Irodalmi szószedet - Az első mondat

  • Bán Zoltán András
  • 2009.01.08 00:00

Könyv

Nem kell ahhoz Turainak lenni Molnár Ferenc örökbecsű Játék a kastélyban című drámájából, hogy tudjuk: roppant nehéz egy darabot elkezdeni. És éppoly nehéz volt ezt a kis esszét is beindítani, hiszen mennyivel egyszerűbb lenne óriási versek első sorait felidézni; például nagy svádával belevágni: "Talpra magyar!" Vagy bölcsen-szomorúan: "Mert elhagyatnak akkor mindenek." Vagy ténymegállapítóan: "Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég, / Zöld ág virított a föld ormain". Bán Zoltán András

Nem kell ahhoz Turainak lenni Molnár Ferenc örökbecsű Játék a kastélyban című drámájából, hogy tudjuk: roppant nehéz egy darabot elkezdeni. És éppoly nehéz volt ezt a kis esszét is beindítani, hiszen mennyivel egyszerűbb lenne óriási versek első sorait felidézni; például nagy svádával belevágni: "Talpra magyar!" Vagy bölcsen-szomorúan: "Mert elhagyatnak akkor mindenek." Vagy ténymegállapítóan: "Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég, / Zöld ág virított a föld ormain".

Regények első mondatával foglalkozunk most, de látható, hogy bizonyos versek első mondata már a próza felé vág. Az idézett Vörösmarty-sor (vagy ez: "A rakodópart alsó kövén ültem") kissé tovább megy, és az író, valamint a keletkezőben lévő mű helyzetének rögzítésére is szolgál. A népdalküszöb fogalom mintájára ezt az eljárást "elbeszélésküszöbnek" is nevezhetnénk, és hány ilyet tudunk idézni a regényekből!

Kísérletül vegyek most egy franciát. "Egy szép tavaszi reggelen, 1829-ben, ötven év körüli férfi lovagolt azon a hegyi úton, amely a Grand-Chartreuse közelében fekvő egyik nagy falu felé vezetett." (Balzac: A vidéki orvos. Nagy Géza fordítása.) Sima ténymegállapító mondat, mely ugyanakkor rendelkezik azzal a szerző és az olvasó által sem könnyen lebecsülhető előnynyel, hogy rögzíti a helyet, időt és a leendő főszereplő személyét. Egyszóval mostantól mindenki, író és olvasó egyaránt tudja, hogy hol járunk, miről beszélünk-olvasunk. Becsületes mondatfajta ez. Az úgynevezett realizmus kedvelt kezdőmondattípusa, melyet - Bahtyint majmolva - kronotopikus kezdetnek is nevezhetnénk, és amelyhez hasonlót nyilván több százezer regényben olvashatunk, elég, ha csak Balzac nagy honfitársára, Flaubert-re gondolunk. Ám az Érzelmek iskolája nyitása, bár szinte szó szerint használja ugyanezt a technikát ("Ezernyolcszáznegyven őszén, szeptember tizenötödikén reggel, a Ville-de-Montereau nevű hajó hatalmas füstfelhőket hányt, útra készen a Saint-Bernard rakodópart előtt" - Gyergyai Albert fordítása), a folytatásban olyan fékeveszett tempót vesz, olyannyira él a torlasztás és halmozás disszonáns eszközével, hogy tisztán érzékeljük, itt már egy más világban járunk. És ha maradunk a franciáknál és ennél a kezdettípusnál, Camus A pestis című regényében (fordította Győry János) láthatjuk, hogyan oszlik a légbe egy eddig érvényes fordulat, hogyan száll alá a bukott közhelyek világába (mert ne feledjük: vannak diadalmas közhelyek is!), azaz hogyan veszíti érvényét. "Egy májushavi reggel egy elegáns amazon végiglovagolt pompás pej kancáján a Bois de Boulogne virágba borult fasorain." Ez Grand, a kis írnok megkezdett, de soha be nem fejezett regényének első mondata. Ám van egy második verziója is: "Egy szép májusi reggel egy karcsú amazon pompás pej kancáján ülve végiglovagolt a Bois de Boulogne virágba borult fasorain." Sőt létezik huszadik variáció is, de hely hiányában nem vonszolom ide. Mindenesetre a pestistől fertőzött Grand halálos ágyán kiderül, a döntőnek szánt regény addig elkészült, mintegy ötvenoldalnyi kézirata mindössze egyetlen mondatból áll - a kezdő mondat változataiból. És ha már francia, aligha kétséges, hogy Grand alakja Flaubert (és részben talán Marcel Proust) paródiája, aki köztudottan egész életét a mot juste, az egyetlen pontos és találó szó meglelésére fordította. Camus talán azt sugallja, hogy ilyen szó nem létezik, hogy a regény (nem a próza!!) sokkal esendőbb és sebezhetőbb valami annál, semhogy tökéletes lehessen. Talán Proust is rájött erre, így iszonyatos terjedelmű művét ezzel a végtelenül lapos kijelentéssel indította: "Sokáig korán feküdtem le." Ám ez csak látszólag olyan sima ügy, mivel a sokáig (longtemps) szóban benne van a temps, és Proust már a munka elején elhatározta, a regényfolyam az "idővel" kezdődik és végződik majd, ezért a mű utolsó kifejezése így szól: "az időben" (dans le temps). Adta ravaszdi Proustja!

