A szerk.

Az esélytelenek izgalmai

A szerk.

Vasárnap éjfélkor lejárt a határidő: Szlovákiában 25 formáció adta le a listáját a szeptember 30-i előrehozott parlamenti választásra.

A listaállításhoz le kell szurkolni még 17 ezer euró kauciót is, amelyet a választás után kapnak vissza a pártok, már ha sikerül 2 százalékos eredményt elérniük. A bekerüléshez 5 százalék kell – majdnem mindenkinek. A 25 nevező formáció közül egy ugyanis koalíció, nekik 7 százalékra van szükségük; és veszélyes játék ez, mert például az előző, 2020-as választáson Zuzana Čaputová pártja, a Progresszív Szlovákia (PS), amelyet folyamatosan a bejutási küszöb fölött mértek, éppen a koalíciós indulás miatt maradt parlamenten kívül, úgyszólván békanyálon: 6,96 százalékot értek el a Spolu (Együtt) nevezetű társulattal. Most az elmúlt három év egyik fő bajkeverője, Igor Matovič volt miniszterelnök választotta ezt a formát, leginkább anyagi okokból, a három pártból álló OĽaNO és Barátai így ugyanis háromszor annyi pénzt verhet el a kampányra (tehát 3×3 millió eurót), s nekik ennél még több is van otthon a sifonérban. Háromszor akkora kampány plusz 2 százalékért – a hülyének is megéri, így nem véletlen az sem, hogy a június eleje óta hivatalosan is zajló választási hadjárat legaktívabb figurája pont az exkormányfő. A módszere is ismerős lehet: lakossági fórumok tömegét zúzta le már eddig is. Mindazon­által nem kell különösebben tartani a visszatérésétől, a felmérések szerint bejuthat, de a kormányzati pozíció – elsősorban szövetséges híján – valószínűtlen.

A következő ciklusban – mint eddig mindig – Szlovákiát több párt fogja kormányozni. E tény az, ami némi reményt adhat arra, hogy különösebb politikai visszalépés nem történik az országban. Hogy ez a remény racionálisan mekkora lehet, az külön kérdés. Kinél kisebb, kinél nagyobb, a magyarok például joggal maradhatnak óvatosak, de mondhatjuk úgy is, hogy elég nagy szarban vannak. A magyarok alatt most azt értjük, hogy azok, akik a nemzetiségi alapú pártpolitizálást preferálják. Félreértés ne essék, egy akkora nemzeti kisebbség esetén, mint a szlovákiai magyar, az ilyesmi nem kárhozatos, mutattak is ők már jó példát rá – rövid időszakokra, aztán elszúrták.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.