chili&vanília

Kevés tejszínnel, krémlevesként (pirított török mogyoróval és gombával a tetején). Magyarosan, rakottan, mint a burgonya (tojással, kolbásszal, tejföllel). Nyersen, lereszelve, mézes-mustáros vinaigrette-tel, almával és pirított dióval. Tócsniként, chipsként, rizottónak. A csicsóka külföldön az egyik legelegánsabb, legmenőbb téli szezonális zöldségnek számít.

Hálaadás napi pulykát kevesen sütnek (egyrészt, mert nincs hagyománya, másrészt, mert alig akad megfelelő pulyka a henteseknél), az amerikai ünnep lakomájához általában készített köreteket azonban érdemes figyelni, számos nagyszerű akad közöttük. Sült édesburgonya-püré, baconös kelbimbó, áfonyaszósz, pompás saláták.

Ha egy nő ruhatárában elengedhetetlen darab az a bizonyos "kis fekete", amit különféle alkalmakkor lehet viselni, akkor miért ne lehetnének az ember gasztronómiai kelléktárában is hasonló funkciót betöltő fogások. Ez a "kis fehér" a desszertek kis feketéje.

Az őszben például az is nagyszerű, hogy az ember újra levesezhet jó sokat, és bővítheti a repertoárját újabb kedvencekkel. Van egy jelöltem: íme, a fűszeres, csirkés krémleves. Fűszeres alapon induló húsleves (csirkecombból), amit utána teljesen le kell turmixolni. Az angolszász kultúrában jellegzetes leves (különösen Amerika déli államaiban), de francia sörözőkben is előfordul, olyan, mint egy húsleves, egy vadas és egy curry keveréke (utóbbira ráerősít, ha nem tejszínt, hanem kókusztejet használunk).

A máig legnépszerűbb, amerikaiak milliói által készített palacsinta receptjét 1966. április 10-i számában közölte a New York Times. Szerzője Craig Claiborne, az újság gasztronómiai rovatának első férfi írója volt, aki 1957-ben vette át az addig szinte kizárólag háziasszonyokat célzó oldal szerkesztését.

Egy igazi csokoládétortával persze nem vetekszik, de elég menő, ha valakinek egy édes kis meglepetéssel szeretnénk kedveskedni. Íme, az egyperces bögrés szuflé.

Az ayva tatlisi klasszikus török édesség: a birsalmát órákon át főzik, addig, amíg sötétbíbor színűvé, zseléssé válik (kb. három órán át). Intenzív ízű, zamatos, nem túl édes, fűszeres, lenyűgöző. Vaníliával kikevert mascarponéval szoktam tálalni (Törökországban hagyományosan kaymak kerülne rá, ami még töményebb és még zsírosabb), tetején harsányzöld darált pisztácia.

A minap az egyik kedvenc belvárosi bisztrómban jártam. A konyhája megélt már bizonyos hullámokat - ez az évtizedes pályafutásba bele is fér -, de mostanság mintha újra virágozna. "Kacsamáj narancsos sütőtökkel" - így szerepelt a fogás a napi táblán, amely felkeltette a kíváncsiságomat.

Az ún. cobbler az egyik legnépszerűbb amerikai desszert, a gyümölcsös pite amolyan lusta változata. A morzsás sütemények népes családjának tagja, ezek sajátos jegyét viseli: nincs gyúrás, nincs nyújtás, az omlós tészta csak úgy, lazán a gyümölcsök tetejére kerül.

Szalonna, bacon, hurka, kolbász, libamáj, füstölt húsok, rengeteg sertéshús, káposzta, nagyszerű borok, pompás sörök - az elzászi konyha nem kimondottan a légiességéről nevezetes, itt még a saláta is húsból van.

A sárga (golden) édeskés, enyhén kesernyés utóízzel. A pink-fehér csíkos az ún. chioggiai cékla, egy ősi olasz fajta, amely Chioggia városából származik (mint Goldoni csetepatéja). Ez jellegzetes rózsaszínű-fehér évgyűrűket rejt, íze enyhe, édeskés, inkább retekhez hasonlít.

Zseniális, hogy a délkelet-ázsiai - különösen a thai vagy a vietnami - konyhákban micsoda csodálatosan összetett, izgalmas, ugyanakkor kiegyensúlyozott ízeket képesek produkálni a legkontrasztosabb hozzávalókból.