Csáki Judit

Kétszeresen is messziről jött. Most éppen Amerikából - Portland, Oregon -, ahol A velencei kalmárt rendezte. Eredetileg meg Dunapatajról. Nyílegyenesen fölfelé; oda, ahol már azt mondják rá: sztár. Színházi ember, de fest, zenél is. Hihetetlen rajongótábora van a neten; számon tartják az előadásait, a születésnapját, a műsorait. És rengetegen utálják: nagyképűnek, karrieristának tartják, aki bármit elvállal, ha az följebb nyomja a népszerűségi listán. Harminchét éves.

A díszlet színház: a kecskeméti Fellner-Helmer-épület a rivalda vonalában furán tükröződik. Tükörképe a színpadon a palermói Teatro Garibaldi barokk romszínház, csupasz falaival. Ezek után nyilván nem csoda, hogy Kurázsi mama semmiféle kocsit nem vonszol sehová - néhányszor tűnik csak föl a kerekes bevásárló-utánfutó. Ilyenformán embléma sincs - háború van.

Soha még ekkora díszlet, soha még ennyi néző egyszerre: a Stúdió "K" egy koprodukció erejéig beköltözött a Nemzeti Színház tágas stúdiójába. Fölteszem, az ilyesmi valóban a Nemzeti eminens feladata: Pintér Béla Társulata után most Fodor Tamás csapatát stafírozta ki, pénz, paripa, fegyver...

Olykor a Hamlet jön kapóra ahhoz, hogy egy színház elmondja vele és általa: kizökkent az idő, és nemigen tolja vissza senki. Spiró György új darabja, a Katona József Színházban bemutatott Koccanás ugyanerről szól, meg még arról is, hogy egy árva Hamlet sincsen manapság, hát mi próbálkozunk olykor, eléggé gyászos eredménytelenséggel.

Nagyjából az utolsó békeév adja az auráját Szomory Dezső darabjának; mit mondjak, mostanság igencsak ismerős feeling ez, ráadásul Szomoryt játszani olyan, mint elég jó oddsszal tenni a befutóra. Mi, a közönség, vevők vagyunk a boldog békeidőkre: Bécs, kávéház, Sacher-torta, villa a Lago Maggiore partján, személyzet, s persze pénz, pénz, pénz.

Tiszta Amerika, gondolom, miközben hallgatom, mi mindenre figyel oda a színész ügynöke, amikor - beszélgetésünk közben - egy készülő film gyártásvezetőjével rögzíti a feltételeket telefonon. Pénzről nincs szó - abban már megállapodtak. A többi: hányra megy a kocsi a művészért, hová viszi, és hányra a forgatás végeztével, van-e fűtött lakókocsi a külső helyszínen, kap-e a színész meleg teát, kávét, ennivalót, használja-e a saját ruháját, készülnek-e fotók a forgatásról, s ha igen, kik fogják felhasználni. Aztán: mennyire kell részt vennie a művésznek a majdani promóciós tevékenységben - közönségtalálkozók, reklám, road-show, egyebek. Minden bekerül a szerződésbe - ettől kezdve kőbe van vésve.

Mint a régi szép időkben: vonatra, buszra, biciklire, lóra, autóba mindenki! Kaposváron radikális színházat láthatni, méghozzá a régről ismerős politikai intonációban, a régről ismerős közösségi formációban, a régről ismerős hatékonysággal és hatásossággal. Lesz röhögés meg sírás, büszkeség és szégyenkezés, megrendülés és fölemelkedés doszt.

A Nemzeti Stúdiója ezúttal éppen úgy néz ki, mint a Szkéné, a Pintér Béla-féle színház otthona, csak mi, a közönség járunk kicsit jobban, mert nem kell az ajtóban nyomakodni. A Gyévuska, a társulat legújabb produkciója megint opera, de nem paraszt: háborús. És ezen alaposan el kell gondolkodni.

Két bemutatóval kezdte idei - Jordán Tamás igazgatása alatti első teljes - évadját a Nemzeti Színház. Történetesen két magyar dráma előadásával - ez azonban, óvom mindannyiunkat, nem szabad, hogy messzemenő következtetésekre csábítson. Van jó dráma meg rossz - maradjunk ennyiben.

Milyen olcsó poén ez, aztán az ember csak nem bír ellenállni: különös házasság, az bizony, amelyet Závada Pál (és némely alkotótársa, például a zeneszerző Sáry László) kötött a József Attila Színházzal. Csakhogy a darabban a Buttler gróf csak kimenekül a végén egy huszárvágással a helyzetből, Závada Pál meg benne marad nyakig.

Akinek hosszabb a színházi emlékezete, mint az enyém, az tudja, hogy történt már ilyen: Csehov Sirálya belehasított a légbe 1971-ben (kétszer is: Székely Gábor és Zsámbéki Gábor rendezésében, Szolnokon, illetve Kaposváron), és megkerülhetetlen viszonyítási ponttá vált. Most - mutatis mutandis - ez történik a Fészek Klubban, melynek kupolatermében Schilling Árpád rendezésében játsszák a darabot, korszakos előadásban.

Először kibírni kell, aztán élvezni is lehet - akár az életet. A Katona József Színház legújabb premierje finoman szólva kísérleti, kevésbé finoman bukás. Vinnai András és Bodó Viktor írt egy nagyjában-egészében végtelenített darabféleséget, és ezt igen nagy kedvvel és tehetséggel segíti színpadra valamennyi alkotó. Van odaadás, lelkesedés és rengeteg munka.