Rendőrbeszéd

„Eredményeinkben kifejezésre jut személyi állományunk helytállása, szakmai képzettsége, mindenekelőtt pedig az, hogy helyesen értelmezi a párt politikáját, magas fokú politikai felkészültséggel teljesíti a dolgozó nép szolgálatát” – mondotta Földesi Jenő vezérőrnagy, belügyminiszter-helyettes a Rendőrtiszti Főiskola tanévzáró ünnepségén 1979. június 29-én.

A főtiszti szavak nem csupán azt igazolják, hogy 44 évvel ezelőtt a magyar rendőrség mindenféle pártérdekeknek volt alárendelve, de azt is, hogy ezt minden érintett magától értetődőnek tekintette. Akkoriban persze a „bunkó” volt rendőr szinonimája, és általában az járta, hogy azok húznak rendőri egyenruhát, akiknek korlátosak a szellemi képességeik, és a könnyű haszonszerzés (szolgálati lakás, ruhapénz, ingyen vonatjegy stb.) motiválja őket. Ugyanúgy hozzátartoztak ők a Kádár-korszak hétköznapjaihoz, mint a Népsport, a szotyi meg a tökmag.

Mindezt azért hozzuk szóba, mert minden jel arra utal, hogy az efféle régi vágású rendőr ugyanúgy nélkülözhetetlen alakja az Orbán-univerzumnak, mint a Népsport, a szotyi és társai. Hiszen a miniszterelnök ilyenkor, július elején, a diplomaosztó ünnepségek hetében sohasem a leendő orvosokra, tanárokra, mérnökökre kíváncsi, hanem hagyományosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának (a Rendőrtiszti Főiskola jog­utódjának) tanévzáró ünnepségére, ahol minden alkalommal beszédet is mond.