A szerk.

Vakon

A szerk.

A Tranzit elnevezésű, önmeghatározása szerint „közéleti évadnyitó és gondolatexpo” rendezvénysorozatot a Kommentár című folyóirat szervezi 2009 óta; az a magát konzervatívnak tartó műhely, amelynek előző mancsaftját a Fidesz túlontúl szabad szelleműnek, helyenként pedig megengedhetetlenül kritikusnak vélte, ezért aztán 2018-ban ki is dobta őket. 

Ennek megfelelően alakult át villámgyorsan a Tranzit is, amire jó példa a múlt hét végi ún. vitasorozat: ezen ugyanis látványos egységbe forrva alázta meg ellenzéki „beszélgetőpartnereit” az összes megjelent Fidesz-politikus, illetve a közönségük és a moderátoraik. (A felvételek alapján nehéz eldönteni, hogy a nézők vagy a vitavezetők drukkolnak-e jobban a kormánypárti résztvevőknek.) Most azonban nem az ebben az átlátszó színjátékban való ellenzéki részvétel értelmetlenségén lamentálunk; valószínűleg ugyanúgy nem tudnánk erre épkézláb magyarázatot találni, mint annak a hajdani csepeli drukkernek a motivációjára, aki rendszeresen bement az ellenfél szurkolói közé azért, hogy azok jól megverjék. Ez a vágya rendre teljesült is a Fradi, az Újpest és a DVTK elleni meccseken.

A múlt pénteki „vita” egy pontján a momentumos Hajnal Miklós megszavaztatta a közönséget arról, hogy szerintük tényleg meleg- meg nemátalakító propaganda zajlana-e az óvodákban, ha áprilisban az ellenzék nyert volna. A felvételeken is jól látható, hogy majdnem mindenki feltette a kezét „igennel” szavazva – a reakció nemcsak Hajnalt lepte meg, de mintha Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára is meghökkent volna egy pillanatra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.