A szerk.

Rendőrbeszéd

A szerk.

„Eredményeinkben kifejezésre jut személyi állományunk helytállása, szakmai képzettsége, mindenekelőtt pedig az, hogy helyesen értelmezi a párt politikáját, magas fokú politikai felkészültséggel teljesíti a dolgozó nép szolgálatát” – mondotta Földesi Jenő vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes a Rendőrtiszti Főiskola tanévzáró ünnepségén 1979. június 29-én.

A főtiszti szavak nem csupán azt igazolják, hogy 44 évvel ezelőtt a magyar rendőrség mindenféle pártérdekeknek volt alárendelve, de azt is, hogy ezt minden érintett magától értetődőnek tekintette. Akkoriban persze a „bunkó” volt rendőr szinonimája, és általában az járta, hogy azok húznak rendőri egyenruhát, akiknek korlátosak a szellemi képességeik, és a könnyű haszonszerzés (szolgálati lakás, ruhapénz, ingyen vonatjegy stb.) motiválja őket. Ugyanúgy hozzátartoztak ők a Kádár-korszak hétköznapjaihoz, mint a Népsport, a szotyi meg a tökmag.

Mindezt azért hozzuk szóba, mert minden jel arra utal, hogy az efféle régi vágású rendőr ugyanúgy nélkülözhetetlen alakja az Orbán-univerzumnak, mint a Népsport, a szotyi és társai. Hiszen a miniszterelnök ilyenkor, július elején, a diplomaosztó ünnepségek hetében sohasem a leendő orvosokra, tanárokra, mérnökökre kíváncsi, hanem hagyományosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának (a Rendőrtiszti Főiskola jog­utódjának) tanévzáró ünnepségére, ahol minden alkalommal beszédet is mond.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.