Mindössze tizenhat oldalnyi vázlat maradt belőle, Serly Tibor befejezését pedig gyakran bírálják, amiért kevéske, vékony, összecsapott. Az 1995-ben a zeneszerző fia, Bartók Péter vezetésével készült újabb rekonstrukció hitelesebb, de a valódi Bartók-fanatikusokban éppúgy hiányérzetet kelthet. Az 1979-es születésű francia brácsaművész, Antoine Tamestit azonban makulátlanul játszik, gyönyörű, füstös ízű hangot képez a Stradivarin, dallamai széles íveket járnak be. Az újabb nemzedék újabb mélyhegedűse, aki elfeledteti, hogy a brácsás nemcsak „tud vagy szokott brácsázni”, miképpen azt az értelmező szótár nevezetes szócikke megállapította, hanem teljes jogú szólóművész. Egyetlen pillanatra sem engedi, hogy a hallgató figyelme elkalandozzon. Gáláns gesztussal maga mellé emelve a zenekar nagyszerű koncertmesterét, Varga-Deák Mártát, ráadásként egy Bartók-duót játszottak a negyvennégyből.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
