Törvény nélkül a délkeleti végeken: ételért járt rabolni egy banda Mezőgyánban

Kis-Magyarország

Némi elemózsiáért meg ágyneműhuzatért vert agyba-főbe egy férfit a saját házában két rabló június elején a Békés megyei Mezőgyánban. A rémült házigazdát azzal fenyegették, megölik, ha szól a rendőrségnek. A helyszínen azt tapasztaltuk, a helyzet ennél is durvább.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2023. augusztus 17-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

„Nézze, ez olyan kicsi falu, hogy ha itt valaki elfingja magát, azt mindenki meghallja” – mondja a háza előtt ülő, hatvanas évei elején járó férfi, aki néhány évvel ezelőtt költözött vissza Budapestről Mezőgyánba. Ehhez képest állítja, nem hallott arról, hogy június elején egy helybeli férfit némi élelmiszerért összevert a portájára és házába behatoló két támadó. Pedig erről külön közleményt adott ki Békés megye főügyészsége, két embert őrizetbe, majd letartóztatásba helyeztek.

A Viharsarok egyik eldugott zugába, a román határhoz közeli Mezőgyánba a Sarkadkeresztúr és Zsadány közötti alsórendű útról kell letérni. A kicsinyke község népessége mára 900 fő alá csökkent, az előző népszámláláshoz képest csaknem 250 fővel, azaz bő egy évtized alatt több mint ötödével fogyatkozott. A helyiek azt mondják, nemcsak a fiatalok, hanem a középkorúak közül is sokan elmentek Gyulára, Békéscsabára, Budapestre vagy külföldre. A nyolcvanas évek elején még közel 3 ezer lakosa volt Mezőgyánnak. A megszólított emberek arra panaszkodnak, hogy nincs munkahely, nincs megélhetés. A kenyér kilója helyben 960 forint, de sokaknak sem pénze, sem lehetősége, hogy a közeli Sarkadra vagy a kicsit távolabbi Gyula üzleteibe vagy hipermarketjeibe menjen vásárolni, ahol olcsóbb minden.

„Itt tartunk!”

„Maga most ezért jött ide messziről, hogy erről írjon?” – hitetlenkedik egy középkorú asszony. Más viszont azzal kommentálja a történteket, hogy „már itt tartunk”. A terménylopás, azaz a burgonya felszedése, a kukoricacsövek letörése, az alma, a szilva és minden más leszedése mindennaposnak számít. A károsultak nem is értesítik a rendőrséget, az ilyen esetek gyakorisága miatt mindez már el sem éri az emberek ingerküszöbét. Egy hetvenes évei elején járó nyugdíjas férfi szerint nemcsak ebben a faluban van ez így, hanem a környéken máshol is, és jobb karjával nagyot csap a levegőbe.

A református templom előtti téren egy gyerekkocsit toló fiatal anyukát és egy nagymamát szólítok meg, de ők is azt mondják, nem tudnak semmit. Ugyanerről számol be egy az urát nemrég elvesztett fiatal nyugdíjas. A túloldalon megszólított asszonyok és egy férfi viszont jóval közlékenyebbek. Az egyik elkövető az egyiküknek régebben a párja volt. Mindannyian tudják azt is, ki az áldozat. Aztán az egyik cigiről a másikra gyújtó, cserzett és ráncos arcú férfi beültet a kocsijába: „Menjünk az Imréhez!”

A Szalontai út vége felé vesszük az irányt. A megvert és kirabolt emberhez megyünk. Útközben elmeséli, hogy a sértett „nem ápol rossz viszonyt az alkohollal”, és ismerte azokat, akik kifosztották és megverték. Amikor megemlítem, hogy a faluban megkérdezett emberek nem tudnak, vagy úgy tesznek, mintha nem tudnának a brutális rablásról, miközben mindenki ismer mindenkit, így reagál: „Ne higgyen nekik. Tudják ők, csak félnek, ezért nem beszélnek magának, de másnak sem.”

Alkalmi idegenvezetőm közben mezítlábas cigarettáját csumáig szívja. Azt mondja, jó ideje egy szervezett banda rabol és garázdálkodik Mezőgyánban, elvisznek szinte mindent, amit tudnak. A vezetőjüket mindenki Csabának szólítja. Kisportolt, izmos és vagy százkilós, életerős, negyvenes férfi, tőle mindenki fél. Így

amikor egy-két társával valahova betér és elviszi a gyümölcsöt, a kolbászt, a lisztet vagy a krumplit és a zöldséget, akkor nem mer szólni senki,

mert abból még nagyobb baj lehet; inkább meghúzzák magukat. A kicsinyke községben dolgozik egy körzeti megbízott is, aki a Sarkadi Rendőrkapitánysághoz tartozik, de a legtöbben nem fordulnak hozzá segítségért, ha ilyesmi történik.

 
 
A tetthely - Mezőgyán
A szerző felvétele

Az áldozat

A Szalontai úti porta lepukkant, rendezetlen. A szegénység tapintható. A csengővel próbálkozom többször, hiába. Aztán bekiabálok. Kisvártatva mocorgást hallok, hátul egy ajtó nyílik, majd az árnyékból előbotorkál egy kócos, borostás férfi, hiányos fogazatát nem lehet nem észrevenni. Ha nem tudnám az ügyészségi közleményből, hogy 44 éves, akkor tíz-tizenöt évvel is többnek gondolnám. „Hiába nyomja, már régen kikapcsoltam!” – mondja a csengőre. Elmondom, mi járatban vagyok, s hogy szeretnék vele beszélni. Rááll. Aztán kérdés nélkül is dőlni kezd belőle a szó.

