magyarnarancs.hu: Idén negyvenéves a Budapesti Fesztiválzenekar. Ha jól sejtem, nem pusztán a zenei kiválóságon múlott, hogy ma a világ legjobb tíz zenekarai között jegyzik önöket, hanem ügyességen, szemfülességen is. Mikor sejtette meg először, hogy ebből lesz valami?
Fischer Iván: Arra emlékszem, hogy az első évtizedben borzasztó amatőrök voltunk, a létünkért küzdeni kellett, de lelkes és odaadó művésztársaságként óriási lendülettel dolgoztunk. Arról fogalmunk sem volt, hogyan kellene ezt menedzselni. Kezdetben ez volt a leggyengébb pontunk, de összetartott minket a világos cél, hogy jobbak legyünk, mint körülöttünk bárki más. Megalakulásunk után öt évvel, 1988-ban volt az első külföldi koncertünk. Akkor már megedződtünk, de ügyességről szó sem volt, folyamatosan ott lebegett fölöttünk a megszűnés veszélye.
magyarnarancs.hu: Takács-Nagy Gábor, a zenekar korábbi koncertmestere, ma már karmester, azt mondta, hogy a szimfonikus zenekarban nincsen demokrácia. Ha mindenki azt csinálja, amit akar, abból káosz lesz.
FI: Ez így van.
magyarnarancs.hu: Akkor mi kell ahhoz, hogy mindenki jól érezze magát?
FI: Az, hogy a tagok ne instrukciókat teljesítsenek, hanem a kreativitásukat kamatoztassák. Úgy kell a fegyelmezett egységet elérnem, hogy a zenészek az előadást sajátjuknak érezzék, miközben mindenben követnek engem.
magyarnarancs.hu: Fel tud idézni olyan előadásokat az elmúlt időszakból, amelyeket különösen sikerültnek tart?
FI: Az operaelőadásokat nagyon élveztem, főként a Falstaffot és a Poppea megkoronázását. Az utóbbi hangversenyek közül Mahler IX. szimfóniáját emelném ki. Tovább nem is sorolom, mert sok szép emlékem van.
magyarnarancs.hu: Hezitálás nélkül az operákkal kezdte.
FI: Úgy érzem, ezekkel az előadásokkal sikerült valami mély beidegződést áttörni, az operaprodukcióink bizonyos értelemben jobbak, mint a hagyományos operatársulatoké. Ott az operának ugyanis mindig két feje van: a karmester konzervatív, a kottát kell szolgálnia, a rendező pedig újít, modernné akarja tenni a darabot a kor és a fiatalok számára. Ezt a kettéhúzást megoldottam egy huszárvágással, én vagyok mindkettő. Magammal nem tudok összeveszni, így egység születik zene és színház között, ami mindennél fontosabb.
magyarnarancs.hu: A Fesztiválzenekar a maga negyven évével fiatal együttes, ebben a műfajban ismerünk százötven, kétszáz, de még háromszáz éves zenekarokat is. El tudja képzelni, mi lesz vele száz év múlva?
FI: Igen, igen! A szimfonikus zenekar műfaja hamarosan elavul, hiszen a repertoárja és a hangszerösszeállítása mindössze kétszáz évet ölel fel a tizennyolcadik századtól a huszadikig, Haydntól Messiaenig. A jövőből nézve ez még kisebbnek fog tűnni, csak egy apró cikkelynek a zenei palettán. Ezen mi változtatni szeretnénk. Nálunk vannak, akik barokk hangszereken vagy elektromos gitáron is játszanak, mások jazzt improvizálnak, vagy népzenét adnak elő. Én arra számítok, hogy százötven év múlva a Fesztiválzenekar még működni fog, és a régi struktúrához mereven ragaszkodó összes zenekar megszűnik.
magyarnarancs.hu: Az amerikai zeneszerző, Charles Ives egy olyan szimfóniát szeretett volna írni – illetve szándékosan befejezetlenül hagyni –, amit a hegyek csúcsain játszik a zenekar, míg a völgyekből hatalmas kórusok zengnek.
FI: Ez milyen szép! De mi a kérdés?
magyarnarancs.hu: Önök is felléptek már szokatlan helyszíneken, de van-e olyan, amire még sort szeretne keríteni?
FI: Amikor a Covid idején közönség nélkül kellett koncerteznünk, behoztam egy akváriumot ide a karmesteri pulpitus elé. Mahler-szimfóniát játszottunk a halaknak. Nekünk nagyon jó volt, mert úgy éreztük, van közönségünk, de azt nem tudom, hogy a halak jól hallottak-e a víz alatt. Ki kellene próbálni, milyen, ha mi is a víz alatt vagyunk. Hátha úgy jobban hallják.
magyarnarancs.hu: Az utóbbi években többször felreppent a hír, hogy az amszterdami Concertgebouw Zenekarának vezető karmesterének választják. Lenne ideje még egy világhírű zenekarra?
FI: Nincs ebben semmi titok. Többször beszéltünk erről, megmondtam, hogy nincsen időm még egy ilyen hatalmas feladatra. Megbeszéltük, hogy évente két-három hetet dolgozom velük tiszteletbeli vendégkarmesterként. A világért sem hagynám itt a Fesztiválzenekart.
Meghirdette 40. évadját a zenekar: nagyszabású szabadtéri koncerttel és egy operabemutatóval kezdik a 2023–24-es szezont. A Hősök terén Budapest 150. születésnapját ünneplik, ahol egy kifejezetten erre az alkalomra komponált nyitány is megszólal. Fischer Iván ezúttal Debussy formabontó, álom és valóság határán lebegő zenedrámáját, a Pelléas és Mélisande című operát rendezi meg nemzetközi szereplőgárdával, Bernard Richter és Patricia Petibon főszereplésével. Az opera bemutatója Spoletóban lesz, majd a magyarországi premier után a Vicenzai Operafesztiválra és a hamburgi Elbphilharmonie-ba utazik az előadás. Különleges lesz a Kompasszió című előadás is, amelynek keretét Bach Máté-passiója adja, de mai tragédiákra is reflektál. Az Európai Hidak fesztiválon A csodálatos mandarin csendül fel Duda Éva koreográfiájával, karácsonykor pedig a BFZ a Jubileumi Titokkoncerttel teszi fel a koronát erre a szezonra. Fischer Iván mindemellett Lisztet, Rachmaninovot és üdítően sok Brahmsot vezényel. A zenekar vendége lesz Rachel Podger, Anna Vinnyickaja, Lahav Shani, Takács-Nagy Gábor, Várjon Dénes, Yefim Bronfman és Steven Isserlis. Bérleteket április 4-től lehet vásárolni.
A Fesztiválzenekar története 1983. december 26-án indult a Zeneakadémián. Arra a bizonyos legelső koncertre mindenki úgy emlékszik, hogy hasonló robbanásszerű energiákat felszínre törni szimfonikus zenekari koncerten korábban még sohasem tapasztalt. „Most következik a Budapesti Fesztiválzenekar új korszaka, amelyben átadjuk és terjesztjük azokat a tapasztalatokat, amiket negyven év alatt megszereztünk. A feladat nagy: nemcsak a klasszikus zene jövőjéről kell gondoskodni, hanem arról is, mit tehet a zene az emberekért, közös jövőnkért” – nyilatkozta a jubileum kapcsán Fischer Iván.
