Csáki Judit

Én ugyan nemigen tudok mit kezdeni a sokak által használt "szórakoztató színház" kategóriával (olykor kifejezetten úgy érzem, hogy a "rossz" van itten más szavakkal mondva), de természetesen előfordul, hogy egy előadásból arra emlékszem elsősorban, hogy jól szórakoztam, amíg néztem.

Amióta szó szerint, azaz fizikailag értendő, hogy "színház az egész világ", legföljebb azon csodálkozom, hogy az ablakom alatt, valamelyik Duna-parti hajókikötő stégen miért nem rendeztek még színielőadást. Úgy adja magát pedig.

Szinte egymást érte két bemutató a Nemzeti Színház stúdiójában - két magyar darab, mondjuk. Füst Milán sötétszürke Boldogtalanokját Ács János rendezte; Verebes István Várva című darabját pedig Verebes István.

Az első tíz percben rettenetesen koncentráltam, nehogy lemaradjak a ren-dezésről; hiszen láttam én, hogy ott üldögél a sarokban Végvári Tamás, aki rendőrtanácsosként csak a harmadik felvonásban jut majd szerephez.

Két testvér találkozik egy presszóban. Az egyik följebb van, a másik lejjebb. Az egyik a másik lakásához szeretne kulcsot, hogy fölvihesse a nőjét. A hétköznapi párbeszédbe - ez, mármint a párbeszéd sem olyan sima ügy - belesűrűsödik a közös múlt és a nem közös jelen. Szemrehányások, vádaskodások - eltéphetetlen összetartozás.

Az ember nagy útra indul: önmaga, az akar lenni. Mindközönségesen erről szól az élet - és Ibsen Peer Gyntje is. E formátumos ambíció köré a szerző nagy ívű, szerteágazó mesét kerít - ebből színház lehet, optimális esetben.

Schiller legnépszerűbb színpadi művének főszerepe úgynevezett "álomszerep", minden színésznő játszani szeretné - a kérdés legföljebb az, hogy melyik: Mária vagy Erzsébet.

Sokat köszönhetünk Sahriár király valahai kikapós feleségének: Sehrezádot, az Ezeregyéjszaka meséit - és most Kárpáti Péter darabját is, amely az Első éjszaka avagy utolsó címet viseli.

A vállalkozás is, a produktum is oly monumentális méretű - két vastag kötet, összesen több mint 1500 oldal, súlyra lehet vagy három kiló -, hogy legegyszerűbb egyelőre tán a számoknál maradni.

A Trafó jókora játékterében minimáldíszlet (ettől persze minden bútordarab jelentősége hatványozódik - Ágh Márton díszlettervező tudja, hogy kell ezt csinálni), mégis tele van.

Kiáltványba foglalta kultúrpolitikai alapelveit a kulturális miniszter, Bozóki András. A koncepcióról lenne mit beszélni, de egy friss kormányrendelet - a maradványképzési kötelezettség - elébe nyomakodott.

Zsámbék, mármint a zsámbéki nyári színházi előadások mindig a térről szólnak elsősorban: a Passió például arról a rakétasilóról, ami pont úgy néz ki, mint egy kamiongarázs.