Szakemberek

Zvečan, Leposavić, Zubin Potok – három nagyobbacska település Koszovó Köztársaság északi részén, ahol a szerb nemzetiségű lakosok erős többségben vannak; miként a Szerbiával határos Mitrovica megyében, és annak legnagyobb városában, Mitrovicában is.

Az idén áprilisban tartott rendkívüli helyhatósági választásokig e településeket szerb polgármesterek irányították, mégpedig a mitrovicai körzetben egyetlen szerb párt, a Szerb Lista képviseletében. A Srpska Lista erősen kötődik a belgrádi kormányhoz, az elmúlt évtizedben a koszovói albán kormánnyal békülékenyebb helyi politikai alternatívák lényegében felszámolódtak. Áprilisban épp azért kellett rendkívüli választást kiírni, mert a szerbek tavaly novemberben kivonultak a négy önkormányzatból. A Srpska Lista és választói nem csak az intézményeket, de ezt a választást is bojkottálták, így történhetett meg például, hogy a 17 ezer lakosú Zvečanban 100 szavazattal lett polgármester az albán Ilir Peci.

A Srpska Lista által tavaly novemberben meghirdetett bojkott természetesen nem történhetett meg Belgrád jóváhagyása, vagy inkább kifejezett utasítása nélkül. Ebben a részletek ismeretének híján is biztosak lehetünk – azt például, hogy az 1992 és 1995 közötti horvátországi és boszniai háborúk során, beleértve ebbe a háborús bűncselekmények elkövetését is, pontosan milyen alá- és fölérendeltségi viszony volt a horvátországi, illetve boszniai szerb politikai-katonai struktúrák és a belgrádi kormányzat között, évekig, időt és pénzt nem kímélve vizsgálta a Hágai Nemzetközi Törvényszék.

A bojkottnak, ennek a már a megtörténte pillanatában baljós, és a mostani eseményeket megelőlegező lépésnek, meglehet, a koszovói és a szerb kormány közötti, a „rendezésről” folyó, az Európai Unió és az Egyesült Államok által felügyelt tárgyalások (újbóli) megfeneklése adja a kontextusát. A két ország viszonyának normalizálásáról szóló tárgyalások 2011-ben kezdődtek el, s rendre, bő évtizede ugyanazon csúsznak el. Szerbia ragaszkodik ahhoz, hogy – a koszovói alkotmány egyéb, létező kisebbségvédelmi garanciái mellett – a szerb többségű önkormányzatok magasabb szintű adminisztratív egységet alkothassanak: azaz a többé-kevésbé összefüggő területen élő 100 ezer koszovói szerb számára biztosított, etnikai-területi alapú autonómiához. A koszovói kormányok erre nem mutatnak hajlandóságot: attól tartanak, hogy a szerb autonóm terület létrehozása – a horvátországi és boszniai háborúk előzményeihez hasonlóan – csak az erőszakos elszakadásnak ágyazna meg.