A szerk.

Az esélytelenek izgalmai

A szerk.

Vasárnap éjfélkor lejárt a határidő: Szlovákiában 25 formáció adta le a listáját a szeptember 30-i előrehozott parlamenti választásra.

A listaállításhoz le kell szurkolni még 17 ezer euró kauciót is, amelyet a választás után kapnak vissza a pártok, már ha sikerül 2 százalékos eredményt elérniük. A bekerüléshez 5 százalék kell – majdnem mindenkinek. A 25 nevező formáció közül egy ugyanis koalíció, nekik 7 százalékra van szükségük; és veszélyes játék ez, mert például az előző, 2020-as választáson Zuzana Čaputová pártja, a Progresszív Szlovákia (PS), amelyet folyamatosan a bejutási küszöb fölött mértek, éppen a koalíciós indulás miatt maradt parlamenten kívül, úgyszólván békanyálon: 6,96 százalékot értek el a Spolu (Együtt) nevezetű társulattal. Most az elmúlt három év egyik fő bajkeverője, Igor Matovič volt miniszterelnök választotta ezt a formát, leginkább anyagi okokból, a három pártból álló OĽaNO és Barátai így ugyanis háromszor annyi pénzt verhet el a kampányra (tehát 3×3 millió eurót), s nekik ennél még több is van otthon a sifonérban. Háromszor akkora kampány plusz 2 százalékért – a hülyének is megéri, így nem véletlen az sem, hogy a június eleje óta hivatalosan is zajló választási hadjárat legaktívabb figurája pont az exkormányfő. A módszere is ismerős lehet: lakossági fórumok tömegét zúzta le már eddig is. Mindazon­által nem kell különösebben tartani a visszatérésétől, a felmérések szerint bejuthat, de a kormányzati pozíció – elsősorban szövetséges híján – valószínűtlen.

A következő ciklusban – mint eddig mindig – Szlovákiát több párt fogja kormányozni. E tény az, ami némi reményt adhat arra, hogy különösebb politikai visszalépés nem történik az országban. Hogy ez a remény racionálisan mekkora lehet, az külön kérdés. Kinél kisebb, kinél nagyobb, a magyarok például joggal maradhatnak óvatosak, de mondhatjuk úgy is, hogy elég nagy szarban vannak. A magyarok alatt most azt értjük, hogy azok, akik a nemzetiségi alapú pártpolitizálást preferálják. Félreértés ne essék, egy akkora nemzeti kisebbség esetén, mint a szlovákiai magyar, az ilyesmi nem kárhozatos, mutattak is ők már jó példát rá – rövid időszakokra, aztán elszúrták.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.