Az ukrán haderő durván három irányból indíthatta meg rég várt felszabadító offenzíváját: északkeleten Bahmut felől, Luhanszk és Doneck irányába, attól délebbre, a több mint 1000 kilométeres frontvonal közepe táján, Zaporizzsjától déli irányba; valamint délnyugat, Herszon és a Dnipro alsó folyása felől, amihez az ukrán csapatoknak át kellett volna kelniük a folyó jobb partjáról a megszállt bal partra. Ez utóbbi pokoli nehezen kivitelezhető, de nem lehetetlen vállalkozásnak tűnt, és arra mindenképpen jó lett volna, hogy komoly orosz erőket kössön le ezen a területen. (A Dnipro elárasztott szigetein voltak is az átkelésre készülő ukrán egységek.)
Annak, hogy északkeleten sikerrel, vagyis komoly területi nyereséggel kecsegtető, nagy ukrán ellentámadás induljon, csekély volt a valószínűsége, és bár ott is komoly harcok folynak, például Bahmut visszaszerzéséért, azoknak is inkább az a funkciójuk, hogy az ott védekező orosz csapatok ne védekezhessenek máshol. A kahovkai gát felrobbantása után azonban a három lehetséges irányból egy végképp kiesett – hiszen víz alá került a Dnipro bal parti része is –, s az ottani orosz egységeket a brit védelmi minisztérium hétfői briefingje szerint már át is csoportosították a front középső szakaszára. Ez pedig a Zaporizzsjától délre eső vonal.
Hiába tehát az (orosz szempontból) elvben nehezen védhető, mert hosszú front, az ukrán offenzíva sikere itt, ezen az 50–80 kilométernyi szakaszon fog eldőlni. Innen indulhatnának az ukrán csapatok az Azovi-tenger felé – akár két irányba is, Mariupol vagy Melitopol felé –, hogy kettévágják a széles, orosz megszállás alatt álló tengerparti folyosót; és a sikeres áttörés után nyugatnak, a mindennél fontosabb Krím felé forduljanak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
