A magánszakrendelést nyitó orosházi kórházigazgató menesztése

Gyors lefolyású eset

Belpol

Vizsgálat és közvetlen munkáltatói jogkör nélkül menesztette Takács Péter egészségügyi államtitkár az orosházi kórház ­igazgatóját, mivel Duray Gergő az intézményétől alig egy kilométerre magánszakrendelőt nyitott. Korántsem egyértelmű azonban, hogy jogos-e a büntetés.

„Rétvári Bence és Takács Péter államtitkárokat kérdezem: el tetszettünk aludni a volánnál? Vagy esetleg bevallják végre, hogy pontosan erről szól a Fidesz egészségpolitikája? Az állami egészségügy lezüllesztésével az embereket a magánegészségügybe terelni azért, hogy aztán az állami orvoslást lezüllesztők tudjanak nyerészkedni” – mondta szeptember ­26-án napirend utáni felszólalá­sában Sebők Éva (Momentum) ­országgyűlési képviselő, aki egyből le is vonta a következtetést. „Duraynak mennie kell!” Előtte ­arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben az orosháziak csak osztálybezárásokat, hosszú várólistákat kaptak a befizetett adójukért, a kórházban dolgozóknak pedig vállalhatatlan munkakörülményekkel és túlterheltséggel kellett nap mint nap megküzdeni. Sebők szerint kiderült, mivel foglalatoskodott a kórházigazgató ahelyett, hogy az intézményéért harcolt volna: magánszakrendelőt nyitott. „Miért nem akadályozta meg a minisztérium ezt a vállalhatatlan lépést?” – kérdezte az ellenzéki képviselő a parlamentben.

A felszólalást egy hét csönd követte, majd a múlt kedden a 24.hu tálalta az ügyet. „Az általunk megkérdezett, névtelenséget kérő szakértő szerint az, hogy ma Magyarországon egy kórházigazgató magánklinikát alapít és tulajdonol, bár etikai kérdéseket felvet, nem ütközik jogszabályba. Az viszont kérdéses, hogy a saját magánklinikáján rendelhet-e, mint ahogy az is, hogy az általa igazgatott kórházból orvosokat vehet-e fel” – írta a portál. Sőt – tesszük hozzá – semmi nem tiltja azt sem, hogy az általa irányított kórházból orvosokat és ápolókat alkalmazzon az ottani beosztásukat és munkarendjüket figyelembe véve; ez egyébként manapaság országszerte általános gyakorlat. (Duray vállalkozását „magánklinikának” nevezni amúgy túlzás: Orosháza egyik nem túl forgalmas utcájában egy jellegzetes, tornácos parasztházat alakítottak át magánszakrendelővé.) Jogszabályi tiltás hiányában összeférhetetlenség sem merülhet fel.

A Békés Megyei Központi Kórház tagintézményeként működő orosházi László Elek Kórház (is) komoly orvos- és szakápolói hiánnyal küzd. Kérdés, hogy a magyar egészségügy minden gondja és baja leverhető-e Duray ­Gergő tagintézmény-vezetőn, aki egyesek szerint egyértelműen rosszul, mások szerint ­viszont a körülmények szorításában tűrhetően menedzselte a kórházat. A történtek egyik olvasata mindenesetre az, hogy leverhető: másfél nappal azután, hogy Duray esete végigfutott a sajtón, ­Takács Péter illetékes államtitkár menesztette posztjáról az orosházi kórházigazgatót.

A másik olvasat meg az, amit a volt igazgatóhoz közel álló, névtelenséget kérő forrásunk mondott lapunknak: „Az egészségügy országos lezüllesztése ellenében Duray tartotta lélegeztetőgépen az orosházi egészségügyi ellátást. Nyilván az ő szintjén bérfejlesztést nem tud megvalósítani, márpedig az elvándorlás és az ellátási hiányosságok ebből fakadnak.”

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Vesszen Triatlon!

A magyar irodalom egyik örök Nobel-várományosa, Krasznahorkai László a minap interjút adott a Skandinávia-szerte méltán népszerű Svenska Dagbladet című svéd napilapnak.

Budapest győzött

Miután Karácsony Gergely bejelentette, hogy a Rákosrendező ügyében a főváros élni fog elővásárlási jogával, össztűz zúdult rá.

Kiteljesedés

Külföldi választás még nem okozott akkora változást a Fideszben, mint az amerikai. Az eddig is alkalmazott fenyegetőzések Donald Trump hivatalba lépése óta még vadabbak, ráadásul Orbánék már meg sem próbálnak úgy politizálni, mintha a nyugati szövetségi rendszer részei lennénk.

Partnerként kezelve

A román határhoz közeli 300 lelkes Toldon is segíti a mélyszegénységben élőket az Igazgyöngy Alapítvány. A rendszerkritikus álláspontjáról ismert alapítót sok támadás érte az elmúlt években, ennek ellenére sikerült elfogadtatnia magukat az állami intézményrendszerrel.

„Anya, hogyan nem szabad hozzám érni?”

Meg sem hallgatva a lehetséges gyanúsítottat, be sem várva a személyes találkozáson alapuló pszichiátriai szakvéleményt, két nap alatt zárta le a rendőrség annak az iskolai feljelentésnek a vizsgálatát, amely szerint egy osztályfőnök bűncselekményt követhetett el egy 12 éves kislánnyal szemben. Az érintett család inkább elköltözött a városból.