Arról van ugyanis szó, hogy a mindennapi terrorveszéllyel a legalkalmatlanabb pillanatokban is szembenézõ (titkos munkaalkoholistának tûnõ) férj újbóli távollétét egy kétségbeesésbõl elkövetett félrelépéssel feldolgozni próbáló fiatal anyuka a heti futballmeccsen elveszít mindent, ami számít neki - nyilván afféle isteni büntetésként, fentebb leírt helytelen magaviseletéért. Valami ilyesmi történik Londonnal is Sharon Maguire víziója szerint; hibásan áll a kultúrák különbözõségéhez, meg úgy általában a világ szociális kérdéseihez, s megkapja a magáét (levegõbe röpül a lelátó, a halottak száma meghaladja az ezret) - ám egyikük sem ezt érdemelné. Lévén a terrorizmus a rossz válasz a magatartási problémákra, és minden másra is. Ugyanakkor jó válaszokat keresve sem találni, bár a szeretet, az olyanféle, mint amilyet egy fiatal anyuka érez kicsiny gyermeke iránt (s õ viszont), talán még ezekre is megoldás lehet.
Ami azt illeti, ez meglehetõsen naivka értelmezése a világ talajmenti folyásának, de megbocsátható - még egy filmrendezõnek is. Ám az elõadás nyálassága, keresettsége, s a tisztes forgatókönyv híján születõ harmatos színészi alakítások (inclusive Ewan McGregor; csak néz hülyén feszt) már kevésbé.
Forgalmazza a Budapest Film
**
