Bod Tamás
Bod Tamás cikkei
Súlyos szexuális bűncselekmények miatt most is letartóztatásban van az egykori nagyszénási történelemtanár
Súlyos szexuális bűncselekményekkel gyanúsítanak a hatóságok egy volt nagyszénási általános iskolai tanárt és a sértett lány nevelőapját. Egyikük jelenleg is letartóztatásban van, míg másikuk bűnügyi felügyelet alatt.
Ácsi katódgyár: a kormányrendelet írta felül a település döntését a földek hasznosításáról
Baseballütővel próbáltak egy 20 ezres tartozást behajtani a Viharsarokban
Önbíráskodás az egyik vád a két férfi ellen.
Viszik az egyházak az iskolaépületeket Orosházán, Békésszentandráson patthelyzet alakult ki
Két feljelentés is született a zsadányi temetőben legelő és ürítő birkák miatt
Cikkünk után a temetőben legelő és a sírokra ürítő birkák ügye a hatóságokhoz is eljutott.
Jól jött a rágalmazással vádolt fideszes polgármesternek a törvénymódosítás
Oda került vissza, ahonnan indult, de milyen utat tett meg Patyi András?
Pozícióhalmozás, a személyére szabott törvény – gyakorlatilag a NER egy vazallusa lett most az Alkotmánybíróság egyik tagja.
A két K. elintézi
A nemzetbiztonsági szolgálat állományába tartozóknak hazudva magukat, egy bűnbanda tagjai olyan vállalkozóknak ígértek segítséget, akiknek a cégeivel szemben eljárások folytak. Büntetőperük nemrég kezdődött a Gyulai Törvényszéken. Minden ízében magyar történet következik.
Kihívóan közösségellenesnek és félelemkeltőnek tartja a rendőrség a testületi ülésen kérdését ismétlő aktivistát
„Kezdem utólag azt hinni, hogy csicska vagy stróman voltam” – folytatódott az orosházi Pilot-per
Előre lezsírozott közbeszerzések vádjával áll a Gyulai Járásbíróság előtt két vádlott. Csütörtökön tanúk sorát hallgatta meg a bíróság, akik összességében a kollektív amnézia tünetegyüttesét mutatták be.
Megpecsételve
A felfüggesztett és törölt beruházások végleges listáját az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) vezetőin kívül aligha ismeri más. A ködösítés nyilván nem véletlen, hiszen az Orbán-kormány a „megszorítás” kifejezést száműzte a szótárából. Pedig ezúttal (is) erről van szó.