Az esélytelenek izgalmai
Vasárnap éjfélkor lejárt a határidő: Szlovákiában 25 formáció adta le a listáját a szeptember 30-i előrehozott parlamenti választásra.
Vasárnap éjfélkor lejárt a határidő: Szlovákiában 25 formáció adta le a listáját a szeptember 30-i előrehozott parlamenti választásra.
„Eredményeinkben kifejezésre jut személyi állományunk helytállása, szakmai képzettsége, mindenekelőtt pedig az, hogy helyesen értelmezi a párt politikáját, magas fokú politikai felkészültséggel teljesíti a dolgozó nép szolgálatát” – mondotta Földesi Jenő vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes a Rendőrtiszti Főiskola tanévzáró ünnepségén 1979. június 29-én.
„Nagyon becsületes mérlegelést követően ma tudom, hogy nem lenne elegendő erőm egy következő mandátumhoz. Befejezem tehát mandátumom utolsó évét, és ebben a tisztségben való szolgálatom véget ér” – közölte a múlt hét elején Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök. Tudja az isten, hogy jó időpontot választott-e ehhez.
Meglehet, a Nova Kahovka-i vízierőmű felrobbantása volt a game changer, a sorsdöntő mozzanat.
Emlékeznek még a „luxusbaloldal” fideszes szlogenjére? E debilitás szajkózása 2005-ben volt előírva a Fidesz-belvilág tagjainak. A szlogenre felhúzott világmagyarázat origója az akkori SZDSZ-elnök „luxuskarórájáról” készített fénykép volt, s bolygóként keringett körülötte néhány vezető szocialista politikus „luxusvillája”, melyek előtt tüntettek is a felhevült jobboldaliak. Fideszes politikusok tartottak sajtótájékoztatót, s az arcukon az alkalomhoz illő megindultsággal és döbbenettel állították szembe a korrupciót a „rosszabbul élünk, mint négy éve” életérzésével.
A Vidnyánszky-féle, milliárdokkal támogatott Színházi Olimpia legtöbb produkciója nem nagyon érte el a színházbarátok ingerküszöbét.
Miről ismerszik meg a dilettáns? Tán malaclopót hord, hozzá kilométeres fehér vagy piros sálat? Ja, lehet. Sűrűn hátraveti rakoncátlanul szemébe hulló fürtjeit? Éppenséggel láttunk már ilyet is. De ez csak a felszín.
Már tavaly nyáron tudni lehetett, hogy a budai Várban működő Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak meg vannak számlálva a napjai.
Az oroszok beváltották korábbi fenyegetésüket, és felrobbantották a Nova Kahovka-i vízlépcsőt.
„Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest »lecsukatni«” – ezt írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalára, miután a hvg.hu a nyomozati iratokat idézve megírta, Fidesz közeli macherek („üzletemberek”) és politikusok hogyan akarták lejáratni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Budapest jelenlegi városvezetését.
Zvečan, Leposavić, Zubin Potok – három nagyobbacska település Koszovó Köztársaság északi részén, ahol a szerb nemzetiségű lakosok erős többségben vannak; miként a Szerbiával határos Mitrovica megyében, és annak legnagyobb városában, Mitrovicában is.