A szerk.

Megkérték Gyulát

A szerk.

„Hivatali visszaélés miatt feljelentést teszek, mert két tanú egybehangzó állítása szerint hamis tanúzással akart a NER engem és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest »lecsukatni«” – ezt írta Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalára, miután a hvg.hu a nyomozati iratokat idézve megírta, Fidesz közeli macherek („üzletemberek”) és politikusok hogyan akarták lejáratni Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Budapest jelenlegi városvezetését.

Az ún. Városháza-ügyet, amelyet a kormányzati agitprop néhány nap múltán már Városháza-gate-nek nevezett, 2021 novemberében indította az emberarcú internetes felület, az index.hu azzal a cikkel, amelyet maga a főszerkesztő jegyzett. Ennek a fő állítása az volt, hogy Karácsonyék titokban a Városháza eladását készítik elő.

A kormánysajtóban heteken át mérhetetlen fontoskodással tárgyalt „ügyről” hamarosan kiderült, hogy vagy semmi alapja nincs, vagy ha van is, Karácsonyéknak semmi közük hozzá, de ha lenne is, az se lenne „botrányos”. Akkora kamu volt az egész, hogy másfél év után alig is emlékszik rá valaki – éppen ezért nem árt röviden felidézni a történteket.

A Városházának nevezett ingatlanegyüttes egy része hosszú idő óta csöndesen rohad a pesti Belváros szívében – vagyis alapos felújításra szorul, az egyik szárnyát talán le is kellene bontani. A lehetséges megoldásokkal a Tarlós István vezette fideszes fővárosi adminisztráció is foglalkozott, ahogyan az utánuk következő Karácsonyék is. Fölmerült a részleges vagy teljes eladás is, de a jelenlegi városvezetés ezt a lehetőséget már jóval az indexes cikk megjelenése előtt elvetette – erről nyilvánosan elérhető határozat is született. Jegyezzük meg azt is: ha akár Tarlósék, akár Karácsonyék, akár bármely jövőbeni önkormányzati többség az értékesítés mellett döntene, az sem volna „politikai botrány”. Csakhogy senki nem akart és nem akar eladni semmit, ráadásul titokban nem is tudná ezt megtenni.

Ez a semmire felhúzott akció valójában az országgyűlési választási kampány egyik nagy karaktergyilkos dobása lett volna, hiszen a nagy többség, beleértve a Fidesz agytrösztjét is, Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnök-jelöltségével számolt. Nagy meglepetésre aztán Márki-Zay Péter lett a befutó – viszont a jelek szerint az agitpropnak a már kész kompromatot nem volt szíve a kukába hajítani.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)