Bán Zoltán András

A Gondolat Kiadó Akcentusok - Holland nyelvű irodalom című sorozatában eddig egy remekmű (Nescio: Az élősködő), egy magas színvonalú munka (Elsschot: Sajt), valamint két kicsit gyengébb, de a legkevésbé sem érdektelen regény jelent meg. A két legújabb produkcióból az egyik ismét remek és a másik is igen jó regény - erős mérleg, és azt bizonyítja, hogy a kiadó valóban hiányt pótol ezzel a szériával. Bán Zoltán András

Sopron neológ főrabbijának fiaként látta meg a napvilágot, aztán katona, 1919-ben a Vörös Hadsereg városparancsnoka, emigráns és éhező Bécsben, debreceni koporsókészítő, majd Mikes Lajos hirtelen felfedezettje, zsidó, aki megtagadta zsidóságát és tévútnak vélte az asszimilációt. De a végén neki is megnyílt Buchenwald táborának kapuja.

Nagy művészeink közül - Bartók mellett - bizonyára Adyról készültek a legszuggesztívebb, szinte emblémává lett fényképek. De míg Bartók esetében nem vagy alig találunk összefüggést az arc és a művészete között - és persze nála éppen ez a döntő mozzanat, azaz a bezárkózás és a részleges személytelenség a mű minél hangsúlyosabb megszólalása érdekében -, addig Adynál teljesen egyértelmű a kapcsolat a versbeszéd és a testbeszéd között.

Nem kell ahhoz Turainak lenni Molnár Ferenc örökbecsű Játék a kastélyban című drámájából, hogy tudjuk: roppant nehéz egy darabot elkezdeni. És éppoly nehéz volt ezt a kis esszét is beindítani, hiszen mennyivel egyszerűbb lenne óriási versek első sorait felidézni; például nagy svádával belevágni: "Talpra magyar!" Vagy bölcsen-szomorúan: "Mert elhagyatnak akkor mindenek." Vagy ténymegállapítóan: "Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég, / Zöld ág virított a föld ormain". Bán Zoltán András

Minden regénynek kell, hogy legyen valami filozófiája, de nem szükséges, hogy ez Kant vagy Leibniz színvonalán mozogjon, olykor beérjük valami földönjáróbb nézettel is. Alighanem Joseph Conrad sem gondolta másként, amikor az angolul 1913-ban (magyarul most először!) megjelent regénye élére Sir Thomas Browne (1605-1682), a jeles, de csak a legnobilisabb szerzők (Borges, W. G. Sebald és Virginia Woolf) által nagyra becsült tudós anatómus és orvos egy mondatát biggyesztette: "Akik úgy gondolják, hogy mindent a véletlen irányít, nem tévednek, hacsak nem átalkodnak meg ebben." Nem mellbevágó bölcsesség, de éppen elég ahhoz, hogy olykor egy egész életet megalapozzon, nem is szólva egy regényről. Bán Zoltán András

1927-ben született Kárpátalján, Tiszasasváron. 1947-től az Eötvös Collegium hallgatója volt, 1955 és 1989 között az Európa Könyvkiadó latin csoportjának szerkesztője. 2007-ben ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, ennek alkalmából jelent meg Az egyetlen lehetőség című, válogatott verseit tartalmazó kötete.

Az AlkalMáté Társulat (Parti Nagy Lajos elnevezése) idén Zsámbékon páratlan vállalkozásba kezdett: elhatározták, hogy minden évben kisorsolnak egy embert a csapatból, és róla készítenek darabot. A júliusi bemutató a Járó Zsuzsa címet viselte. Jövőre a Szandtner Anna című drámát láthatjuk.

Gottfried Benn agyonidézett mondása szerint minden nagy költő - írjon bármennyit is - legfeljebb nyolc-tíz versével biztosítja magának az esetleges halhatatlanságot. Nos, Kálnoky László teljesítette a feladatot, a Szanatóriumi elégia, Kövérek a fürdőben, Időszerűtlen vallomás, Hamlet elkallódott monológja, Szvidrigajlov utolsó éjszakája, Az elsodortak, De profundis, Hérosztratosz, Az idő szintjei, Meglepetések, Shakespeare: XIX. Henrik - Műfordítás-paródia című versei a legszigorúbb mércével mérve is a 20. századi magyar költészet csúcsai közé tartoznak.

Az Európai Közösség nemrég ünnepelt ötvenedik évfordulója kellemetlen aktualitást ad e vadonatúj, németül 2006-ban megjelent regénynek. A török származású, de németül író - hírét eddig nagyszerű bűnregényeivel megalapozó - Jakob Arjouni kötete antiutópia és az Európai Unió éppoly szórakoztató, mint keserű szatírája.

Nézem a könyvesstandok kínálatát: a ponyván Wass Albert mellett rendszeresen feltűnnek Márai Sándor művei is.

"Fizetek, főúr, volt egy feketém, / s egy életem, amit elrontottam én...", dúdolgatta a kiállítást felkereső Recenzens, aki régi vendéglátó-ipari családból származik; elég, ha annyit mondunk, hogy édesanyja, amikor politikai okokból kirúgták az Operettszínházból, presszózongorázással kereste markánsan ártámogatott, rákosista kenyerét.