, hogy például nem rendelnek tanulmányokat spanoktól az állami szervek illetékesei.

Biztos ismerik, biztos van arra szó, amikor minden ugyanolyan, mint amikor jó volt, de mégis üres, érdektelen az egész, de akkor sem bírjuk elengedni. Amikor a tudat minden tiltakozása ellenére, tehetetlenségből válik bűnrészessé az ember.

A szolgálatmegtagadásért kényszernyugdíjazott cinikus zsaru, amikor viszi vissza elvált feleségéhez a hét végi láthatásról két kamasz fiát, emberrablással dúsított bankrablás áldozata lesz, egy véletlen autóbaleset tragikus következményeként. A bankrablók a többi tússzal együtt elragadják kisebbik fiát, Jerryt is.

Száz év elmúltával be kell ismerni, a szerepkörváltás most már mindörökké megmarad színházi fogalomnak, a moziban teljességgel elképzelhetetlen. Ugyanakkor roppant kényes. Ha az 1993-as keltezésű Nyom nélkülre kevesen is emlékeznek, különben is már az elején elrabolják benne - nota bene: Kiefer Sutherland oldaláról; ő sem volt akkor még Jack Bauer - Sandra Bullockot, de az egy évvel későbbi Féktelenül biztos megvan. A színésznő fő fegyvere kétségkívül a báj volt. A fiatalosan grimaszolós, épp csak árnyalatnyira szabálytalan szépség, az elragadó lendület. Mindez tökéletesen elegendő is egy szerepkör jogos betöltéséhez. Ám

"Jean Renoir a világ legnagyobb filmrendezője" - mondotta illedelmes pimaszsággal Francois Truffaut. Hebrencs kijelentésével akár vitatkozhatnánk is, de semmi értelme - olyan szinteken járunk, ahol a dekázás önkielégítésnek is kevés.

Magasan kezdünk: ötven éve az elemi iskolában a beutaltak egy, a jövőről alkotott elképzeléseik rajzaival degeszre tömött "időkapszulát" eresztenek a földbe. Ötven év, az annyi, mint 1959, űrrakétát rajzol szinte minden gyerek, meg biztos föld felett pár arasznyival közlekedő sportautókat. Csak egy kis béka a hátsó padban... Õ vési tele számsorokkal a rajzlapot, ami így ugyan csekélyke képzőművészi erővel bír (bár menten felértékelődne, ha összevetnénk avval a rajzlappal, amire Esterházy Péter véste fel a komplett Iskola a határont), ám annál nagyobb előrelátást takar - de ez csak ötven év múlva derül majd ki. Urnabontáskor ugyanis e rajzmű Nicolas Cage fiacskájának a kezébe kerül, nevezett pedig egy felesége tragikus elvesztését soha ki nem heverő asztrofizikus - aki először persze mit sem törődik a megszerzett kinccsel. Csak aztán valahogy nagyon láb alatt lesz (annyit mutatja a kamera), s kiborul reá a whiskyspohár. De akkor kiborul ám a nagy Nicolas is (mintha nem ez lenne az alapállapota), lévén éles szemmel kiszúrja, hogy a számsor whiskysebb fele a 09112001-et adja ki. Hoppá csak! Vigyáztam!

Abszurdnak, groteszknek lenni a legkönnyebb a világon. Minden másmilyen kicsit, de közben minden tök ugyanolyan. Na, de itt Kelet-Közép-Európában? Itt is könnyű groteszknek lenni? Itt, ahol minden eleve az? Ahol minden majdnem olyan, csak kicsit mégis másmilyen. Mindig kicsit tágabban értelmezett, kicsit mindig váratlan. Nekem persze gyanús az egész világ, nem csak Kelet-Európa. Mindazonáltal - ts -

Mondhatnánk, csoda, hogy csak most sikerült kitörnie a híres forradalmárnak a kötöttáru-kiskereskedések kirakatából, nem volt ez mindig így, amikor például Batista katonái kerítették be, sokkal könnyebben kivágta magát, s végre eljött e győzelem pillanata is. S megérte várni, pláne, ha a várakozásunkat az árnyalt jellemábrázolási igényeink fejlesztésével töltöttük, mert ha elébb jött volna Che, a mozgóképek hollywoodi imperialistái tán még rossz fiúként vezették volna elő. Mert akármit mondjon is a másik lapon a rendező, ez az Ernesto egy angyal, aki jól látja, hogy a felemelkedés útja a tanuláson keresztül vezet, biztos az ő ellenőrzőjébe is be volt írva a vonatkozó Lenin-idézet.

Valami olyasmit írtunk négy éve a szerző Before Dawn című, dúsan díjazott korábbi kisfilmjéről, hogy egy mívesen megmunkált doboz, amibe azt raksz, amit akarsz. Éppenséggel volt tehát időnk azon gondolkodni, hogy most akkor ki kivel is van. Beülök a moziba, és azt mondom, hogy "na, film, lássuk, mit kezdesz velem"? Vagy inkább úgy, hogy beülök a moziba, jön a film, s azt mondja: "szépfiú, csinálj velem, amit akarsz"?

Amennyire tudom, a híres Quentin Tarantino csak valamikor augusztusban hozakodik elő második világháborús marháskodásával (Becstelen brigantyk), most mégis egy marháskodásának második világháborús következményeivel szembesülünk. Emlékeznek még, amikor a Jack Rabbit Slim'sből megtérve Mia elmeséli Vincentnek, hogy mi volt abban a pilotban, amit vele forgattak? Volt benne, kérem, öt csaj, az egyik mesterlövész, a másik rostál, harmadik követ vág, harmadik követ vág... vagy valami mást csinál. Sajnos abból a pilotból nem lett semmi - de minden nézői szerencsesorozatnak vége szakad egyszer.