A szerk.

Múzeum a süllyesztőben

A szerk.

Már tavaly nyáron tudni lehetett, hogy a budai Várban működő Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak meg vannak számlálva a napjai.

Annak ellenére, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf a jobbikos Lukács László György írásbeli kérdésére válaszolva épp az ellenkezőjét állította. A miniszter akkor azzal indokolta a múzeum elköltöztetését, hogy „a magyar és a kapcsolódó egyetemes katonai örökségünk megőrzésére hivatott intézménynek” meg kell újulnia. „A Kormány célkitűzése, hogy ezeket a feladatokat az Intézmény méltó módon és méltó helyen láthassa el olyan körülmények között, melyek a nagyközönség és a tudományos közélet számára is biztosítják a jelenleginél könnyebb megközelíthetőséget” – írta Szalay-Bobrovniczky, és mindezt megfejelte azzal is, hogy az új helyen „a XXI. század kihívásainak is megfelelő modern, tágas külső és belső kiállítóhelyeket” alakítanak majd ki. Arról nem esett szó, hogy a méltó körülményeket mikor és hol biztosítják a múzeum számára, mint ahogy azt sem kötötték az orrunkra, hogy a 21. század kihívásainak való megfeleltetés mennyibe fog kerülni. Csakhogy e kérdéseket talán nem is érdemes feltenni. Ha ugyanis tekintetbe vesszük mindazon tényeket, amelyek az elmúlt évtizedben múzeumi megújulás címén történtek – tönkretették a Természettudományi Múzeumot, bezárták az Iparművészeti Múzeumot és lebontották a Közlekedési Múzeumot, ráadásul senki nem tudja mikor fognak ismét működni ezek az intézmények –, akkor nyilvánvaló, hogy sok jóra már tavaly nyáron sem számíthatott a Hadtörténeti Múzeum.

Most azonban már azt is látjuk, hogy megpecsételődött a sorsa. Mint ahogy az a Honvédelmi Minisztérium friss közleményéből kiderül, a múzeumot nemcsak elköltöztetik, de fel is darabolják. A gyűjtemény „a modern kiállítótérré alakított Bálnában, illetve a magyar történelem egyik legjelentősebb központjában, Székesfehérváron kap méltó helyet” – áll a közleményben. Azaz a gyűjtemény egy részét bepakolják egy rendezvényközpontba, a többi meg mehet Székesfehérvárra. Nyilván a „jelenleginél könnyebb megközelíthetőség” érdekében.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.