Interjú

„Egy új élet reményéről”

Oksana Lyniv karmester

Zene

Rácáfolt a magukat hosszú ideje tartó előítéletekre, amikor női karmesterként karriert csinált. Jelenleg a bolognai Teatro Communale zeneigazgatója, de vezényelt már Bayreuthban is. Magyarországon a Concerto Budapest élén mutatkozott be.

Magyar Narancs: Zenészfamíliából származik, és a családi schubertiádákkal a tévében is felléptek.

Oksana Lyniv: Tevékeny gyermekkorom volt. Anyám zongorista és zenetanár volt, apám pedig karvezető, aki együttest szervezett belőlünk a testvéreimmel. Énekeltünk, hangszeren játszottunk, és nyáron is egymást követték a fellépéseink. Nem volt szokatlan, hogy a zene tölti ki a napjaimat. Először zongorán kezdtem tanulni, majd cimbalmon, hegedűn, és persze az ukránok népi fuvolaféléjén, sopilkán is játszottam. Négy évig tagja voltam egy kamarakórusnak Lvivben. De akkor találtam igazán magamra, amikor korrepetitor lettem az operaházban, és betekintést kaptam a társulat, a zenekar, meg persze a karmester munkájába. Tizenhat évesen vezényeltem először, és most is beleborzongok, annyira elvarázsolt a szimfonikus zenekar. Ezután jelentkeztem karmester szakra.

MN: Nem akarok hosszan elidőzni azon, hogy nőként úttörő dolgot vállalt, erről sokszor kérdezik. De ugye volt, aki hitt önben annak ellenére, hogy a karmesteri szakma a férfiak felségterületének számít?

OL: Nem, sajnos nem. Az új évezred nagy szegénységben találta az országot, a zenészszakmában sem voltak reménykeltő kilátások. Az apám őrült ötletnek tartotta, hogy nőként karmester legyek, úgy vélte, senki nem fog munkát adni nekem. Engem azonban tényleg elbűvölt a zenekar hangja! Hallgattam a lemezeket, és arra gondoltam, hogy egyszer én is ott lehetek ennek a gyönyörű kozmosznak a közepében, inspiráló erőként hangot teremthetek a kezemmel. Számomra nem volt ennél nagyobb csoda. A mai napig lenyűgöz a munkafolyamat, amit most, a próbák alkalmával is átélünk: látom a zenészek arcán, a szemükben, hogy felvillanyozza őket a munka. Sokan sokfélék vagyunk, de ilyenkor egyetlen egységgé, egyetlen történetté olvadunk össze.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.