A mellbevágó egyszerűségnek természetesen akadnak valódi lovagjai is: "Ma nem mentem iskolába" - szól a Sorstalanság, és ez nyilvánvalóan egy szintén szándékosan leegyszerűsített kezdet, a Közöny (fordította Gyergyai Albert) felütését visszhangozza: "Ma halt meg anyám." Ebből még bármi lehet. Akárhonnan érkezhet első mondat, akárhonnan? - parodizálhatnánk Pilinszkyt.

Grand példáján látjuk, hogy az első mondat ölni tud, mivel a szerző ölni tudna egy jó első mondatért. Részben erre a helyzetre is reflektál a Termelési-regény csodálatosan gazdag első mondata: "Nem találunk szavakat." Minek is. Hisz csak regényt írunk.

A kronotopikushoz kissé hasonló az in medias res kezdet. Ez általában ugyancsak semmitmondó és egyszerű, a példát most Goethe Wilhelm Meister című regénye adja: "Az előadás igen soká tartott." (Benedek Marcell fordítása.) Ebben persze megint van némi ravaszság, hiszen a regény egyik fő témája a színház világa, vagyis már a legelején... De elég.

Látom, hogy belebonyolódtam a tipizálás tipikus hibájába, és ha már elkezdtem, csak vonakodva állok meg félúton. És elmondhatjuk, hogy van olyan első mondat, mely mintegy az egész regény helyett áll, a genus nevére nincs ötletem ("cseppben-a-tenger" kezdet?), helyette álljon a klasszikus locus: "Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták." (Szabó Ede fordítása.) Na, ezzel minden el van mondva.

Tipizálásba fogtam és folytatom: olykor az első mondat legalább két mondatból áll, nevezzük ezt kettős gondolkodású első mondatnak. Hiszen léteznek olyan kezdetek, melyek eleve két, egymással egyenértékű első tagból állnak, olyannyira, hogy úgy érezzük, voltaképpen bármelyikkel kezdődhetne (vagy mintegy kétszer kezdődik el) a mű; ilyesmit tapasztalunk a bécsi klaszszikus szimfóniákban, melyek egy része lassú bevezetéssel indul, hogy aztán jöjjön a lendületes Allegro. Parádés példája ennek az Anna Karenina indítása: "A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az." És aztán, új bekezdésben: "Az Oblonszkij-házban minden összekavarodott." (Németh László fordítása.)

Mindamellett ezt a kezdetet a szentenciózus regénykezdetek közé is sorolhatjuk. Ilyen még: "Mélységes mély a múltnak kútja" (Thomas Mann: József és testvérei. Fordította Sárközi György, noha az eredeti sokkal egyszerűbb, de nem ilyen szép: Tief ist der Brunnen der Vergangenheit.) Filozófusok kezdik így műveiket, például Wittgenstein: "Die Welt ist alles, was der Fall ist" - ezt nem fordítom le, reménytelen.

És ha van dupla kezdet, van olyan regény, mely csupán egyetlen "első" mondatból áll; Esterházy itt is élenjáró dolgozó: a Függő, amely ráadásul zárójellel indít, igaz, a füle kifele nyílik.

Ha a filozófusok szóba jöttek, aligha maradhat ki Diderot. A Mindenmindegy Jakab kezdete ritka, mert kérdés a felütés: "Hogy miként akadtak egymásra? Véletlenül, mint mások. Mi volt a nevük? Hát fontos ez? Honnan jöttek? Csak innen, a közelből. Hova tartottak? Hát tudjuk azt, hogy hova megyünk?" (Lakits Pál fordítása.) Ez egyben példája a több első mondatos kezdésnek is.

És hát olykor azt sem tudjuk eldönteni, melyik is az első mondat. Ez kivált régi regényeknél fontos, amelyekben szinte elkerülhetetlen valami előszó a mecénáshoz. De az isteni Fielding erényt csinált a szükségből. Ha feltesszük, hogy a Tom Jones minden egyes részéhez írt bevezető esszé a mű része, akkor a következő első mondathoz jutunk: "Az író ne valami nemesúrnak képzelje magát, aki vendégszeretetből vagy jótékonyságból ad lakomát: inkább nyilvános étterem tulajdonosának, aki bárkit szívesen lát a pénzéért." (Julow Viktor fordítása.) Hogy miféle csodálatos mellékágakkal folytatódik ez, és hogyan fejti ki benne a szerző egész esztétikáját, azt már nem tudom idemásolni - olvasd el, "dologtalan olvasó!", ahogy Cervantes kiált fel a Don Quijote egyik első mondatában.

Van-e hát végső, tökéletes megoldás az első mondat problémájára? Nyilván igen, noha szerfölött radikális - láttuk Grand halálát. De akad egy feltehetően még ennél is gyökeresebb: Egyáltalán ne írjunk regényt! Vagy, ahogy Kohn bácsi mondta: "Agyonütni? Oz es jó." Bár ez kétségtelenül egy utolsó mondat.

Neked ajánljuk