Június 9-én, pénteken kora délután történt az eset. „Érti, fényes nappal, éppen ment el tőlem a házi segítő, ő kiment a kapun, aztán Csaba és László bejöttek. Fél kettő volt. A nő felült a biciklijére és elkarikázott, ők ketten pedig becsukták a kaput, s amikor számukra biztos távolságban volt a távozó nő, akkor a legtrágárabb szavakkal szidalmazni kezdtek, élelmet követeltek. Ám én azt mondtam nekik, nem adok. De ez csak olaj volt a tűzre” – fakad ki belőle egy szuszra. Ezért még az udvaron a kigyúrt betolakodó ököllel arcon vágta. Imre a földre esett, megpróbált volna felállni, de nem sikerült. Újabb ütések érték, sőt rövid ideig még húzták is őt a földön. Majd nehezen felállt, de erre a két rabló a bejárati ajtó felé kezdte durván lökdösni. Könyörgött, hogy ne üssék.

Bent a kigyúrt Csaba leült egy fotelbe, és tovább szidta Imrét.

Ismét élelmiszert követelt tőle, miközben társa a spájzban kutatott, ahonnan néhány szem krumplit, hagymát, lisztet, cukrot és száraztésztát hozott elő.

„Még az a szerencse, hogy a hűtőt elfelejtették kinyitni, így onnan, ha figyelmetlenségből is, de nem vittek el semmit.” Imre a rá mért ütésektől alig tudott állni, egyik kezével a falnak támaszkodott. Mindez nem tartott tovább tíz percnél. Amikor pedig a rabolt cuccokkal a két támadó távozott, Csaba megfenyegette Imrét: ha szól a rendőrségnek, akkor másnap visszajön és megöli.

Imre sokkos állapotban az ágyába roskadt. Az ütésektől sajgott és égett az arca, bordáit és lapockáit pedig annyira fájlalta, hogy egy hétig alig tudott felkelni. Másnap azonban nem várt meglepetés érte. Támadói újból „meglátogatták”. Csaba előbb cinikus módon elnézést kért az előző napi „viselkedéséért”, majd magához vette a házigazda fűnyíróját, egyik abroszát és néhány ágyneműjét, s a társával távoztak. Rablás a magyar vidéken, két felvonásban.

Két hét múlva

A sértettnek eszébe se jutott, hogy az életveszélyes fenyegetés után megkeresse a helyi körzeti megbízottat. Ám két hét múlva összefutott vele a kicsi faluban, s az megkérdezte tőle, mi igaz abból, amiről vele kapcsolatban beszélnek az emberek. „Minden” – volt a rövid és némiképp megkönnyebbült válasz. Így az ügy a Sarkadi Rendőrkapitánysághoz került, amely hivatalból eljárást kezdeményezett a feltételezett, s a rendőrök által korábbról már ismert elkövetők ellen. Volt úgy, hogy egyszerre három rendőrautó állt a szegényes Szalontai úti ház előtt. A helyiek számára is világos volt, hogy „ügy” van. A gyanúsítotti és sértetti kihallgatások után őrizetbe vették Csaba társát, míg a többszörösen büntetett előéletű Csabát egy másik bűnügy miatt már korábban letartóztatták.

„Megengedi, hogy fotót készítsek magáról?” – kérdezem Imrét. „Semmiképp” – jön a rövid válasz. „Mit érez a történtek után?” – firtatom. „Dühöt és félelmet – mondja némi gondolkodás után –, dühöt, amiért a saját portáján és házában vernek meg és rabolnak ki egy szegény embert, félelmet pedig azért, hogy mi lesz, ha Csabáék kikerülnek majd egyszer a rács mögül.”

A megyei főügyészség augusztus elején ki­adott közleménye szerint társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt kezdeményezték a területileg illetékes bíróságnál a másik mezőgyáni férfi letartóztatását. A vádhatóság szerint erre azért volt szükség, mert fennállt a szökés, elrejtőzés veszélye, a bizonyítás manipulálásának lehetősége, valamint a bűnismétlés veszélye. A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványával egyetértve egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

A hivatalos közlemény szerint a durva erőszakot alkalmazó támadók „egy szatyorba bepakoltak 2 kiló lisztet, 1 kiló cukrot, 2 csomag száraztésztát, 2 flakon mézet, 10 darab burgonyát és 3 fej hagymát, a hálószobából 2 db paplanhuzatot, 1 db kispárnahuzatot és 1 db asztalterítőt is elvettek, majd vitték a fűnyírót is”. A két elkövető akár sok évre fegyházba kerülhet, ugyanis a mezőgyáni csapat vezetője sokszoros visszaeső.

A rendőrségről nem túl jó véleménnyel lévő helyiek egybehangzó értékelése szerint ebből az esetből azért lett ügy, mert a falut hosszabb ideje rettegésben tartó elkövetők és azok vezetője, Csaba ezúttal „túltolta a biciklit”. Durvaságuk és erőszakosságuk átlépett egy jelképes határt, ami már mindenkinek sok volt. Vagyis amit előtte műveltek a faluban, az ezek szerint még belefért.

Neked ajánljuk

Szövet

A németországi muszlimok különböző, olykor egymással ellenséges viszonyban álló közösségei a nyugati értékrend elutasításában mélységesen egyetértenek.

Nietzsche halott

Korunk erős realizmuskényszere olykor egészen elfeledteti velünk, hogy bármit csinálhatunk, s csak akkor szab határt a józan ész, ha hagyjuk.