A szerk.

A Parnasszus ostroma

A szerk.

Miről ismerszik meg a dilettáns? Tán malaclopót hord, hozzá kilométeres fehér vagy piros sálat? Ja, lehet. Sűrűn hátraveti rakoncátlanul szemébe hulló fürtjeit? Éppenséggel láttunk már ilyet is. De ez csak a felszín.

A dilettánst valójában azon elképzelése, vágyképe leplezi le, melyben ő egy kiváltságos csoportot rajzol meg magának, az úgymond művészvilágot, ahova ő tartozni szeretne szíve, lelke teljes erejéből, de ez a különös, misztikus, furcsa világ, a kalandok, a szép nők, a gondosan megszakértett borok, a mellybetegen, fűtetlen padlásszobákban elköltött abszintek és más huncutságok világa folyton csak hátat mutat neki. Nem veszik be. Ha létezik efféle világ, akkor azért nem veszik bele őt, mert valami baj van a pedigréjével, meg még azért sem, mert ő jobb náluk, ezért félnek tőle, hogy le­aratja a fejükről az összes babérkoszorút. Ha meg nem is létezik efféle világ, csak művészetek, szakmák, tudományok évszázadok alatt kialakított, írott és íratlan értékrendszere van, akkor azt egyesek, egyes körök kisajátítják maguknak, mégpedig egyetlen egy okból, hogy őt és „a maga fajtáját” kipontozzák vele. Mert így megy ez.

A hétvégén viszont az történt a NER filmfesztiválján, hogy a NER valamelyik kurzusfilmjének a rendezője fellökött és ordenáré tónusban szidalmazott egy – történetesen ellenzéki napilapnál dolgozó – filmkritikust (Csákvári Gézát, a Népszava munkatársát), mert az neki nem tetsző szavakkal illette az ő filmjét.

Nem kell szeretni a filmkritikusokat, ha mégoly körültekintően végzik is a munkájukat, akkor is előfordulhat, hogy megbántanak alkotókat, márpedig a művészember érzékenysége közismert, hosszú regények is szólnak róla – többségükben olyanok, amelyekből a bevezetőben leírt művészvilág létezése is kiolvasható. Ugyanakkor fellökni és ocsmányul szidalmazni egy embert nem tisztességes dolog. De szentséges úristen, ez az eset a NER filmfesztiválján történt, s az elkövető a NER egyik kultuszfilmjének a rendezője volt. Tényleg, mit vártunk? Lódobogást? (Volt ott az is nyilván, bőséggel.)

Éppen ezért ez a cikk nem is erről szól: fellökték, felállt, leporolta magát, s a vasárnapi telefonos bocsánatkérést is bizonyára a helyén és értékén tudja kezelni. A lapja meg feljelentést tett. Itt a történet vége, a konzekvenciákat majd levonja a bíróság.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk