Azt például, amikor a honvédelmi miniszter Szergej Sojgu vagy a vezérkari főnök Valerij Geraszimov felakasztására szólít fel, nehéz másképp értelmezni, mint a bírálat, a neheztelés egy markáns formáját. A javasolt megoldás radikalizmusa sem okvetlenül kell, hogy megütközést keltsen bennünk. A háborúban kudarcot valló tábornokok, sőt alacsonyabb rangú tisztek tömeges agyonlövése, bebörtönzése, lágerbe zárása visszatérő motívuma az orosz/szovjet katonai humánerőforrás-gazdálkodásnak. Emlékezetünkbe idézhetjük a téli háború első szakaszát irányító, vagy az 1941-es német támadásnak ellenállni képtelen szovjet hadvezetés szomorú sorsát.
Hogy a Wagner-csoport vezetőjének radikális kritikai észrevételei mennyiben voltak megalapozottak – azaz az Ukrajna elfoglalására, kirablására, valamint lakóinak meggyilkolására és elűzésére irányuló eredeti orosz tervek meghiúsulása mennyiben róható fel Sojgunak vagy Geraszimovnak, és mennyiben köszönhető az ukrán ellenállás hősiességének, illetve a nyugati demokráciák támogatásának, amit Ukrajnának nyújtanak –, azt persze innét, a VI. kerületből nehéz megítélni. Azt viszont pár hónapja elég jól nyomon lehetett követni, hogy Prigozsin, a Wagner főnöke a gondjaira bízott szervezet, illetve annak munkavállalói szempontjából érthető, hovatovább jogosnak tűnő kifogásokat fogalmazott meg. Ha azért küldték őket – mondjuk – Bahmut alá, hogy ott harcoljanak, területet foglaljanak el és mindenkit megöljenek, ekként teljesítve a rájuk háruló alvállalkozói kötelmeket, akkor a fővállalkozó orosz állam, illetve az annak megbízásából eljáró hadügyminisztérium vajon miért nem biztosítja a munkavégzéshez szükséges feltételeket? A lőszert, a fegyverutánpótlást, a hadászati támogatást…? Emlékezetes pillanat volt, amikor Prigozsin rövid videójában mindezeket néhány katonájának holtteste előtt kérte számon az érintetteken.
A javaslat – már tudniillik a Sojgu felkötésére vonatkozó – címzettje egyébként aligha lehetett más, mint maga Vlagyimir Vlagyimirovics, a jó cár. És annál is nagyobb szomorúság tölthette el Prigozsin kebelét, amikor az elmúlt hetekben a – Prigozsin szerint az udvaroncoktól megtévesztett – uralkodó atyuska nem a katonai jelmezben parádézó bohócokat távolította el legalább valaminő kényelmes lágerbe vagy kazamatába, hanem elnézte és jóváhagyta, ha nem éppen utasította őket arra, hogy őt, Prigozsint és az irányítása alatt álló szervezetet semlegesítsék. És a jelek – például 4 milliárd rubeljének elorzása, vagy a Wagner-zsoldosok kényszerű beléptetése az orosz hadseregbe – egyértelműen erre utaltak.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
