Tüntetésnél lakom. Erre sok ember jön-megy, és el-elnézem a könyvesstandok kínálatát: a ponyván Wass Albert mellett rendszeresen feltűnnek Márai Sándor művei is. Hogy Máraiból, ebből az intranzigens antináciból (hogy másra ne utaljunk, a Messiás a Sportpalastban című berlini tudósítása a nemzetközi antifasiszta újságírás egyik csúcsteljesítménye), a meggyőződéses demokratából, a Horthy-rendszer esküdt ellenségéből, a nyilasok halállistájának egyik prominens tagjából hogyan lett a mai magyar jobboldal egyik kitüntetett szerzője, az úri dilettáns Wass Albert gyékénytársa, az a mély magyar titkok és szégyenek egyike. Nyilván megint a Márai által is anynyit ostorozott szimpla műveletlenség a fő felelős: az árpádsávos hungaristák soha kezükbe nem vették műveit. Például az 1945-ös Naplót: "Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeznek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat; nem illethetjük őket szemrehányással. De a magyarok! Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiáját e horda számára! Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék még, néhány héttel prolongálják létezésüket és elveszejtsék Budapestet s mindent, ami az országból megmaradt! Ezekkel csakugyan nincsen alku, ezek számára nem lehet kegyelem." Az ítélet egyetemes, és a kétségbeesett, apokaliptikus erkölcsi iszonyról tanúskodó mondatok szinte egymás nyakában lihegnek: "A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami most történt, a nyilasokra hárítsa a felelősséget. (...) Nem igaz, a nyilasok nem a főbűnösök. A nyilasok csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt huszonöt évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. A nyilas horda éppen olyan bűnös, mint az a vezető magyar réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy huszonöt évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót. Ez a társadalom ilyen egyszerűen nem háríthatja el a felelősséget. Most szívesen odadobják koncnak a nyilasokat, hogy meneküljenek. De ilyen olcsón nem menekülnek." És nemcsak a középosztály a bűnös; a felelősségre hívó szó minden réteget megtalál: "Csak egyről nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakosai; s arról, hogy esztendő előtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba, disznóhizlaldákba zárták őket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonokba préselték - gyermeket, aszszonyt, férfit vegyesen - ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban, égő hőségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt egyes vagonokban a mortalitásÉ S végül az auschwitzi, olmützi Vernichtungslagerekben a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, lányokat és asszonyokat a kísérleti telepeken beoltották betegségekkel. (...) Minderről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállásolástól, s féltik a 'zabrálóktól' a lisztet és fehérneműt."
Mindezeket - és még sok mást - a jelenkori, az utcán és részben a Parlamentben, különféle pártirodákban ágáló, Máraira hivatkozó embertömeg nem olvasta, nem ismeri, miközben végtelenül hamis tudatában azt gondolja vagy sugallja, hogy Márai az övé. Ebben a kisajátításban persze a másik oldalnak is megvannak a maga eltagadhatatlan mulasztásai. Mert az elmúlt másfél évtizedben az úgynevezett baloldal szinte semmit sem tett a politikus, a nemzetféltő Márai - és e cikkben most a szépirodalmi művek szerzőjét zárójelbe tesszük - visszavételéért, semmit azért, hogy ismét értelme legyen a parvenü barbárok által beszennyezett polgár szónak, és bénultan nézte, hogy néhány idétlenül kiszakított idézet segélyével, az életmű teljes jelentésének figyelmen kívül hagyásával átsorozzák az immár tökéletesen anakronisztikussá vált "keresztény-közép" jobboldalra, azaz éppen oda, amelytől Márai egész életében (talán még a bolsevizmusnál is jobban) iszonyodott, melyet megvetett, és amelyet végzetesen lezüllöttnek, tanulásra képtelennek, más szóval teljes mértékben menthetetlennek tartott. És szerinte a háború után a romok eltakarításánál nagyobb feladat is várt az országra, valami ilyesmi: "Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a 'jobboldaliság' címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint 'keresztény magyar ember', előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert 'keresztény magyar úriember', joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem 'keresztény magyar' vagy 'úriember', tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti' világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. (...) Ez a fajta soha nem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet." A tüntetésük mellé árpádsávos zászlót és Márait kínáló, a haladárok maszkjában tetszelgő aladárok valóban reménytelenek, de józanabb elmék számára kötelező olvasmány ez az ország történelmi mélypontján keletkezett, lázas, olykor szinte tagolatlan, néha természetesen igaztalan és sommás, helyenként pózoló és túlzottan szónokias, de minden pillanatban szenvedélyesen tépelődő, a felelősséget lázasan firtató feljegyzésköteg, mely immár csonkítatlan alakjában is hozzáférhető. És a három kötet eloszlatja azt a makacs legendát is - melynek kialakulásában Márainak is része volt -, miszerint elsősorban a kommunisták miatt emigrált. Az eddig kiadatlan kéziratból egyértelműen kiderül, hogy a "keresztény" magyaroktól elborzadva már 1944-ben elhatározta, hogy az "első vonattal" elhagyja az országot.
Helikon Kiadó, 2006-2007, 419+398+351 oldal, egyenként 4490 Ft
