Csáki Judit

  • Csáki Judit

Csáki Judit cikkei

Szórakozom - Négy lába van...; Turandot (színház)

  • Csáki Judit
Én ugyan nemigen tudok mit kezdeni a sokak által használt "szórakoztató színház" kategóriával (olykor kifejezetten úgy érzem, hogy a "rossz" van itten más szavakkal mondva), de természetesen előfordul, hogy egy előadásból arra emlékszem elsősorban, hogy jól szórakoztam, amíg néztem.

Macbeth a menzán - Shakespeare a Tűzraktárban (színház)

  • Csáki Judit
Amióta szó szerint, azaz fizikailag értendő, hogy "színház az egész világ", legföljebb azon csodálkozom, hogy az ablakom alatt, valamelyik Duna-parti hajókikötő stégen miért nem rendeztek még színielőadást. Úgy adja magát pedig.

Két nemzeti este - Boldogtalanok; Várva (színház)

  • Csáki Judit
Szinte egymást érte két bemutató a Nemzeti Színház stúdiójában - két magyar darab, mondjuk. Füst Milán sötétszürke Boldogtalanokját Ács János rendezte; Verebes István Várva című darabját pedig Verebes István.

Névtelen hőseink - Forgách András: A kulcs (színház)

  • Csáki Judit
Két testvér találkozik egy presszóban. Az egyik följebb van, a másik lejjebb. Az egyik a másik lakásához szeretne kulcsot, hogy fölvihesse a nőjét. A hétköznapi párbeszédbe - ez, mármint a párbeszéd sem olyan sima ügy - belesűrűsödik a közös múlt és a nem közös jelen. Szemrehányások, vádaskodások - eltéphetetlen összetartozás.

"Megtettük az utat"

  • Csáki Judit
Az ember nagy útra indul: önmaga, az akar lenni. Mindközönségesen erről szól az élet - és Ibsen Peer Gyntje is. E formátumos ambíció köré a szerző nagy ívű, szerteágazó mesét kerít - ebből színház lehet, optimális esetben.

Perfekt - A Krétakör Phaidrája (színház)

  • Csáki Judit
A Trafó jókora játékterében minimáldíszlet (ettől persze minden bútordarab jelentősége hatványozódik - Ágh Márton díszlettervező tudja, hogy kell ezt csinálni), mégis tele van.

Kövess minket: