Emmanuel Macron francia elnök, Olaf Scholz német kancellár és Mario Draghi olasz kormányfő a múlt csütörtökön Kijivbe vonatoztak, ahol elbeszélgettek Zelenszkij ukrán elnökkel, s ezt követően erőteljesen kiálltak amellett, hogy Ukrajna mihamarabb tagjelölti státust kapjon az Európai Unióban.
A Ryanair „fapados” légitársaság beintett a magyar kormánynak: a rá is kivetett „extraprofitadót” majdhogynem késlekedés nélkül továbbhárította: a július 1-jétől érvényes jegyekért (beleértve az elővételben elkelteket is) a vételáron felül további 10 eurót kasszíroz utasaitól.
Eltelt kicsit több mint két hónap, mindenki hátralépett egyet, így már megvan a biztonságos történelmi rálátás, józanon értékelhetjük az eseményeket. Itt az ideje szembenézni a tényekkel! Őszintén, kendőzetlenül, mert csak úgy vezet eredményre.
Szombaton meccset nyert a magyar labdarúgó-válogatott, hatvan év múltán legyőzte az angolokat. A meccs furcsasága az volt, hogy nagyrészt gyerekekből álló közönség előtt játszották; mondhatnánk azt is, milyen nagyszerű dolog, hogy a futball jószívű magyarországi urainak jóvoltából nem fizető nézők, hanem a futballért rajongó lurkók lehettek részesei ennek a világra szóló diadalnak.
A Trianon-napi megemlékezés egyik attrakciója Kövér László Hír Tv-nek adott interjúja volt. Ebben a házelnök egyebek közt kifejtette, hogy bár régóta figyeli a világpolitika eseményeit, nem emlékszik rá, hogy „egy segítségre szoruló, bajban lévő ország vezetője olyan hangot mert volna megütni bárkivel szemben, mint amilyen hangot Zelenszkij elnök úr nemcsak Magyarországgal szemben, hanem akár a német kancellárral szemben is megüt”, utóbbi esetben a nagykövetén keresztül.
Csüggesztő májusa volt a magyarországi ellenzéknek, illetve hát emberek azon csoportozatának, akiket munkaköri leírásuk szerint annak vagyunk kénytelenek tekinteni. Kezdjük a kisebb halakkal.
Van, amikor egy pár- vagy családi kapcsolatban látszólag semmi előjele nincs a tragédiának; vagy ha van is, az a laikus környezet számára érzékelhetetlen. Ilyenkor különösen sokkol mindenkit a szörnyűség; mint például 2020 februárjában, amikor Tatabánya kertvárosi övezetében a mérnök apa vasrúddal agyonverte 7 és 9 éves fiait, majd magával is végzett. Senki nem értett semmit, az ismerősök példás családi életről, a családtagok egymás iránti szeretetről beszéltek, és csak találgatások voltak arról, hogy mi indította a férfit brutális tettére.
Orbán Viktor levelet küldött az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, amelyben kijelentette, hogy nem hajlandó tárgyalni az Oroszországgal szembeni olajembargóról a jövő heti uniós csúcson. A magyar kormányfő nem kertel: amíg az EU tételesen fel nem sorolja a Magyarországnak juttatandó anyagi támogatást – amely úgymond az orosz olajimportról leválás költségeit fedezné –, addig nincs miről beszélni. Nemrég előbb Szijjártó külügyminiszter, majd Orbán is megpendítette a beleegyezés általa kalkulált árát: 18-19 milliárd euró.
Kedd reggel kinyitottuk a cseh sajtót (komolyan: a magyart hiába), és azt láttuk, hogy rólunk van szó megint. „Putyin odacsapott?” – teszi fel például a kérdést már főcímében Csehország legolvasottabb fóruma, az idnes.cz.
Szabó László volt már a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, helyettes államtitkár, az MTVA alelnöke, és mivel önéletrajza szerint még igazolt labdarúgó is, bátran kijelenthetjük, hogy a kommunikációs szakember korunk hőse.
„Az Isten kegyelméből nekünk adott megbízatás mindig túlmutat rajtunk. Azokra, akiknek a javát kell szolgálnunk, de még ennél is tovább mutat arra, akitől a feladatot végső soron kaptuk és akinek a dicsőségét szolgálhatjuk. Ez a mai nap üzenete mindannyiunknak” – mondta Balog Zoltán, a rendszer egyik sokat próbált főpapja a Kálvin téri református templomban, a Novák Katalin államfői beiktatása alkalmából rendezett ökumenikus szertartáson. Szavai üresen pattogtak a templom kövén, s talán a térre is kigurultak, hogy ott pukkanjanak szét, mint sok színes szappanbuborék.
Megalakul az ötödik Orbán-kormány, és itt most azt kéne találgatnunk, hogy Kásler távozása, Csák bevonása, Lázár és Navracsics visszatérése, meg néhány minisztérium szétszedése, átalakítása mi mindenre utalhat, s mindebből milyen új politikai irányra számíthatunk – de tizenkét év orbánizmus után nem hinnénk, hogy mindennek nagy jelentősége volna. Voltaképpen még a totális eszementséget tükröző húzás, az egészségügy és – főleg – a közoktatás betolása a karhatalmi minisztérium alá sem meglepő a NER államigazgatási track recordjának ismeretében.
