Csabai Máté

A Kafka-töredékek ötlete 1985-ban született, amikor Kurtág, akit lenyűgöztek az író levelezésének, naplóinak, feljegyzéseinek tömör mondatai, észrevett a szavak között egy vezérmotívumot: a vándorlásét.

Noha manapság 70–80 fős szimfonikus zenekaroktól halljuk Brahms szimfóniáit, a maguk idejében kisebb erők szólaltatták meg ezeket a remekműveket. Az I. szimfónia őspremierjén muzsikáló karlsruhei együttes mindössze 49 főt számlált, a meiningeni udvari zenekar, amely a szerző vezényletével mutatta be a négyes számút, 48-at.

A lemezt a 17. századi osztrák-cseh zeneszerző, Biber puritán, kontemplatív műve, a Passacaglia nyitja, melyet a fiatal francia hegedűművész kevés vibratóval és nagy fegyelemmel ad elő.

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

A napokban 27. születésnapját ünneplő Dua Lipának valószínűleg eszében sincs csatlakozni a „huszonhetesek klubjához”. Nosztalgikus diszkóritmusai és mély, süvöltő hangja inkább azt hirdetik, hogy milyen jó normálisnak lenni. Az albán származású londoni énekesnő az idén ismét headliner a Szigeten.

Az orosz lírai szoprán csillaga öt éve emelkedett magasra.

Hetedik nagylemezével alaposan meglepte rajongóit Beyoncé: a királynő az elmúlt évtizedek felforgató, forradalmi tánczenéi előtt tiszteleg, és közben adrenalintól részeg választ ad rá, mi a baj ma a világgal. Hát az, hogy nem ropja eleget.

Tavaly novemberben Lisette Oropesa a Sempre libera című duettet énekelte ráadásként a pármai Festival Verdi áriakoncertjén, amikor a közönség soraiból egy tökéletes Alfredo beénekelte a hiányzó tenorszólamot.

Nem szeretem a zenei maratonokat, ám abban van valami nagyszerűség, ha a muzsikus – ahogy a legendás hírnök, aki Athénba vitte a görög győzelem hírét – nagy, kimerítő futása után diadalt jelenthet Bach három-három szonátája és partitája után.